2017. szeptember 25., hétfő

Selyem

Szerencsés vagyok, van 2-3 olyan ismerősöm, akik ha kipostolnak egy olvasott könyvet, esetleg kimondottan ajánlják (néha még el is küldik elektronikusan, amit nem győzök megköszönni), akkor nem kell gondolkodnom, bátran nekiállhatok elolvasni, mert biztos nem fogok csalódni. Mostanában több könyv is így jutott el hozzám, és az egyikről az új Joël Dicker könyvről akartam írni, de az elég összetett, annak még ülepednie kell. Ezzel viszont most végeztem, és tele vagyok mindenféle érzéssel. Gondolattal kevésbé, és ha ez leülepszik, akkor inkább csak hangulat marad belőle, arról meg nehéz mit írni. Szóval Alessandro Baricco: Selyem. Az elő- utó- akármiszó szerint nem szerelem, csak egy történet, vágyról és fájdalomról, fehér zenére (zajra?) komponálva.

2017. szeptember 21., csütörtök

Sikeres élet

Az időnk véges. Ez is egy olyan tény, amit nem tudunk megkerülni; ez így van, és kész. De ha a rendelkezésünkre álló idő véges, akkor célszerű lehet, ha próbálunk nem elvesztegetni egyetlen értékes másodpercet sem. Megfigyelésem szerint azok az emberek érik el a legnagyobb sikereket, akik igyekeznek az utolsó cseppig kifacsarni mindent, amivel az élet szolgálhat nekik. És ezt az itt ismertetett egyszerű szabálynak az alkalmazásával érik el: Annak szentelnek figyelmet az életükben, amire van legalább némi ráhatásuk, a többivel pedig gazdaságossági szempontból, takarékoskodva az idejükkel, egyszerűen nem foglalkoznak.

2017. szeptember 14., csütörtök

Arachnidok, ambivalencia, alma

Durva volt ez a nyár, gyakorlatilag végigdolgoztam az egészet. Nem sok időm volt pihenni, rendesen lemerültem, így mikor a tanév kezdete előtt, augusztus végén elkeztünk bejárni az iskolába, akkor volt alkalmam kicsit lazítani, feltöltődni. Magamévá tettem néhány sört, és leültem megnézni pár filmet, ami a "vakáció" alatt elmaradt. Köztük A Mars árulóját is, ami a Csillagközi invázió ikszedik folytatása, amit már persze csak rajzfilm formájában készítettek el. Hát nem azok a tipikus oszkár-díjas alkotások, de az alapul szolgáló történetet Robert Heinlein írta, és aztán olyanok jöttek a nyomában, mint Joe Haldeman: Örök háború, John Scalzi: A vének háborúja, Timothy Zahn: Kobra harcosok, vagy Jay Allan: Crimson Worlds sorozata, amit idehaza kevesen ismernek, mert nem jelent meg magyarul. Szóval az eredeti történet műfajt teremtett, és ezen érdem nem foszlik semmivé a filmek gyengeségei miatt sem.