2012. június 5., kedd

Teen Wolf

Naná, hogy a nagy készülés közepette nem bírtam megállni, és a szinkronos 1. rész után leszedtem felirattal, és megnéztem pár részt. Nem teljesen nyugodtan, mert azért zavart a tudat, hogy inkább tanulnom kéne helyette, de képtelen voltam ellenállni a csábításnak. A szokásos "alkut" kötöttem magammal, egy-egy megtanult fejezet után megnéztem egy-egy epizódot. Persze azért jobb lett volna, ha ezt az időt is a tanulásra fordítom, akkor talán kialudtam volna magam rendesen. Mert tesóm szerint az a legfontosabb. "Inkább készületlenül és kipihenten, mint félig felkészülten de kialvatlanul." Így álmosan, és némiképp idegesen mentem be a szóbeli vizsgára.
Hogy nagyobb legyen a para, a tanár nem adott ki tételsort, csak "tematikát". Ami azt jelenti, nagyjából tudjuk a megtanulni való anyagot, amiből majd azt kérdez, amit csak akar. Aztán, aki tudja az órai anyagot, az összes kötelező meg ajánlott olvasmányt, az kettest kap; aki annyit tud, mint a tanár, az hármast; aki többet tud nála, az négyest. Sajnos kutyája nincs, így hiába viszünk csontot, ötöst nem lehet szerezni. Meg ehhez hasonló rémtörténetekkel idegesítettük egymást. A fickó tényleg nem semmi, az előttem felelő csaj, mikor mondott valami vitathatót, rámorrant, hogy "ejnye, ne mondjon már ilyen butaságot, mindjárt beírok egy elégtelent".
Nekem úgy tűnt, hogy ez csak kedélyes vicc akart lenni, de aki éppen vizsgázik, annak nem szokott túl jó humorérzéke lenni. A tanár meg nem értette, hogy mitől remeg a lány szája széle. Rászólt, hogy el ne merje sírni magát, mert jöhet vissza újra vizsgázni. Lehet, hogy ez is csak humor volt, de a csaj már nem volt se élő, se holt. A végén abban maradtak, hogy ez nagyon gyenge volt, beírja neki a jegyet, vagy inkább visszajön jobban felkészülve. Szegény kérte, hogy írja be. Így kapott egy közepest. Az előtte felelő meg azért lett négyes, mert túl sokat beszélt, nem a tárgyhoz tartozó dolgokról, ráadásul feleslegesen túlbonyolított, nyakatekert körmondatokban.
Mikor megkérdezdte, hogyan kívánom felépíteni a feleletem, azt válaszoltam: "Két pontot fogok szem előtt tartani. Nem fogom elsírni magam. Kerülöm az összetett mondatokat." Röhögött, de értékelte az igyekezetem. Meg talán azt is, hogy bár a számszerű adatokat mellőztem, a mögöttes összefüggésekre kitértem, ott is, ahol ezekről az anyagban nem volt szó. Némelyik feltételezésemről megjegyezte, hogy bár tényszerű cáfolatot nem tud adni rá, merészen spekulatívnak tartja. Ezzel együtt beírta a jelest. Mint kiderült, a mai napon az egyetlent.
Ezek után már nyugodt lelkiismerettel néztem meg a tinifarkas maradék epizódjait. Persze ezeket is tekerve, átugorva azokat a részeket, mikor valamelyik szereplő a ködös erdőben, vagy a kihalt iskolaépületben bolyong, hogy aztán ne történjen vele az égvilágon semmi. A közel nyolc órányi anyagból simán lehetett volna vágni egy kétórás mozifilmet. Vagy az újabb idők divatja szerint (Harry Potter 7/1 és 7/2, Breaking Dawn Part 1 és Part 2) két darab kétórásat. Eltekintve a felesleges időhúzástól, kifejezetten nézhető volt a történet. A Vámpírnaplókban kicsit sok volt már a szereplő, alig bírtam követni, hogy ki kicsoda. Itt ezzel nem volt baj, mindenkinek tiszta volt a dramaturgiai szerepe.
A színészek nem érdemelnek oszkárt, de teljesítették az elvárt minimumot. A főszereplő srác kissé nyálas volt az én ízlésemnek, akkor már inlkább a Twillight Jacobját kérném, hogy gereblyézzen kicsit a kertben, lehetőleg mezítelen felsőtesttel. A lány, Allison meg köröket vert Bellára szexuális vonzerő tekintetében, bár olyan masszív állkapcsa van, hogy végig azt gondoltam, kiderül majd, hogy ő is vérfarkas. Ehhez foghatót idáig csak Minnie Driver arcán láttam (ő volt Skylar a "Good Will Hunting"-ban), és persze rögtön beleszerettem (Skylarbe, nem Allysonba). Ebben a filmben nekem Lydia karaktere jött be, aki buta és HP szívtipróra veszi a figurát, de valójában egy matekzseni, csak hát ki akar randizni egy kocka csajjal? (Mondjuk én nem bánnám, de hát nem én vagyok a tipikus célközönség.)

