Oldalak

2011-05-19

Szagok

A suliban elbújtam a szertárban, azt mondtam, hogy a nagyszünetben is a beadandómon dolgozom. Látszik is rajtam, hogy karikásak a szemeim, megértő pillantásokat kaptam a kolléganőktől. De leginkább azért vonultam félre, mert reggel akkora késésbe kerültem, hogy zuhanyozni sem volt időm. Gyorsan megmostam a kezem és az arcom, és ez ugyan segített valamit, de azért így is körülleng az, amit franciás finomsággal "odor di femina" néven nevezhetnénk, eufemisztikusan meg mint pumaszagot írnék le. Kata kevésbé rohan reggelente, neki volt ideje egy gyors zuhanyra. Macskáknál természetes, hogy szagnyomokat hagynak egymáson, meg a gazdájukon, de felénk ennek nincs elfogadott hagyománya.
A buszon szoktam fintorogni, ha olyasvalaki kelül a közelembe, aki feltehetőleg napok óta akkor került a legközelebb vízhez, amikor átkelt a Tisza felett a hídon. Szappant meg még régebben látott. És akkor is csak látta, mert meg biztos nem érintette. De ma alkalmam volt törleszteni. Bár valami perverz lehet, hogy élvezte. Biztos ami biztos, elhúztam az ablakot, hogy a légáram hátravigye, és a busz végében is érezni lehessen az "ajándékom". Bár az a megfigyelésem, hogy többnyire csak én vagyok olyan érzékeny a szagokra mint egy terhes nő. Biztos valami vérfarkas gén van bennem. Sokan meg mintha csak arra tartanák az orrukat, hogy a napszemüveg le ne csússzon az arcukról.
Nekem fontosak az illatok. Mielőtt megkóstolok valamit, én meg szoktam szaglászni. (Igen, "azt" is.) Kata anyukáját régebben ki is akasztottam, mikor látta, hogy a nagy gonddal készített ünnepi ebédnél belehajolok a tányérba és szimatolok. Megszagolta ő is, és kérdezte, hogy valami romlottat érzek-e? Mondtam, hogy dehogy, sőt. Csodás, fűszeres illatot érzek. Aztán megkóstoltam, és olvadoztam, hogy milyen finom. De egyszer Kata szólt, hogy diszkrétebben, mert az anyukája teljesen stresszben van, mikor szagolgatom a főztjét. Azóta nem hajolok bele a tányérba, csak az első kanállal mikor a számhoz emelem, veszek egy mély lélegzetet. De a mamát nem lehet becsapni, nézi a mozgó orrcimpám, és stresszel továbbra is. De mindig meg szoktam dicsérni, hogy milyen isteni illata van a főztjének, és mennyire ízletes.
Azon mindig csodálkozom, hogy milyen tompa lehet valakinek a szaglása, vagy mennyire nem érdekli, mikor mondjuk az utcán egy nő felől, szél ellenében méterekről megüt valami ócska pacsulinak a penetráns bűze. OK, van aki rajong a parfümökért, és én is szagoltam már olyat, amire azt mondtam, ez finom, de annak (szerintem) az a lényege, hogy amikor annyira közel kerülök a másikhoz, hogy érzem a testének a melegét, látom a bőrén a pórusokat, akkor vegyem észre rajt az illatot. Ha valaki felhőkben ontja magából a szagot, és ha belép egy szobába, az pillanatok alatt tele lesz vele, az olyan, mintha teli torokból üvöltözne. Valahol neveletlenség, és zavarja is a többi embert.
Pasiknál ez viszonylag ritkább, talán mert eleve kevesebbet piperészkednek, bár néha van akiről azt gyanítom, az arcszesszel nem csak a frissen borotvált bőrét nedvesítette meg, hanem a ruhájára is locsolt belőle, aztán még alaposan meg is húzta a flakont. De azért inkább a csajok szokása, hogy túlzásba esnek az illatszerek adagolását illetően. Az egyik hiba, hogy valami vacakot használnak, vagy legalább is olyat, ami nem illik hozzájuk. Szerintem egy tinilánynak tökéletesen elegendő a szappan, de ha már minden áron szagosít, akkor válasszon olyat, ami tinilányos. Egy enyhe növényi illat, valami egyszerű, tudom is én, gyöngyvirág, ibolya (van az ibolyának illata?), az elmegy, de nem valami buja pézsma, ámbra akármi.
És a mennyiség. A legtöbben itt szúrják el igazán. Jellemző, hogy a kevesebb több lett volna. A rúzsnál nyilvánvalóan látszik, ha valaki túlzásba esett, és fültől-fülig szájat rajzolt magának, de itt a tükör nem segít, és utólag már nem olyan egyszerű eltávolítani a felesleget. Az illatos cuccoknál ráadásul töménység szerint is létezik többféle típus, és oda kell figyelni, mi van ráírva, mert ugye nem mindegy, hogy bacardi breezerből iszunk egy literrel vagy sztalicsnaja vodkából.

