2018. április 28., szombat

Irodalmi kozmológia

Kata szerint amit én összeolvasok, az olyan, mint a tejre őszibarack, csak ezzel nem a hasam, hanem a fejem csapom el, és a szellemi gyomorrontás következményeképp az agymenésem gondolatcsere-végtermékeit ömlesztem ide a blogba. Pedig csak arról meséltem neki, hogy egyszerre olvasom az alábbi könyveket: Patik László: Anna, édesOlivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?;  John Gribbin: 13,8Richard Panek: 4% univerzum. És hogy a kvantumfizika meg a kozmológia helyenként nem kevésbé abszurd, mint a szépirodalom. Persze Kata szerint Kafkával és Örkénnyel együtt, ezek a jelentőségükben alaposan túlbecsült, agyament szerzők, akik nettó hülyeségeket firkálnak össze, nem a szépirodalom, hanem a csúnyairodalom, vagy még inkább az ezmégcsaknemisirodalom körébe tartoznak. És akkor még fel sem vázoltam neki, miféle párhuzamot találtam a két téma között.
Az Anna, édes kicsit egyszerűbb, szögletesebb, elnagyoltabb, benne az abszurditás talán a humor forrása akar lenni, mondjuk elég keserű, fekete ez a humor. A Bojangles bár sötétebbnek, komorabbnak tűnik, mégis finomabb, sokkal mélyebbre hatol, munkába menet, a buszon olvastam, és megesett, hogy nagyokat nyeltem, fújtam az orrom, és a szemem törölgettem. Kissé Boris Vianra emlékeztet (Tajtékos napok), de csak a hangulatában, a stílusa más, egyedi. Ha mindenáron kategorizálni akarnám az ilyen könyveket (magamnak nincs rá igényem, számomra kétféle könyv létezik, amit szívesen elolvasok, meg amit nem, de ha mondjuk Kata kedvéért, hogy mégsem egykaptafa meg szimplán hülyeség mind), akkor azt mondanám, hogy az abszurd irodalmi ábrázolásokban van, amikor a szerző feje tetején álló, groteszk világot ábrázol, és van amikor viszonylag normális környezetben csupán néhány szereplő burleszkje zajlik.
Így voltam az Univerzummal is, azt gondoltam, hogy csupán a kvantumok szintjén történnek eszement dolgok, de makroszinten a világ teljesen normális. Az elektromágneses sugárzások hol részecskék, hol meg hullámok, és az alagúteffektus miatt lezajlik pár olyan reakció is, amihez közel sem áll rendelkezésre elegendő energia. Az elemi részek szintjén a lehetetlen dolgok nem hogy lehetségesek, hanem törvényszerűen következnek be. Viszont amikor emberi léptékű jelenségeket szemlélünk, máris logikus rend uralkodik körülöttünk. De kiderült, hogy amint meghaladjuk az emberi léptéket, megint minden felfordul.
A relativitás elméletét még normálisnak tartottam. Ha valami a fényét megközelítő sebességgel mozog, akkor akkor azzal oké, hogy történnek fura dolgok, lelassul az ideje, összemegy a mérete, megnő a tömege, eltorzul a színe. (Mindez persze a valóságban nem történik meg vele, csak a külső szemlélő nézőpontjából látszik így.) A világűrben mozgó dolgokkal sem történik semmi rendkívüli, ha elfogadom, hogy a nagy tömegű objektumok meggörbítik a környezetükben a teret. Az egész világos, logikus, átlátható. Kata is érti, ha megkérdezik tőle, mi az összefüggés a tér az idő és a tömeg között, kapásból rávágja, amikor jó az idő, nagy tömeg van kint a téren.
A világ teremtése/keletkezése se ügy, volt egy nagy bumm, felrobbant a semmi, és a darabkái azóta is szanaszét röpködnek. Elég belenézni egy spektroszkóppal felszerelt távcsőbe, a milliárdnyi galaxis fénye elmászik a vörös felé, mert távolodnak tőlünk. Ja, ahogy azt Móricka meg én is elképzeltük! Ha egy robbanásból dobódik ki az anyag, repülnek szét a galaxisok, akkor a vöröseltolódás mértéke irányfüggő. Ha a robbanás (és így a Világegyetem) középpontja felé nézünk, akkor arra a legnagyobb a vörösödés mértéke, mert ott a galaxisok az ellenkező irányba repülnek. Erre merőlegesen gyakorlatilag alig lenne mérhető a jelenség, mert ott velünk párhuzamosan haladnak, 180°-ra meg ismét növekvő sebességeket látunk, mert arra a galaxisok beelőztek minket.
De a tapasztalat nem ez. A vöröseltolódás nagysága nem irány, hanem csakis távolságfüggő. Ami messzebb van, az vörösebb, mégpedig minden irányban egyforma mértékben. És hacsak nem egy kitüntetett nézőpontot foglalunk el, akkor bárhonnan nézve ugyanezt kell tapasztaljuk. Akkor pedig az a legegyszerűbb magyarázat, hogy nem a galaxisok mozognak, távolodnak egymástól ilyen mértékben, hanem a közöttük lévő tér nyúlik meg. Elsőre ez persze totál blődségnek hangzik, de könnyű elképzelni. Mondjuk a Tatuin buckalakói minden fényévnyi távolságba, minden egyes másodpercben betoldanak plusz egy métert. Ami 100 fényévnyire van, az másodpercenként 100 méterrel tűnik távolabbinak, ami egymillió fényévnyire, az egymillió m/s sebességgel látszik távolodni. Vagy elképzelhetem úgy is, mintha a távolságok nem változnának, csak a méterrudam, amivel mérem, menne össze folyamatosan.
Végül is, ha azt elhiszem, hogy (a gravitáció miatt) a tér elgörbül, abban mi a furcsa, ha megnyúlik? Inkább az a gondolat zavar, hogy ha 10−20 méter nagyságrendben burleszk folyik, ha 10+20 méter nagyságrendben meglehetősen groteszk a világ, akkor a méteres, emberléptékű tartományban mitől lenne más? Talán csak mert közvetlenül meg tudjuk figyelni, mert mindig is ilyennek láttuk, és ezért nem a környezetünk logikus, hanem a logikánkat alakítottuk ki a tapasztalataink alapján. De ezt elfogadni olyan, mint belátni, hogy az abszurd irodalom nem görbetükröt tart elénk, hanem a világnak, és az embernek legbelső, valódi természetére világít rá.