9 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

Gratulálok Ancsa! :)

szabi írta...

Gratula!

Anne C Oakwood írta...

Köszönöm szépen! :)
Így utólag már nem tűnik akkora teljesítménynek, de akkor, ott meglehetősen be voltunk rezelve. :)

Lora írta...

Grat :)

Névtelen írta...

Gratulálok a sikeres vizsgához!

Csak nem felcsigázta a fantáziád a KinderWolf?
Íme egy részlet, bár nem ez a legjobb. A nők számára legjobb részleten még nem futottam át. Elég kevés időm van…

„A fogolytábor parancsnoka először az őreimet hallgatta meg. Üres szobába kísértek. Később tolmáccsal lépett be, meghallgatta a bányában történteket. Hitetlenkedve csóválta a fejét, aztán kivezettek a többi rab közé. Másnap, harmadnap újra, és újra elmondatták velem, mindig más-más közönség előtt, akik szinte alig fértek a szobába. Mutogattak, akár egy cirkuszi csodát. A táborban mesélték, miért tűntek el az emberek a drezdai városközpontból, ott hallottam először a bombázás okozta tűzviharról.
Hetek múlva felbukkant egy nő, ugyancsak civil, rosszarcú férfi kíséretében.
– Szervusz – ült elém a nő, mellé a férfi.
– Honnan tud németül?
– A szüleim németek, de én Amerikában születtem.
– Hazaárulók.
– Ne pimaszkodj kölyök! – avatkozott a beszélgetésünkbe az eddig néma rosszarcú.
– Hagyd! – szólt rá a nő, aztán felém fordult. – Ez, nem egészen így van, nekem Amerika a hazám. Hogy kerültél ilyen fiatalon a fegyveres Hitlerjugendbe?
– Miért érdekli?
– Újságíró vagyok.
– És?
– Gondoltam írok rólad egy cikket.
– Miért pont rólam?
– Úgy vélem, te más vagy, mint a többi gyerek.
– Szerintem, minden német gyerek ilyen.
– A németek talán, de az amerikaiak biztos nem. Beszélsz a múltadról?
– Ha nagyon akarja. Apám eltűnt a fronton, nagyapámat a vörösök ölték meg, anyámat és a húgomat maguk.
– Mondtam már kölyök, ne pimaszkodj, tanulj tiszteletet, mert különben…
– Mert különben mit teszel? – hajoltam a férfi képébe. – Két tankotokat lőttem ki, és több mint tucatnyit a fajtádból. Adj egy kést és megkóstoltatom veled a véred!
Ütésre lendítette a karját, de a nő, a székkel együtt fellökte.
– Őrök! – kiáltott.
Az ajtó előtt álló katonák azonnal berontottak
– Kérem, vigyék ki a társam!
– Melanie miért engem? – értetlenkedett a fickó.
– Mert, te vagy a felnőtt!
Az őrök kikísérték a dühös férfit.”

Martes

Névtelen írta...

Így eldugni, hogy most már hivatalosan is megvan az újabb diploma :)
Gratulálok :)
Panka

Anne C Oakwood írta...

Köszi, de egyelőre csak az abszolutórium. Illetve még van egy bizonytalan jegy addig is. :( Plusz az államvizsga meg a diplomavédés még hátravan.

Martes, te meg ne csigázz. Ha kész van, küldd el egyben, de ez a cseppenként adagolás kiborító. :)

Névtelen írta...

Hidd el, a nők számára csak cseppekben jó a pasi. Az egész már kiborító. :)

Az éjjel én is néztem filmeket, többek közt: Az íj c. koreai filmet.
http://www.youtube.com/watch?v=1HI3Uxd7Sic
Szokatlan, érdekes volt. Még nem láttam távol-keleti filmet, amelyben a főszereplők nem, illetve alig beszélnek, mégis egyértelműen fejezik ki magukat, ráadásul nem túljátszva, mint a kínai akciófilmekben.
A Mona Lisa mosolyú lány, bár nem hallani szavát az egész film során, európai színészekhez hasonló módon képes bármilyen érzelmet eljátszani, szinte csak mimikával.