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ancsa, csatlakoznom kell az illatmániádhoz. Amikor megyek plazmát adni, mindig beugrom a vásárcsarnokba, a piacra, és mélyeket lélegezve, kutyamód (nem kutyapóz) szaglászva járkálok, megállva, ha érzem az érettem zöldségek, gyümölcsök illatát (így választom ki általában, hogy melyik standnál választom ki az aznapi rituális zöldség/gyümölcsáldozatot), és néha csak ejtőzöm, és hagyom, hogy átjárjanak az illatok. :D

A parfüm... Nos, igen, a sok és igénytelen az rettenetes...

Igen, még a másik mániám az emberek (nem mindenkié, pl. nem szívesen szagolgatok idegeneket, pl. E.T.-t), de megszállottja vagyok a szeretteim illatának. :D

Nos, a pasik is szokták, példa erre bájos öcsém, de legalább megtalálnám akkor is, ha egy lavina betemetné... Mondjuk most már nem, de régebben...

AncsaT írta...

Fecó már eltanulta, hogyan kell sárgadinnyét vásárolni. Kata kopogtatja, rázogatja, aztán vesz egyet, aminek pocsék az íze. Fecó megszagolja azon a ponton, ahol a száráról le lett választva, és tudja, ha nyálcsordítóan édes, aromás illatot érez, az íze sem lesz rossz. Ha viszont alig érezni valamit, vagy furcsa vegyszeres a szag, akkor azt nem szabad megvenni.

Tesóm különféle szakállakat hord (jelenleg Kossuth Lajos), így az arcszesz az nála legfeljebb a szája szélén lecsorduló sört jelenti.

Névtelen írta...

Ancsa ha te vérfarkas géneket hordozol,akkor én
max. vadászkopó lehetek. :) Több ízben ijesztettem meg anyukámat, mert azt hitte,hogy azért van ilyen kifinomult szaglásom,mert terhes vagyok. :)
Nekem is nagyon fontosak az illatok,de más dimenzióban, mint neked. Én veled ellentétben a parfümök megszállottja vagyok. De nem abban, hogy magamra locsolok egy hordónyit, csupán nagy kedvencem, mások illatát kitalálni,és szaglászni. Valószínűleg onnan ez a hóbort,hogy anya sokáig foglalkozott parfüm értékesítéssel. :) Nekem fontos,hogy valakinek jó illata legyen. De nem feltétlenül parfümnek kell lennie. Lehet az a ruha öblítőjének az illata, vagy akár a szappané, a tusfürdőé,vagy a samponé. A lényeg, hogy ragadjon magával (párválasztásnál), amúgy meg csak legyen pozitív. Számomra az illat mentes ember semleges,és kissé unalmas is.
DAngel

AncsaT írta...

Hát, én szeretem az "unalmas" dolgokat, magam is ilyen lehetek, mert sem színes, sem illatos kozmetikumokat nem használok. (Mondjuk a hajmosó kombucha az elég büdös.)

Szeretem, én is, ha valakinek jó Illata van, de ez ügyben nem ragaszkodom a mesterséges eredethez. :) Katának szeretem a saját testillatát, kivéve, mikor túlórából, egy stresszes nap után hazajön, akkor jobb ha előbb zuhanyzik. De ez valami pszichés alapon van, ha nem ideges, akkor nem ilyen. Talán valami borz gén, a kellemetlenkedő kollégákat így akarja elriasztani. :)

Elena37 írta...

Én nem nagyon figyelek az utcán a dolgok illatára. Ha valakinek megjegyzem az illatát az tényleg nagyon közel áll hozzám. Viszont nekem egy-egy ismerős illat nagyon vissza tudni a régebbi hangulatokat. Amikor nagyimnál járok közbeszaglászom az összes szekrényt. Ilyenkor visszajön egy-egy nála töltött nyár emléke. Vagy ha megszagolom annak a parfümnek az illatát amit kb 13 évesen fújtam mindig magamra, amikor nagyon szerelmes voltam. Szinte látom magam előtt ahogy sétálok kiöltözve az utcán, lobog a hajam, meg közben még majdnem fázom is, mivel akkor épp vihar készülődött. Ennél az illatnál mindig ez a kép ugrik be:) Vagy volt egy parfümöm amit mindig ünnepségeken használtam. Ha megszagolom rögtön beugranak a kórusfellépések :)
A bolti parfümök mellé pedig odaképzelem a helyzetet amihez illik. Vannak nyár meg tavasz illatú parfümök. Vannak esti, vannak kora reggeli. Vannak fekete ruhához, hétköznapokra, ünnepségekre. Vannak amik érett nőkhöz illenek és vannak amik fiatalokhoz. Nekem itthon is van 13 darab, mert ünnepekkor azt szoktam kapni a rokonoktól. Néha reggelente beállok és válogatok, hogy mi illik a ruhához ami rajtam van, meg a hangulathoz. A mennyiségekre viszont vigyázok, és szerencsém van mivel ha véletlen nem jön össze a dolog anyumék érzékenyek az erős illatokra, ezért időben szólnak, ha túlzásba vittem.

