2017. május 30., kedd

Kitschen - giccs az irodalomban

Az irodalmi giccs egyik jellemzője, hogy gyakorta alkalmazza a véletlent, mint dramaturgiai elemet. Nem erőlködik a logikus magyarázatokkal, ok-okozati viszonyokkal, lélektani, jellembeli alapozással, így a történet valószerűtlenné, hihetetlenné válik. Kata egy jókora, három-négy literes teafőzőben szokott teát főzni, ami egész napra elegendő hármónknak, és ha beesik egy vendég, akár még annak is jut. Az én karácsonyra kapott teáskannám csak két-három bögrére való teát tud egyszerre főzni, így ritkábban használjuk. De most gondoltam egyet, és csináltam magamnak egy adagot, frissen szedett citromfűből. Miközben vártam, hogy kihüljön, nekiálltam rendet rakni az ebukolvasómon, törölgettem róla, amit már elolvastam, és amibe beleolvastam, de tudtam, hogy soha nem fogom befejezni, mert élvezhetetlen, giccses és/vagy fércmű. Közben megtaláltam a könyvet, aminek a borítóján legelőször megpillantottam a különleges formájú kannát. A könyv magyar kiadásának a címe: Kitchen. Teázás közben elkezdtem olvasni. Másnap, a postaládában találtam egy borítékot. Benne egy, az irodalmi giccsről szóló, apró kis könyvecskét. Beleolvastam az elejébe, és megtudtam, hogy a giccs szavunk a németből jön. (Kitschen, mint összekaparni az utca mocskát, vagy a 19. sz. végének müncheni piacán a nélkülöző festőművészek által árult kép neve Kitsch [skizze, sketch = skicc, vázlat]). Aztán befejeztem a japán, kannás borítójú könyvet, és a végén lévő tanulmányt is elolvastam, amiből kiderül, hogy a történet irodalmi előzményei közt ott található egy speciálisan japán műfaj, a lányoknak íródott, plátói szerelmet ábrázoló, giccses képregény is.

2017. május 20., szombat

Mit köszönhet a nő a férfinak?

Szintén egy fészbukos postban olvastam a gimiseknek etika tárgyból házi feladatként kitűzött esszéről. Hogy a női nem miket köszönhet a férfiaknak. Ezen elsőre jól meglepődtem. Férfiakra és nőkre eddig úgy gondoltam, mint a homo sapiens eltérő biológiai nemű példányaira. Vagyis ami jó a nőknek, az jó a fajnak, tehát a férfiaknak is. De ez a kérdés úgy vetődik fel, mintha a nők és a férfiak két külön faj lennének. Szimbiózisban. Vagy az egyik a másik élősködője lenne. De lehet, hogy csak a nézőpontom rossz, nem a faj egésszére, csak egy adott kultúrára, közösségre kéne vizsgálni? De ha így szétválasztom, és egymással szembe helyezem a nőket és a férfiakat, akkor miért is adna az egyik bármit is a másiknak? Hacsak nem valamiért cserébe. Akkor viszont miért kéne köszönetet mondani? Legfeljebb áldomást lehet inni. A jól sikerült üzletre.

2017. május 19., péntek

Nemzeti genderideológia



A fészbukon belefutottam a Kurucinfo és a Genderfészek konfliktusába. Az egész egy népesedési konferenciával kezdődött. Ráguglizva, az első oldal találatai alapján, a HVG-től eltekintve, olyan mértékadó források tájékoztatnak az eseményről, mint a Kurucinfó, az Alfahír, a Betyársereg, Althír, Boldogság.net. A rendezvény plakátján szereplő első előadó Budaházy Edda, akinek van egy György nevű bátyja, így nagyjából el tudjuk helyezni őt is a politikai palettán. A botrány abból kerekedett, hogy a Genderfészek zárt fészbukcsoportban a tagok ekézték a plakátot. Szerepel rajta az "élettér" kifejezés, ami nem annyira nemzeti, mint inkább nemzetiszocialista ideológiai talajon született. Erre valaki azt kommentelte, hogy hánynia kell. Mások meg más, hasonló érzelmű dolgokat. Az egyik tag pedig az egészet szépen kikopizta, és elküldte valakinek, míg végül a képernyőkép a Kurucinfó szerkesztőségében landolt. Azok pedig, úgy ahogy volt, a kommentelők nevével és profilképével együtt közzétették.