Tegnap délután Kata apukájának segítettem. Nem emelhet nehezet, és pakolni kellett mindenféle kacatot. Lett egy vízhólyagom és némi izomlázam. Utáltam a tegnapot. Még a napi fegyencedzés adagomat is kihagytam. Nem a fáradtság miatt, hanem mert Katával összekaptunk. Fotókat akar előhívatni, de már egy hónapja halogatja, hogy kiválogassa a képeket. Az ő gépén nem tudja csinálni, mivel abban nem jó a DVD meghajtó. A laptopot meg ugye nem tudja bekapcsolni se, mióta Linux van rajta. Az én gépemre fájt a foga, de mondtam, hogy felejtse el, mert az iskolai feladataimon dolgozom. (Nem három képet akar átnézni, hanem öt-hatezer darabot.) Csúnya veszekedés lett a vége.
Beállítottam neki a laptopot. Kata felhasználónév, a belépéshez nem kell megadni a jelszót. Felmásoltam a több ezernyi képét a merevlemezre. Csináltam egy ELOHIVAS nevű mappát. Megnyitottam két ablakot, a baloldaliból kellett volna a jobboldaliba átdobálnia amit elő akar hívni. (Az oldalak beosztása nélkülözött mindenféle politikai szándékot.)
Ekkor történt, hogy előzetes bejelentés nélkül beállított egy barátnője, plusz férj és gyerek. Alig álltam a lábamon, csinálnom kellett volna a beadandót, de a kedvéért kentem a szendvicseket, töltöttem az innivalót, és még cseverésztem is kedvesen. Mikor elmentek, Kata és Fecó megfürdött, én meg elmosogattam. Amíg átnézték a leckét és bepakolták Fecó táskáját, én fürödtem. Fájtak az izmaim, így jó forró vizet engedtem, és áztattam magam. Egyszer csak berobog a drága, hogy milyen sz@r a Linux, én meg milyen rohadék vagyok, mert nem tud képeket válogatni, és lejár az akció, én pedig dögöljek meg.
Nagy nehezen kiderült, hogy a gép elunta magát, lepihent, de még előtte zárolta magát, és ébredéskor felhasználó azonosítást kért. Mondtam, hogy a felhasználó "kata", kisbetűvel, a jelszót nem kéri, de ha mégis, akkor a jelszó az micsoda, és hogy kis vagy nagybetűvel kell. Erre üvöltött, hogy beírt már mindenfélét kicsi meg nagy betűvel is, és én egy szemétláda vagyok. Eléggé el voltam zsibbadva meg félig feloldódva a vízben, de ha azt mondja, hogy ez neki nagyon fontos volna, és legyek szíves segítsek, akkor kikászálódom a kádból, magamra tekerek egy törölközőt, és megoldom a gondját. Viszont ezt a hangnemet sosem toleráltam túl jól. Ezt meg is mondtam neki. Nagyot szólt, ahogy bevágta az ajtót.
Amíg tovább áztam, azon gondolkodtam, én vagyok-e kiemelkedően szemét, vagy Katám kezeli pocsék módon a problémákat. Már több ízben megmagyaráztam neki, hogy az üvöltözéstől én bezárulok, és onnantól semmire nem megy velem. És ez még a jobbik eset, mert ilyenkor magamba zárom az agressziót, amiből bennem is van bőven. Ha túlfeszíti a húrt, akkor ez nem sikerül, de az nem lesz jó neki, mert erő- és súlyfölényben vagyok, 10 kilóval nagyobb pofont tudok adni.
Persze a gond az, hogy számára ez az egyetlen ismert módja a konfliktusok megoldásának. Láttam veszekedni az apukáját meg az anyukáját. A mama zsémbelt, folyton beszólt a papának, hogy szerinte annak mit is kéne csinálnia, míg annak a feje egyre lilább árnyalatot öltött. Előbb némi indulattal elmondta, miért is nem jó szerinte, amit a mama mond, aztán mikor az csak folytatta a zsörtölődést, elkezdett ordítani, trágárságokat kiabálni, és a dolog azzal zárult, hogy a mama tette, amit a papa mondott.
