Oldalak

2011-05-01

Gasztro

Thia gasztro-blogbejegyzésében olvastam a receptet. A recept mellett a rizsa (a körítés, nem pejoratív értelemben) olyan szórakoztató volt, hogy gondoltam, miért ne, kipróbálom. Persze megvannak a magunk sajátos főzési szokásai, és a körülmények kényszerítő ereje is közbeszólt, így az eredetitől mémiképp eltértünk. Most nem csak arra gondolok, hogy egyetlen fej hagymám volt, így azt inkább nem égettem oda, és este Kata hazaér, és a veszekedést megelőzendő nem futtattam ki a tűzhelyre a levest. A legfontosabb, hogy az autentikus, nyers, füstölt sonka helyett nekünk csak a mamától kapott főtt sonkánk volt. Igaz, nem bolti, mert a mama saját maga szereti megfőzni.
Az olajba beledobtam az apróra vágott hagymát, répát, gyökeret. Ha nyers sonkám lett volna, azt is beleteszem az elején, de mivel ez már meg volt főzve, megvártam míg a hagyma megüvegesedik, és csak akkor tettem bele, szintén nagyon apró darabokban. Épp csak egy kicsit pirítottam, mikor rádobtam a kurkumát. Piros paprikát kellett volna, de Kata valamiért nem bírja, tiltakozik ellene a gyomra, és az indiai konyha iránti vonzódásomnak engedve, piros helyett sárgára színeztem az alapot. Utánaszórtam a lisztet, és nem sokon múlt, hogy nagyobbat nem újítottam a recepten, mert Fecó elsőre a búzadarát hozta oda, de még időben észrevettem a cserét. Aztán felengedtem az egészet vízzel, és talán ez volt az egyetlen mozzanat, ahol teljesen hű maradtam Thia leírásához.
A fűszerezésen (a paprika helyettesítésén kívül), mást is változtattam. Vegetát nem használunk, ezért ezt simán kihagytam. A babér és a bazsalikom mellé kicsi rozmaringot is tettem, mert miért ne. Fecó kívánságára, aki szereti magának kérni a fazékból, a petrezselyem zöldjét nem vágtam össze, hanem egészben tettem a levesbe. A kiskockára vágott krumpli mellé nem tudtam zöldbabot tenni, mert nem volt itthon csak fagyasztott tavaszi zöldségkeverék, és nem volt kedvem Hamupipőkét játszani, hogy kiválogassam a répa, karfiol, kukorica és borsó közül. Cserébe viszont tettem bele szecskára vágott kelkáposztalevelet.
Lassú tűzön a krumpli megpuhultáig főztem az egészet. A végén meg a tejfölös habarást nem tettem bele. A testkontrollos korszakunkból visszamaradt elvek szerint a sonka és a tejtermék együtt nem kóser. (Persze nem tudom, a kóserségről van-e értelme beszélni, a tej és a hús szétválasztása kapcsán, ha az a hús már úgyis disznóból van.) Különben is, liszt került a fazékba még a legelején. Hogy valahogy mégis közelítsek az eredeti verzióhoz, gabonatejporból készítettem tejfölsűrűségű löttyöt, amivel összeforraltam az egészet. A színe mindenesetre pasztelles árnyalatot öltött.
Jaj, és a legvégét majdnem kihagytam. Elfogyott az almaecetünk, és a 20%-os ecetesszencia nálunk nem a konyhában van, hanem a fürdőben, ugyanis nem főzünk, hanem takarítunk vele. Ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve, mivel a húsvéti sonkához úgyis illik, ecetes tormával adtam meg a végső ízt. Mint látható, az eredeti receptből majdnem csak a víz stimmel, így lehet, ez már egy teljesen másik étel. Ilyen alapon a csorba palócleves helyett új nevet is adtunk neki. Fecó javaslatára ez a húsvéti sonkaleves.

6 megjegyzés:

Manéla írta...

Imádom az ilyen gazdag leveseket. Kár, hogy nincs benne egy kis tejföl :)

AncsaT írta...

Thia eredeti receptjében van. De elkészítheted a saját verziódat is. Hátha az alapján valaki más is készít egyet, aztán még valaki... és majd lehet vizsgálni a recept evolúcióját. :)

Manéla írta...

Így lesz a palóclevesből a végén rácponty xD

AncsaT írta...

Miért? Az nem ugyanaz? :D

Tyúk írta...

Khmm. Én most kevertem magamnak egy zacskós kínait dájerolt tésztával. :)

AncsaT írta...

Nagyon műveletlen vagyok, de, hogy kell a tésztát dajerolni? :)

Megjegyzés küldése