Oldalak

2013-11-28

Elízium

Görögösen Élüszion. Túlvilági hely az istenek kegyeltjeinek, az itt lakók gond és baj nélkül élnek, és sohasem éreznek fáradtságot, éhséget vagy szomjúságot. Valami ilyesféle hely az Elysium - Zárt világ c. film földkörüli pályán keringő űrállomása is. 2154-ben durva körülmények uralkodnak lent a Földön, aki tehette (meg tudta fizetni) felköltözött orbitális pályára. Lent szennyezett a környezet, betegek az emberek, fent pedig (szinte) örökké élnek, hiper-szuper orvosi gépek kb. 5 másodperc alatt diagnosztizálnak és gyógyítanak mindenféle betegséget és elváltozást. A lenti betegeknek egyetlen esélye, ha beszöknek, és hamis személyazonossággal (mert a rohadt gépek kezelés előtt biztos megnézik, hogy elysiumi polgár vagy-e) befekszenek egy gépbe, mielőtt kitoloncolják őket. Nagyon szomorú.
Ennél már csak az szomorúbb, mennyire elszúrták a filmet. A rendező az a Neil Blomkamp, aki a District 9-et is elkövette. A kézi kamerás jelenetek már a Blair Witchben is idegesítettek, de ettől eltekintve, az egésznek volt egy olyan szedett-vedett, összecsapott jellege, mint egy gyenge dokumentumfilmnek, ami a hitelesség érzetét keltette. És az az iszonyat mennyiségű szemét... hihetően egy nyomortelep volt, ahol játszódott a film. A kritikák ehhez a látványhoz hasonlították az Elysium képi világát is. Már ami a földi jeleneteket illeti. De a fenti képek is jók voltak, a látványra nincs panaszom.
Ahogy a színészekre sem lehet, Alice Braga az eyecandy, illetve nekem Jodie Foster, akit már a comingoutja előtt is imádtam. Meg persze ott volt Matt Damon, aki nagyon jó, a Good Will hunting óta tudom, hogy mennyire, csak vele is az van, mint Brad Pittel, hogy persze Hét év Tibetben, meg Benjamin Button, de azért pénzt is kell keresni, és elvállalnak a Z világháború jellegű, kalap trágyát nem érő filmeket is. Amit szintén vár az ember nagyon, mint a múltkor Tom Cruise-zal az Obliviont, aztán csak egy nagy csalódás. Hát, az Elysium is beállt ebbe a sorba. Csalódás volt.
Annyira lapos, hogy még a hálivúdi szokásos klisékészlet megfelelő elemeit is elfelejtették betenni a történetben tátongó lyukakba, hogy tömítsenek valamit rajtuk. Triviális dolgokról beszélek. Például a fickót, mielőtt felmegy az elcseszett űrállomásra, ellátják hamis állampolgársággal, ami csak az ő DNS-ével érvényes, aztán kiderül, hogy a gyerekkori barátjának, a jócsajnak van egy végső stádiumú leukémiás kislánya, akit csak az Elysiumon lehet meggyógyítani, egy hiper-szuper orvosi géppel.
Már sejtjük is a fordulatot. Hogy miért tűnt el évekkel ezelőtt a csaj. Hogy a srác miután megjárta a börtönt nem volt megfelelő jelölt, így nem is tudta meg, hogy a kislány... szerintem tőle van. Különben miért nem esik egyetlen szó sem a kiscsaj apjáról? Naná. És tuti, hogy a hiper-szuper gép azonosításkor felismeri a srác DNS-ét, mert jó a hamisított állampolgársága, de aztán meggyógyítja a kislányt is, mert felismeri, hogy részben azonos a DNS-e, így neki is jár a kezelés. Csávókám meg ebből tudja meg, hogy az övé a gyerek. És persze, mivel nem az ideális apa, soha nem tudna megfelelni, azért lesz egy dobása, megmenti a családját (és mellékesen az emberiséget is), azzal, hogy feláldozza az életét.
De jól kitaláltam. Ehhez képest azonban mi volt? A hamisított állampolgárságról (aminek a bőrbe égetését olyan jelentőségteljesen mutatta a kamera) megfeledkezünk, odafent, Elysiumon, ahol egyáltalán, bármi szerepe lehetne, még csak említésre sem kerül! Kész, nem foglalkozunk vele, passz, hagyjuk a fenébe. Meghekkeljük a főfő számítógépet, letöltjük bele tízmilliárd ember full DNS információját három másodperc alatt (vagy pedig eleve bele van táplálva, elvégre bármikor jöhet egy hacker, aki fel akarja venni őket a rendszerbe, ezért fel vannak rá készülve), és közben persze az élő pendrájv fickó bele fog halni a fejében lévő titkos kód letöltésébe. Igaz, hogy előtte már háromszor letöltötték, hogy lássák, mi is az, de az nem ártott neki.
De most más, mert most bele fog halni, mert úgy drámai. És a fickó, aki eddig meglehetősen önző volt, csak saját magáért csinálta ezt az egészet, úgy dönt, hogy feláldozza az életét az emberiségért. Nem a kislánya megmentéséért, nem a gyerekkori szerelme életéért cserébe, hanem csak úgy. Illetve szerintem elfáradt. Vagy talán csak unja már a történetet. Legszívesebben főbe lőné magát a vacak forgatókönyv miatt, így örömmel nyomja meg a gombot a netbookon. (Bakker, ha 150 év múlva még mindig ugyanolyan gagyi netbookok lesznek, mint ma, esküszöm én is öngyi leszek.) De a látvány jó volt. Jodie Foster, meg a számítógépes grafika. Mondjuk ennyi erővel nézhettem volna pornófilmet is. Mert a pornóban a látvány szintén izgalmas, viszont nem idegesítenek a történet hiányosságai, mert eleve nem várok shakespeare-i drámát és fordulatokat.

2 megjegyzés:

Szabi írta...

De még jobban járnánk, ha Te írnál film forgatókönyvet. :D

AncsaT írta...

Ezt mi tudjuk, de hiába, csak ha Hálivúdban is rájönnek, akkor megyünk valamire. :D

Megjegyzés küldése