Ha ez visszatérő jelenet volt a gyerekkorában, Kata ezt tanulta el, mint a konfliktusmegoldás sikeres módszerét. A baj csak az, hogy én másképp működök mint a mama. Ami ott győztes stratégia volt, az nálam nem válik be. Főképp azért nem, mert nem akarom, hogy Fecó is ezt a mintát sajátítsa el. Persze az is lehet, hogy én bonyolítom túl a dolgokat, és mindössze arról van szó, hogy a közelgő telihold duzzasztja a nedveket, Kata vére az agyába száll, ez a kibékülős szexre ráhangoló előjáték, vagy egy korán jött PMS tünet.
23 megjegyzés:
Úgy látom ti sem unatkoztok!Nálatok is zajlik az élet! :)
Ha izgalmasra sikeredett a kibékülés, írhatnál róla. ;)
üdv. DAngel
Az izgalom egyelőre várat magára. Tegnap délután beállítottam neki a laptopot. Estig eltűnt itthonról, amikor is sikerrel beütötte a jelszót, és kiválogatta a képeit. A Linux alatt nem sikerült a CD írás, így USB kulcson lehoztam a képeit és itt írtam ki lemezre. Mire kész lett, elaludt. De legalább be tudtam fejezni az egyik házidolgozatomat.
Úgy tűnik, az akció mégsem járt még le. Persze sejthettem volna. Ez a mamától ellesett taktikai fogás, aki úgy szokta sürgetni a papát, hogy hazudik a pontos időről. Már én is tudom, ha Kata hétvégén reggel berobog, hogy fél nyolc van, kelljek fel, akkor nem kell kiugrani az ágyból, sőt meg se nézem az órát, biztos lehetek benne, hogy hét múlott két-három perccel.
velem az a baj, hogy azt még lehet eltűröm, hogy feszt vinnyog valamiért, már bocs, hogy így mondom, de amikor a fürdős hisztéria elkezdődik, akkor én felugrok és üvöltve kimegyek, meztelenül, vizesen és a földhöz baszom a gépet és ráordítok a kedvesre, hogy nincs probléma, üljön a seggén kussban mostmár, hagy fürödjek meg, bzmgmostmárnemigaz.
ezzel két gond van, az egyik az, hogy tényleg nagyon el tud szállni az agyam, a másik ami meg rögtön eszembe jutott a fecó. gyerek előtt ilyet nem lehet.
akár fecóra tekintettel, akár azért mert ilyen vagy, hogy bezárkózol, valahogy megnyugtat, hogy TE vagy az egyik szülője.
mikirivers
Én alapból az a szangvinikus típus vagyok, aki bicskát ránt egy görbe nézésért, aki előbb odaüt, és csak aztán kérdez rá a részletekre, de ez egy iskolában meg egy párkapcsolatban nem túl szerencsés módja az ügyek intézésének, így igyekszem visszafogni magam. Többnyire sikerrel, mert elvétve fordult elő, hogy egy büdös kölket vagy a Kedvest tettleg igyekeztem meggyőzni az igazamról.
Lehet, nem lehet, megesik, hogy a gyerek előtt szakad a cérna, és Fecó is látott már köztünk pankrációt. Aztán szétmentünk a ház két végébe, Kiscsillag meg ingázott köztünk ide-oda. Hozzám bújt, megsimogattam, aztán ment Katához, majd vissza. Mondtam neki, hogy nem kell megijedni, mert veszekszünk néha, és még biztos sokszor máskor is fogunk, de azért szeretjük egymást Katával. Mondta, hogy anya nagyon mérges és csúnyákat mond. Mondtam, hogy én is nagyon mérges vagyok, de azért akkor is szeretem anyát, és ő is szeret, csak a mérge mellett ott a büszkesége is, ami nem engedi, hogy ezt ki is mondja. De hamarosan elmúlik a mérgünk, és akkor egy darabig megint rendben lesz minden.
Talán annyi haszna lesz a hajtépéseinknek, hogy Fecó leszűri a következtetést a nőkkel kapcsolatban, hogy ha habzó szájjal acsarkodva megbocsájthatatlannak tűnő dolgokat vagdosunk valaki fejéhez, az nem feltétlen azt jelenti, hogy végeztünk vele és többé látni sem kívánjuk, hanem ez is csak egy módja az érzéseink kifejezésének.
