2013-11-28

Elízium

Görögösen Élüszion. Túlvilági hely az istenek kegyeltjeinek, az itt lakók gond és baj nélkül élnek, és sohasem éreznek fáradtságot, éhséget vagy szomjúságot. Valami ilyesféle hely az Elysium - Zárt világ c. film földkörüli pályán keringő űrállomása is. 2154-ben durva körülmények uralkodnak lent a Földön, aki tehette (meg tudta fizetni) felköltözött orbitális pályára. Lent szennyezett a környezet, betegek az emberek, fent pedig (szinte) örökké élnek, hiper-szuper orvosi gépek kb. 5 másodperc alatt diagnosztizálnak és gyógyítanak mindenféle betegséget és elváltozást. A lenti betegeknek egyetlen esélye, ha beszöknek, és hamis személyazonossággal (mert a rohadt gépek kezelés előtt biztos megnézik, hogy elysiumi polgár vagy-e) befekszenek egy gépbe, mielőtt kitoloncolják őket. Nagyon szomorú.

2013-11-24

Amy jól megmondta

Időnként az emberben felmerül a gyanú, hogy amit olvas egy cikkben, postban, az csak kamu, kitalálta a szerző, hogy legyen miről írnia, esetleg kiszínezte a dolgot, hogy érdekesebb legyen. A fészbukon látott Ask Amy írással kapcsolatban ez nem csak bennem merült fel, alul egy kommentelő is azt tippelte, hogy az egész fake, kitalált, vagy pedig egy troll, egy nettapló írt be ilyen álproblémával, hogy ööö... fogalmam sincs miért. El nem tudom képzelni, hogy ebben mi élvezet lenne. De a lényeg, hogy a válaszokban volt, aki belinkelte az újságcikk szkennelt képét, hogy nem kitalált, tényleg megjelent nyomtatásban is, és szerintem Amy Dickinson nem szorul rá, hogy kitaláljon dolgokat, kap elég levelet anélkül is, legfeljebb az fordulhatott elő, hogy az újságnak írt be egy idióta kitalált dolgot, de az sem túl valószínű. A neten sokkal gyakoribb a trollkodás, kevesebb erőfeszítést igényel, és kevésbé lehet visszanyomozni, hogy ki volt az, aki elkövette.

2013-11-19

Csodás izék a múltból

Elfelejtettem volna az egészet, és nem lesz belőle post, ha nem találkozom a nagyszerű művészek nagyszerű videójával. Ne találgassatok, az Ylvisről van szó, ők azok, akik azzal híresültek el, hogy feltették a filozofikus mélységebe hatoló kérdést a róka hangjáról, és hasonlóan mély problémát boncolgatnak egy másik dalukban is, Stonehenge célját találgatva. Elhangzik néhány tipp, melyek talán komolytalannak tűnnek, de kb. így járnak el a tudósok is, csak ők sokkal komolyabban veszik magukat, és sokkal kevésbé élvezetesek a születő videók (Secret of the Star Disc, és van átirat is)

2013-11-16

A nagy Gatsby

Befejeztük Katával, megnéztük a végét is. Pár hete elkezdtük a filmet, de olyan hosszú volt, több mint két órás, hogy elálmosodtunk rajta, késő is volt, és a fele táján elmentünk inkább aludni. Kata időnként megkérdezte, hogy megnézzük-e a végét, valahogy őt jobban megfogta, persze nem csoda, neki a 20-as évek Amerikája a kedvenc miliője, imádja a zenéjét, a táncait, a divatját. Én annyira nem vagyok oda érte, de most rászántam magam, és megnéztük a maradékot. Hááát... nem ez lesz a kedvenc filmem. Persze volt benne egy csomó pozitívum is, és tényleg nagy film, amit nem csak a hosszára értek, mert jól megcsinálták és értékes meg zseniális meg minden, csak...

2013-11-15

Ízlésdiktatúra?

