Az intolerancia toleranciája

A facebookon az egyik zárt csoportban (ahol a téma a homoszexualitás irodalmi megjelenítése), előkerült Orson Scott Card, és a mostanában körülötte kavargó botrány, és az LMBT szervezetek bojkottfelhívása. Én kicsit értetlenül állok az egész előtt, nagyon várom a Végjáték c. filmet, a könyv meghatározó irodalmi élmény volt számomra. És Card többi könyvét is imádtam, élvezetesen ír, érdekes témákhoz nyúl, és amit kihoz belőlük, abban van olyan általános, emberi érték, ami miatt a művei megérdemlik a széleskörű figyelmet. A linkelt cikk is említi, hogy a film alapjául szolgáló könyv, "a Végjáték, és általában, az egész Ender-saga, különösen A holtak szószólója, sokkal inkább szól a mindenféle másság elfogadásáról, mások megértéséről és ennek a megértésnek az ABSZOLÚT szükségességéről." Ennek fényében meglehetősen érthetetlen Card hozzáállása a melegség kérdéséhez. De számomra a melegjogi aktivisták hozzáállása is furcsa a Card könyvéből készült filmhez.

Nekem soha nem okozott gondot szétválasztani a szerzőt és a műveit. Tavaly júliusban egy kommentben írtam a blogomon: Orson Scott Card holtversenyben a dobogó legfelső fokán áll a kedvenc szerzőim versenyében, pedig bigott vallásos mormon, a melegházasság harcos ellenzője. De amikor az Ender árnyékát olvastam, ez még csak eszembe se jutott. Azaz úgy vélem, O.S.C. lehet akármilyen seggfej és intoleráns a melegekkel, attól a könyvei még zseniálisak. Kicsit úgy vagyok ezzel (anélkül, hogy párba óhajtanám állítani a két személyt), mint Hitler festményeivel. Katasztrófába vezette a német népet, világégés, népirtás, tengernyi szenvedés szárad a lelkén, de ettől még a képei nem lesznek rosszabbak. Nem egy van köztük, amit szívesen kiakasztanék a szobám falára. Nem zavarna, hogy ki festette, a kép attól függetlenül szép.

Sőt, tudva a festő hátterét, ha ránéznék, arra emlékeztetne, hogy a világ nem fekete-fehér, hogy még a legnagyobb, legaljasabb gonosztevőben is találhatunk valami értékeset, és nem szabad csodálkoznunk rajta, ha kedvenceinknek, bálványainknak van egy sötétebb oldala is, amit nem tudunk elfogadni. Az emberek, mint a világban sok más dolog is, összetettek, van bennük jó, van bennük rossz. Meg kell tanulnunk válogatni, "mazsolázni", mert ha a jót is kidobjuk a rosszal, minket ér veszteség. Talán nem a legjobb példa, és van aki szerint a japánok eleve nem normálisak, de ott a gömbhal. Olyan mérget tartalmaz a szervezete, ami 300-szor mérgezőbb a ciánnál, és mégis a japán konyha egyik specialitása. Megtanulták kiválogatni a halból, hogy mi az ami fogyasztható, és mi az ami nem.

És Carddal kapcsolatban egy nagyon fontos kérdést nem tett fel senki. Vajon miért ilyen ellenséges a melegekkel? Azért az még a mormonok közt se általános, hogy pusztán vallásetikai megfontolásból valaki ennyire utálja a homoszexuálisokat. A következőben leírt feltételezéseket én találtam ki, tisztára fikció az egész, nélkülöz mindenféle tényalapot, pusztán a fantáziám terméke. Arról jutott az eszembe, hogy a cikkben találtam egy részt, ahol Card nézeteit ismertetik: Egy 2004-es írásában azt fejtegette, hogy a homoszexuálisok gyűlölik magukat, és „aberrációik” törvényszerűen valamilyen szexuális természetű gyerekkori trauma (molesztálás, nemi erőszak) következményei.

Na most, pusztán egy gondolatkísérlet erejéig, tegyük fel, hogy Cardot is érte gyermekkorában ilyesféle trauma. (Nem biztos, hogy megerőszakolták, nem biztos, hogy zaklatták, talán csak az egyik barátjával mutogatták egymásnak, hogy kinek mekkora, összemérték, megfogták egymásét, vagy a sajátjukat simogatták, hogy a versenyben pár centi előnyre tegyenek szert.) És képzeljük el, hogy utána álmában vagy amikor felidézte a történteket, esetleg más homoszexuális aktusról fantáziált, attól izgalomba jött, esetleg kellemes érzést okozott neki. Miközben a neveltetése miatt minden ilyesfajta dolgot mélységesen elítélendőnek tart. Vajon mit gondolhatott ezek után?

Talán azt, hogy ő maga is meleg lett, ami miatt megutálta önmagát, és úgy vélte, ezért egy meleg személy a hibás, aki olyasmire csábította, ami miatt ő gyűlöletes lett Isten és az emberek, de legfőképp önmaga előtt. Így már érthető volna, hogy nem bírja a melegeket. Mi persze látjuk, hogy egy ilyen lelki problémáért legalább annyira okolható a bigott vallásos neveltetés, mint az, amit átélt. És azt is érdemes végiggondolni, hogy abban, hogy valaki sikeres író lesz (otthon, visszavonult magányban, írással tölti az idejét, nem a haverokkal jár bulizni), vajon egy ilyen élménynek mekkora szerepe lehet, vajon e nélkül is ott tartana-e az írói karrierjében, ahol tart.

Nem állítom, hogy ez így van, hogy ez történt, de el tudom képzelni. És ettől megértő leszek. Nem a homofóbiával, hanem az íróval szemben.