4 megjegyzés:

hobelevanc írta...

Ezt a Bojanglest várólistára tettem, köszi a tippet.
Mennyi idöd van amùgy olvasni? Hogy egyidejüleg fejben tudod tartani az 5-6 könyvet :)

Anne C Oakwood írta...

Busszal járok munkába meg haza, és este 10-kor ágyba bújok, ahol még olvasgatok egy kicsit. Külön-külön nem sok, de ha összeadom, akkor azért jelentős. És sikerült némi rendszerességet vinni az életembe, már Fecó is tudja, ha valamit kérdezni akar a leckével kapcsolatban, akkor azt jobb még 9 előtt, mert aztán megyek zuhanyozni, olvasni, aludni. :)
Általában van egy ebook olvasó a táskámban a buszozáshoz, egy-egy könyv az íróasztalomon, meg az éjjeliszekrényen, mert ha este kiveszem az olvasót a táskából, akkor másnap reggel elfelejtem elrakni. :) Mivel munkában is váltani kell az ötödikes matekról a nyolcadikos informatikára, nem gond a könyvek világa közt ide-oda lépkedni. :)

hobelevanc írta...

Hát igen, az autózás kényelmes, de nem lehet közben olvasni :(
Rájöttem, hogy igazából nem is a fejben tartás az akadály nálam, hanem ha tetszik a könyv, akkor motivalt vagyok a sztori további kigöngyölödésére, és nincs türelmem más könyvhöz. Ha meg nem köt le, úgyis abbahagyom.
De nem baj, max. olvasom öket egymás utàn, csak elmerengtem ezen :)

Anne C Oakwood írta...

Olvasni jó. Lehet fekve, lehet ülve, csendben vagy zene mellett, a lényeg ugyanaz marad. :)

Megjegyzés küldése