Két hónapja nekem is volt egy rosszabb időszakom, mikor feszt pöröltem Kedvessel. Ő is az a típus, aki az üvöltözéstől bezárkózik...jelzem ezt az elvetemült módszert csak végszükség esetén alkalmazom (nyilván rám is ez ragadt).A lényeg, hogy ilyenkor komolyan úgy érzem, hogy baj van és nem lesz jobb és elveszítem. Ettől való félelmem és a büszkeségem közt vívódva aztán néha napok is eltelnek, mire normalizálódik a helyzet. Tekintve, hogy Kedves végállomásnak tekinthető, ez csak vihar a biliben, de benne lenni egy ilyen helyzetben nyomasztó.
Nálunk ez az agressziónak két különböző felfogásából adódik. Kata számára ez is a kommunikáció egy fajtája, egy vita során az értelmi és érzelmi érvek mellett a harmadik kategória, amit az előző kettő elégtelensége esetén bármikor be lehet vetni. Számomra a harag, a düh fizikai manifesztációja, aminek a megjelenítése erkölcsileg elfogadhatatlan. Sosem élek vele elsőként, velem szemben alkalmazott agresszióval lehet időnként kiváltani belőlem. Olyankor szégyenkezem, hogy elvesztettem az önuralmam. Kata legfeljebb dühös, hogy az agresszió segítségével sem tudott eredményt elérni, és sértődött, mert ugye az ő nézőpontja szerint az ő agressziója az mindig jogos, a vele szemben megnyilvánuló pedig soha nem az.
Ha - reméljük mielőbb - veletek lesznek a lányaid is, a helyzet bonyolultabb lesz. A nyomasztó légkör őket is kínozza majd, így azt ilyenkor mihamarabb fel kéne számolni. Persze elhatározzátok majd, hogy a gyerekek előtt nem, mert azt mégsem illik, de ez nem így működik. Ráadásul Fecó kettőnkkel nőtt fel, majdnem félúton áll köztünk, ahogy idősödik, egyre inkább mérlegeli kinek van igaza, bár ettől függetlenül békét és nyugalmat akar. De a lányaid valószínűleg egyértelműen és mérlegelés nélkül, érzelmi alapon melléd helyezkednek majd mindenféle konfliktusban. Nehéz lesz ezt nem kihasználni és kizárni őket, hogy ez kettőtök dolga, maradjanak ki belőle.
Úgy nem szeretek ilyenről olvasni. Olyan rossz amikor két ember így összekap.:(
Gyűlölöm a konfliktust legfőképp párkapcsolatban, régebben (másik kapcsolatban még) néha előfordult hogy ilyen összeveszés alakult ki. Ilyen helyzetben én is lefagyok és nekem az volt a taktikám, hogy fogtam a kabátomat és elmentem otthonról. Volt hogy órákat csavarogtam így az éjszakában. Lelkileg az ilyen nagyon megvisel.
Hála égnek a jelenlegivel még sose volt ilyen konfliktus, szerencsések vagyunk abban a tekintetben hogy mindketten nagyon konfliktuskerülőek vagyunk. Ha elkezdene kialakulni, egy mozdulatból, arckifejezésből levágjuk a másikról hogy itt gáz lesz - és akkor valamelyikünk előveszi a humorérzékét, vagy esetleg gyermeki bohóckodását. Ez nálunk hatásos, ilyenkor a lefagyás nevetésbe torkollik pár perc után, ez pedig elég ahhoz hogy túljussunk a holtponton és meg tudjuk beszélni nyugodtan és higgadtan a dolgot.
répa
Mázlista! :)
Van, akivel remekül együtt lehet élni. Ez logikai alapon megy. Aztán van, akihez vonzódunk. Ez kémiai alapon megy. A kémia az elsődleges. A logika az lutri.
Az idealizmus az erkölcs meg a romantika az oka mindennek: hogy a kettőt egy személyben akarjuk. Régebben természetes volt, hogy a logika alapján választottál egy társat, aztán a kémia alapján csináltál utódokat. Úgy sokkal könnyebb volt. Most meg tiszta neurózis az élet, mert azt gondoljuk, hogy a kecskét és a káposztát lehet keresztezni egymással.