A könyvesblogon megjelent egy írás Gondolatok az ízlésdiktatúráról: Kinek fáj a populáris irodalom és miért? címen. Tulajdonképpen egyet tudok érteni, nem is vitatkoznék az ott leírtakkal, viszont ez csak az érem egyik oldala. Hasonló kérdésen már rágódtam, kicsit más témán, de csak annyi a különbség, hogy most a könyvek kapcsán került elő még egyszer ugyanaz. Csupán az zavarja meg az embert, hogy látszólag másról van szó, de két lépésben eljuthatunk oda, hogy könnyedén rendet teszünk a gondolataink közt. Persze ez nem az én érdemem, hanem a tesómé, akivel mindezt annak idején kitárgyaltuk.

2013-11-10

Az intolerancia toleranciája

A facebookon az egyik zárt csoportban (ahol a téma a homoszexualitás irodalmi megjelenítése), előkerült Orson Scott Card, és a mostanában körülötte kavargó botrány, és az LMBT szervezetek bojkottfelhívása. Én kicsit értetlenül állok az egész előtt, nagyon várom a Végjáték c. filmet, a könyv meghatározó irodalmi élmény volt számomra. És Card többi könyvét is imádtam, élvezetesen ír, érdekes témákhoz nyúl, és amit kihoz belőlük, abban van olyan általános, emberi érték, ami miatt a művei megérdemlik a széleskörű figyelmet. A linkelt cikk is említi, hogy a film alapjául szolgáló könyv, "a Végjáték, és általában, az egész Ender-saga, különösen A holtak szószólója, sokkal inkább szól a mindenféle másság elfogadásáról, mások megértéséről és ennek a megértésnek az ABSZOLÚT szükségességéről." Ennek fényében meglehetősen érthetetlen Card hozzáállása a melegség kérdéséhez. De számomra a melegjogi aktivisták hozzáállása is furcsa a Card könyvéből készült filmhez.

2013-11-09

Mennydörgő némaság játék - 10. nap

November 9-én megjelenik Spirit Bliss Árnyékvilág trilógiájának utolsó kötete, a Mennydörgő némaság. Ennek örömére közös játékba fogtunk néhány bloggerrel és Spirittel. A játék nyereménye egy gyönyörűséges és egyedi táska.
Hogy mit kell tenned érte? Olvass tovább!

2013-11-08

Korán jött a Jézuska

Hogy Fecót rávegyem az olvasásra, odaígértem neki az ebukolvasómat. Egy Amazon Kindle Keyboard (K3) Wifit. Én meg nézelődtem, hogy milyen típust válasszak helyette. Nézegettem összehasonlító oldalakat, megkérdeztem tesómat, összeírtam az elvárásaimat. Ez egyértelmű volt, hogy nem tablet kell színes LCD képernyővel, hanem sima olvasó e-papírral. Olyan, amelyiknek van beépített világítása. Az eddig összegyűjtött könyveim nagy része Kindle formátumban (azw, prc, mobi) van, nem volna hátrány, ha ezt olvasná, de az ePub is meglehetősen elterjedt, annak is örülnék, bár 2 perc átkonvertálni egyik típusból a másikba, ami után órákig olvas az ember, szóval ez nem annyira esszenciális kérdés. És persze nem szeretnék ötvenezer fölött költeni rá.

2013-11-01

Tökös-málnás Bori

Miután a múltkori alakváltós sorozatban csalódtam, inkább egy vámpírosat olvasgattam buszozás közben. Régi adósság volt, mert hallottam már róla, de nem volt akkora felhajtás körülötte, ezért valahogy elmaradt. Pedig vámpíros, egy leszbicsók is elcsattan benne, plusz a szerző magyar és nő. De most már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, mert kínos helyzetbe kerültem. A több vámpíros könyvet is publikáló Gaura Ágnestől én még nem olvastam semmit, ő viszont elolvasta egy vámpíros írásomat. Ugye milyen hülyén veszi ki magát? Akkor is, ha csak a chupacabráról volt szó, hogy fikciós írásokban nem találkozni vele, az egyetlen ismert előfordulás talán az a folytatás nélkül maradt pár bekezdés, amit én követtem el, ráadásul a chupacabra kifejezés elő sem fordul benne. No, de azóta orvosoltam a problémát, elolvastam a Vámpírok múzsáját.