2018. március 27., kedd

A nyúl mint olyan

Mint már többször kifejtettem, a Húsvét nem tartozik a kedvenc ünnepeim közé. A lányoknak átható szagú, maró hatású folyadékkal való öntözése mind kertészetileg, mind pogány termékenységi szertartásként meglehetősen furának tűnik számomra. Inkább arra emlékeztet, amikor a ragadozók megjelölik a területük határait. Azzal a különbséggel, hogy itt a jelölés nem hogy nem riasztja el a többieket, ettől még inkább feljogosítva érzik magukat, hogy ők is rajta hagyják a szerencsétlen áldozaton a szagnyomukat. Aki megpróbálja magát kivonni a barbár szokás alól, azt rögvest kikiáltják a néphagyományra fittyet hányó, idegenlelkű ünneprontónak. És akkor még nem is beszéltünk a nyulas őrületről.

2018. március 18., vasárnap

Az érem oldalai

A múltkori bejegyzés végén említettem, hogy ha tisztázzuk is a fogalmak jelentését, nincs garancia a megértésre, mert a nézőpontunk nagyon más lehet. Tesómtól kaptam indavideós linket, felvételekkel egy NGO mentőhajójáról, akik a Földközi-tengeren járőrözve mentenek gumicsónakokban hánykódó embereket. Aztán beszélgettünk arról, hogy vajon kinek van igaza, mi lenne a helyes eljárás, mit kell tenni ilyen esetben. Tesóm azt mondta, hogy az adott szituációban összezavarja a gondolkodásomat mindaz, amit már hallottam, meg hozzáképzelek, és az, hogy emberekről van szó, emberek életéről, akik vízbe fulladnak, meg akiknek a szomszédságába idegeneket költöztetnek. Lépjünk kicsit távolabb az egésztől, és vizsgáljunk inkább egy bizonyos vonásaiban analóg helyzetet.

2018. március 17., szombat

Nem bírtam ki

Még februárban összeveszett két kolléganőm. Politikai diskurzusnak indult a téma, aztán gyorsan eszkalálódott a helyzet, és egészen durva személyeskedésig fajult a dolog. Próbáltam csillapítani a kedélyeket, hogy bár egy adott területen eltérő nézeteket vallanak, sok másban viszont teljes mértékig egyetértenek, és a teljes spektrumot kéne szemlélniük, és nem egymásnak esni egy kisebb részletkérdés miatt. Erre megkaptam, hogy én csak hallgassak, egy jellemtelen, önző opportunista vagyok, visszahúzódok a magam kényelmes kis csigaházába, és nem érdekel senki és semmi más saját magamon kívül. Ami meglehet, hogy igaz, de ezek szerint ostobaságot műveltem, mikor kibújtam a csigaházamból, hogy békét szerezzek kettejük között. Ami egyébként magától helyreált két hét után, bár némi feszengés még érezhető, miközben együtt kávéznak és az időjárásról beszélgetnek.