Ha kész leszek a KinderWolf átnézésével, elküldöm, de csak neked. Semmi szükségem arra, hogy a zsidók lefasisztázzanak, az újfasiszták lezsidózzanak. :)
Még pár hét, addig is egy újabb részlet:

„Szomjasak lettünk a konzervre, de nem volt vizünk. Másnap bukkantunk patakra, tisztán csörgedezett két meredek hegyoldal közötti hasadék alján. Előre mentem, mondtam neki, várjon meg, de nem hallgatott rám. Talán félt, hogy ott hagyom. Váratlanul indulhattak meg szandálja alatt a kövek, hátrafordultam, de későn. Elsuhant mellettem, mielőtt észbe kaptam volna, két méterrel lejjebb csobbant a patakban.
Meglepődött, legörbült a szája de látván a tekintetem, visszafogta magát.
- Bibis – mutatott a lehorzsolt, vérző lábára, amikor melléértem.
Nem válaszoltam ezért megismételte hangosabban.
- Bibis!
- Na és? Nem vagy már csecsemő!
- Anyu meg szokta puszilni.
- Mi ez rajtam? Nadrág, vagy szoknya?
Lenézett a nadrágomra, majd az arcomra és benedvesedett a szeme.
- Ha bőgsz, itt hagylak! – figyelmeztettem.
Látszott az arcán a vívódás, aztán lehajolt inni. Remegő vállai jelezték a néma zokogást.
Arra gondoltam, ott hagyom az első falu közepén, de a falu messze volt, és miután jóllakott, csacsogott. Eleinte nem zavart, elviselhetetlenebb volt a gyerekes viselkedése. Egy pihenő alkalmával maréknyi gazt szedett össze.
- Minek az? – szóltam rá.
- Virág.
- Virág a fenét. Ócska gyom, semmire sem jó.
- Virág – jelentette ki határozottan, és úgy szorította, mintha élete múlna rajt.
Ráhagytam, elvégre az okos enged. Estére elhervadt.
- Na, most már eldobhatjuk?
- Szomorú.
- Nem szomorú, hanem fonnyadt.
- Szomorú.
- Rendben, adjunk neki vizet, és nem lesz szomorú – vettem ki a kezéből, és belehelyeztem egy pocsolyába.
Addig nézte, amíg életre nem kapott, ki nem simultak a levelei. Vidám lett, újra csacsogni kezdett. Időnként rászóltam, vegyen néha levegőt, aztán ráhagytam. Megszoktam akár a szél fújását, vagy lábamon a port. Ám a szél is tud idegesítő lenni, és ha ideges vagyok, a por is tud zavarni. Igyekeztem nem figyelni, de egyre nehezebben sikerült. Minél többet csacsogott, annál rosszabb lett a közérzetem. Nem a gyalogolás, az éhség, a szomjúság jelentette az igazi megpróbáltatást, hanem a családi hangulatot idéző szavak.
Úgy döntöttem, nem tehetem kockára az egészségét, nem cipelhetem erdőn, hegyen vízen át, felnőttek és lakás melegségére van szüksége. Útközben embereket szólítottam meg, de mindenki elutasított.
A faluban leültettem a templom lépcsőjére és elbújtam. Képtelen voltam elmenni, amíg nem látom, hogy valaki magához veszi. Már besötétedett, de senkinek sem kellett az éhes száj. A felnőttek, akik hetekig, hónapokig, évekig siratták elveszett gyermeküket, szótlanul mentek el a szintén elveszett, de idegen gyermek mellett. Visszamentem érte. Nem szólt, csak jött mellettem, pár lépés után újra megfogta a kezem. Szüleim, nagymamiék, és Heidi kivételével soha senki nem fogta meg a kezem.”

Anne C Oakwood írta...

"Az íj" nem tipikus koreai film, hanem tipikus Kim Ki-duk film. :) Ha tetszett, ajánlom a "Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz" című alkotását is. Engem megragadott.

Érdekes részlet. A terror virágaihoz képest sokkal finomabb, lágyabb a fiú érzelemvilága. Jobban tetszik, mert közelebb áll hozzám, hihetőbb.

Megjegyzés küldése