2012-10-28

Red Curl (2. rész)

Az első kereszteződésnél lefordultak jobbra, megkerülték a tömböt, és a másik irányból odaálltak a padom mögé. Kiszállt a taxis is, közös erővel betuszkoltak a hátsó ülésre. A fickó káromkodott, de Vörös pénzt ígért neki, ha összehánynám a taxit, így elhallgatott. Nem nagyon értettem, mi történik velem, olyannak tűnt, mint ha elraboltak volna, tiszta krimi volt az egész, csak arra nem jöttem rá, mit akarhatnak tőlem. De amíg ezen törtem a fejem, addig sem hánytam. Legalább is, a taxiban még nem.

2012-10-24

Pillangók a gyomromban

Tudom, tényleg egy csapodár ribi vagyok. Jobban csapongok, mint egy marék pillangó. Egy hét se telik el, és nem egy, hanem kettő csajba is belezúgok. Pedig folyton azt mondogattam, hogy á, első látásra az lehetetlenség, mert ilyen nincs, most meg aztán mégis. Nem tudom, mi jött rám, én tényleg nem szoktam, én inkább az a "lassan, megfontoltan alkotok véleményt" típus vagyok, mondjuk első látásra tudok utálni, szóval inkább azt mondanám, hogy bizalmat lassan szavazok. Mert az tényleg eltart nálam egy darabig, amíg úgy igazán megkedvelek valakit. OK, szimpatikus, meg minden, tetszik ahogy kinéz, tetszik ahogy beszél, a mozgása, a mosolya, a mosoly az rohadt fontos, most is a szájak fogtak meg, ami szembe megy minden hülye pasi sztereotípiával. Azt mondják egy nőben szintén az az öt részlet a fontos, ugyanazon múlik a szépség, mint egy ló megítélésénél. Hogy milyen a fejtartása, a sörénye, a lábának állása, a szügye és a tompora. Hát én meg a szájakért bolondulok, és most láttam kettőt is, amiért odáig vagyok.

2012-10-22

Red Curl (1. rész)

Az első napján megkapta a gúnynevét. Mikor bekerült az intézetbe, fekete haját lófarokba fogva viselte, kivéve a halántékánál egy szabadon lógó, vörösre festett tincset. Red Curl. Így hívtuk. Ilyen hülye indán neveken szólítottuk egymást. Sánta Kutya, Részeges Piskóta, Édes Füst, Táncos Medve. Az én nevem Dühös Farkas volt. Haragban álltam az egész világgal, és egyszer verekedés közben nyakon haraptam Lusta Sakált, hogy hét öltéssel kellett összevarrni. Később persze összehaverkodtunk, jobban szerette a Hét Öltést a régi nevénél. Vörös Tincs nem lett a haverom. Többször is összezördültünk: elkapta a karom, mikor a második almáért nyúltam, pedig csak egy járt mindenkinek, én a falhoz szorítottam, és megfenyegettem, ha tovább cseszegeti Pergő Nyelvet a dadogása miatt, akkor kereshet magának másik nevet, mert kitépem, amiről a mostanit kapta.

2012-10-17

Játszó nő

Talán furcsa, a genderszerepek meg a nőiesség, a feminin öntudat kibontakozása, az emancipáció hogyan jön össze a sakkal. De a válasz meglepően egyszerű. Az élettől eltérően a sakkban a szabályok világosak, egyszerűek, véges sok van belőlük és nyilvánosak. Nincs melléduma. Pontosan ugyanazok a szabályok érvényesek a nőkre is mint a férfiakra, ugyanazon a pályán kell küzdeni, és az nem "lejt" egyik irányba sem. Nem lehet egy legyintéssel elintézni, hogy ugyan, ez csak egy nő lépése, mit számít. A bábuknak teljesen mindegy, ki tette őket egy adott mezőre. Ugyanúgy képesek fenyegetni, ütni, sakkot vagy mattot adni. (Nem, nem kezdtem el sakkozni, Fecó ripityomra verne bármikor, pedig ő már abbahagyta. Egy filmet láttam.)

2012-10-12

Chemtrails

Szóba került a múltkor a téma, és eszembe jutott, hogy Fecóval láttunk az égen furcsa kondenzcsíkokat. Akkor nem is gondoltam rá, eszembe se jutott, hogy ilyesmiről lehet szó, csak feltűnt, hogy nem a szokott módon viselkedik a csík. A kondenzcsíkok viszonylag gyorsan eloszlanak. Mire a repülő az ég egyik feléről átér a másikra, a vége már szinte alig látszik. Néhány perc alatt szétoszlik. Fokozatosan felhígul, kicsit szétterjed, közben rohamosan halványodik. Na, amit mi láttunk, az szétterült rendesen,ötször-tízszer olyan szélesen mint általában szokásos, nem akart halványodni, és nagyon sokáig megmaradt, meg se vártuk, hogy eltűnjön, mert hamarabb bementünk, de simán több mint egy óra is lehetett. Szóval furcsa volt, nem úgy nézett ki, mint egy közönséges kondenzcsík.

2012-10-05

A jóság ára

A múltkor háborogtam tesómnak, hogy mintha vonzanám a trollokat, minden önértékelési zavaros tetű rajtam akarja kiélni az elfojtott agresszióját. Én próbálom fenntartani a lélek harmóniáját, de ha egyszer elszakad a cérna, nagyon goromba tudok lenni. Meséltem neki, hogy a lejmolók messziről kiszúrnak maguknak, pedig nem szoktam adni, csak olyannak, akit már látásból ismerek, és nem a járókelőket zaklatja, hanem mondjuk ücsörög a törzshelyén, a boltajtó mellett. Ez meg jön a dumával, hogy csak 200 Forintot, mert ma még nem evett, és kenyérre kell. A múlt hónapban még szegény erdélyi volt, aki vonatjegyre gyűjtött, hogy hazamenjen. Persze elméletileg a kettő nem zárja ki egymást, hogy valaki vonatozni is akarjon, meg enni is, de bennem valamiért az a kép él az erdélyi magyarokról, hogy koldulni nem jönnének az anyaországba.

2012-10-02

Gemkapocs és kondom

Fészbukon kérdezte egy ápolttárs a virtuális diliházban, hogy mi a neve annak a kis irodai akárminek, amikor egy nagy teremben pici kis kukszlikat alakítanak ki ilyen derékig érő térelválasztó valamikkel, aminél, ha leülsz, magad vagy, de ha felállsz, látod a többieket is. Nem akart senkinek sem az eszébe jutni, tippeltünk mindenfélét, de egyik sem illett a mondatba. Valószínűleg valami fordításban lehet azt hiszem, a szöveg, hogy "Claudia belépett Fredhez a ...", a pontpontpont helyén az irodai leválaszték megnevezésével. Néztem, gondolkodtam, aztán elindult a kezem, és egyszer csak az alábbiakat gépeltem be. (Csak szólok, hogy ennek a Claudiának semmi köze Szájmon nőjéhez.)