De szerintem van kiút..Az ember meg tudja tanulni kezelni a konfliktusokat, néhányan maguktól néhányan segítséggel.
Vannak ilyen tanfolyamok. Mért nem fogod meg Katád kezét és csábítod el egy ilyenre?
Lehet hogy még tetszene is neki, Te pedig idővel nyugodtan fürödhetnél hulla fáradtan anélkül hogy kisebb sokkot kapnál.:))
répa voltam
Katát elcsábítani nem egyszerű dolog, majd postolok még ma. :) Hogy megjelenjünk egy párterápián, az túl van a határon. Még azt sem vállaljuk fel nyilvánosan, hogy egy pár vagyunk, nem azt, hogy párkapcsolati problémáink lennének. :D Marad a tébolyda, meg az idegölő előjáték a békülős szexhez. :)
Nálunk állandó volt a feszkó és az üvöltözés gyerekkoromban. Ha olyanja volt anyámnak folyamatosan csesztetett, egészen addig míg túl nem kiabáltam - akkor visszavonult és jó ideig békén hagyott. Ez sajnos olyan reflexeket alakított ki bennem, hogy ha elegem van ordítok - nem kicsit. Ebből már sok gondom volt. Leginkább a fiam sajnálom emiatt. Akárhogy próbáltam, nem tudtam leszokni róla. Minél tovább visszafogtam annál elsöprőbben tört ki belőlem. Most olyan barátnőm van, aki a kiabálástól sírva fakad. Ez annyira kikészít, hogy szinte teljesen leszoktam róla. Magam is csodálkozom rajta.
Müller Péternél olvastam asszem a Gondviselés című könyvében, hogy a lánya volt nagyon kiabálós és ez mindig kiakasztotta, de semmit sem tudott vele kezdeni. Mindig azon aggódott, hogy majd a gyereke - mármint M.P. unokája - emiatt mennyit fog szenvedni. Aztán mikor a kitört a nő a gyerek előtt - mert elszakadt a cérna valami etetési cirkusz miatt -, akkor a pici nagy kerek szemekkel ránézett és elkezdett kacagni. Na ettől anyuka képtelen volt tovább kiabálni.
Mondjuk velem is előfordult párszor, hogy a fiam nyugtatgatott még piciként, mikor kibuktam :s
Fetisánál is ezt a témát gyúrtuk, hogy mennyire meghatározó a kiskorban látott minta. A te anyukád üvöltözött, és te láttad, hogy ez beválik. A párod anyukája sírós fajta volt, de legalábbis a párod az lett, mert valószínűleg náluk az vált be. Kettőtök kapcsolatában úgy tűnik az ő módszere a nyerő. :) A tanulság, hogy minden új kapcsolat tiszta lap, és próbálkozhatunk vadi új stratégiákkal a konfliktusok kezelésére. Különösen, ha a régiek nem válnak be.
A titkolt kapcsolat okoz(hat) állandó belső feszültséget. Valaki tudja ezt kezelni, valaki nem. Többször említetted, hogy Ti nem tudjátok felvállalni a kapcsolatotokat sehol, még a családban sem. Az azért durva. Nekem kettéállna a fejem, ha azt kéne állandóan fejben tartanom, hogyan tekeredjek egy mondatban, hogy mondjak is valamit, meg ne is, ha esetleg kérdeznek. Óriási boldogság nekem, hogy a családunkban sehol nem kell titkolózni. A munkahely más, a senkinek semmi köze hozzá elvet vallom, dehát amikor friss szerelmes voltam, nem lehetett titkolni, a fejemre volt írva. :) Ekkor volt segítségemre a kiváló magyar nyelv, ahol nincs nőnem és hímnem. :) A semleges nem nagyon bejött, ha kérdeztek, bár szerencsére már a korai időkben leszereltem mindenkit, hogy a magánéletemről faggasson. Nem azt mondom ezzel, hogy feltétlenül valljatok, de szerintem Kata családja sem hülye, nyilván levágták a dolgot kettőtökkel kapcsolatban. Esetleg segítene a lelki nyugalom egy részének helyreállításában, ha nem kéne krosszozni legalább a család előtt. Egy kis béke a lélekben jótékonyan hathatna a mindennapokra. Talán. Mondom ezt úgy, hogy semmit nem tudok Kata családjáról.
Igazad van abban, amit írsz, teljesen. Katával rágódtunk már rajta, és abban maradtunk, hogy jobb, ha a család előtt sem vallunk színt. Egyrészt Kata szülei elég régimódiak, másrészt meg az anyukája... hogy mondjam finoman... nem arról híres, hogy megfontolt, ésszerű, vagy hogy tisztában lenne vele, mit érdemes és kinek elmondani. Inkább nem beszélünk erről, és így ez nem téma, a mamának nincs miről társalogjon a barátnőivel. Mivel senki előtt nem nyílunk meg, nem kell gondolkodni rajta, kinek mit mondhatunk.
Tyúk szerint azért a szülők nem szoktak olyan naivak lenni, hogy kanyar nélkül bevegyék a rezsi szétosztásából fakadó előnyök magyarázatát. :)
Egyébként: tudod, én is mit gondoltam, milyen reakcióra számítottam otthon, és mégsem omlott össze a családi tésztahíd.
Itt azért voltak előzmények. Kata terhes volt(a szülők gyanúja szerint egy pasitól), :) amikor mindenféle előzmény nélkül összeköltöztünk, annak következtében, hogy az otthoni légkört (jajistenem mitszólnakaszomszédok, hogyterhesalányom pedignincsisférjnél) nehezen viselte.
Persze az gyanús, hogy nem járunk pasizni, de ha az utcán véletlen együtt látnak tesómmal, Katát végiggondolják, mennyit jár el tanfolyamokra, meg nélkülem kirándulni, akkor élhetnek mindenféle feltételezéssel. Mondjuk, hogy nős pasikkal kavarunk. Katának meg ráadásul gyereke is van tőle. Szóval, ha valamit nagyon akarnak hinni, akkor ahhoz találnak "üzemanyagot". És ha választaniuk kell, hogy a lányuk házasságtörő ribanc vagy "olyan izé", akkor meggyőzik magukat arról, amelyiket a kisebbik rossznak gondolják.
A dolgok ilyen megvilágításban tényleg máshogy festenek. :) Gondolom, Kata szülei addig ismételgették magukban a nekik tetsző verziót, míg elhitték. Akkor megnyugodtak, és azt gondolták, ezzel minden el van intézve. Szomorú. Sose volt olyan pillanat, amikor azért azt kívántátok, bárcsak ismernék az igazságot?
Nem igazán óhajtottam soha megosztani Kata szüleivel a szexuális életem részleteit, és szerintem Kata sem. Ez náluk nem volt téma. A "felvilágosítása" a nővérére maradt, aki bizonyos higiéniai vonatkozásokra szorítkozott. A szexről az osztálytársaitól hallott, meg a biológia órán. Szóval meggyőződésem, erről nem akarnak beszélni. Se ő, se a családtagjai.
Speciel nem erre a részre gondoltam, de kihagyott az agyam, hogy a Te blogodnál járok. ;)) De értem ám, azt sem szerettétek volna soha megosztani velük, hogy együtt vagytok úgy általában, hóban, koszban.
A havat meg a koszt nem igazán vágom. :) De megvan a saját életünk, és Kata szüleinek meg külön élete van. Mikor Kata úgy érezte, el kell jöjjön otthonról, akkor külön életet kezdett. Nem mondom, hogy elszakadt volna tőlük, ahogy én anyámtól, de van pár dolog, amit nem kérdez meg tőlük, és nem hagy beleszólni.
Jóban, rosszban = hóban, koszban. A sógorom (aki persze sosem lesz hivatalosan az), így emlegeti ezt a jelzőpárost, és nálunk már csak így használatos, automatikusan ez jött, bocs. :)
A jó meg a rossz az megvan, különösen az utóbbi. :) Azt tudják, hogy közös háztartást viszünk, én állom a rezsit, Kata a kaját, meg közösen fizetjük a hitelt. Nem mondják, de szerintem nem nagyon bánják, hogy a leányanya gyermekük nem otthon lakik. :)
Megjegyzés küldése