Névtelen írta...

a kaját én is mindig megszagolom és rendesen ki is borítok vele mindenkit, de nem azért csinálom, hogy romlotte vagy ilyesmi, csak az illata alapján tudom, hogy foge ízleni, vagy nem, ha nem mit tudok még csinálni vele, hogy jobb legyen, vagy ilyesmi, fura.
am amit elena ír az is érdekes. velem is gyakran van, hogy sétálok a városban, vagy csak a vonaton, vagy akármi érzek egy illatot és rögtön beugrik egy emlék, egy helyzet, vagy valaki, olyan is van, hogy valakivel kezetfogok és még órák múlva is érzem az illatát az illetőnek, bár ez ritka.
szeretem a szagokat és szeretem az alkotóelemeit és szeretek mindenféléket társítani a szagokhoz. ilyenek.
mikirivers

Tyúk írta...

Csak jelzem, hogy élek. :)

Volt egy barátnőm, aki mindent megszagolt. Használati tárgyakat is például. Majd' megőrült, hogy például múzeumban nem szagolhat meg valamit. Viszont olyan érzékeny orra volt, hogy amit én kicsit furának ítéltem, az az ő gyomrát ahogy volt, kifordította.

Én viszont szeretnék egy nyári vihar elektromos illatát és a folyó szelét idéző parfümöt, ha valaki tud ilyet.

A.P.M. írta...

Az én orrom is igen érzékeny a testszagokra, különösen zavar, ha valaki nem veszi a fáradtságot az alapvető higiéniára. Tegnap volt alkalmam végighallgatni két, nálunk dolgozó makói ásatási munkás beszélgetését a fürdési szokásokkal kapcsolatban. Azt magyarázták egymásnak, ha azt látják otthon, hogy asszony már fürdött aznap, akkor ők már nem zuhanyoznak le, hogy spóroljanak a vízzel. Nos, ezek után nem csoda, ha a reggeli kézfogások után az első dolgom, hogy kezet mossak. Egy-egy ásatási nap után botrányosan szagfelhővel megy haza az ember. Ha ezek ketten nem fürdenek le egy-egy keményebb nap után...katasztrofális.

Múltkor baktattam hazafele, nyakig retkesen, büdösen, leizzadva, mert hát ugye az ásatási technikus élete rengeteg izzadtsággal, kosszal, sárral jár. Jött velem szemben a Tisza Lajos körúton egy nagyon csinos hölgy, akit tipikus férfiállat módjára alaposan megbámultam. A hölgy arcán a méla undor mindent elárult, én meg rájöttem, hogy nem vagyok a szemében partiképes hím. Végignéztem magamon, aztán rájöttem, hogy kb. úgy nézek ki, mint egy átlagos szegedi hajléktalan. Hazamentem, fürdés, borotválkozás, tiszta ruha, irány a város. Beültem egy szórakozóhelyre egy nagyon régi barátommal, hogy sör mellett okoskodjunk egy kicsit, és mit ad isten, a szomszéd asztalnál ott ült Őcsinossága a barátnőjével. A zavar érezhető volt, a csaj nem tudta összerakni az egy órával korábban látott büdös "hajléktalant" a borotvált, arcszeszes, tiszta ruhás alakkal. Engem viszont a kellemes elégtétel érzete öntött el.
Fürdeni jó és kész! Meg tisztának lenni. Na.

AncsaT írta...

Az az illat - emlék dolog nekem mindig "Proust teába mártott madeleine"-jét juttatja eszembe, illetve Merle Maleviljének első mondatát. :) De tényleg érdekes, hogy a szagok mennyivel erősebb felidézést hoznak elő, mint a hallott vagy a látott dolgok.

A borkóstoláshoz hozzátartozik, hogy beleszaglásznak a pohárba, nem értem a levessel miért ne lehetne megtenni. Meggyőződésem, hogy az illatoknak, ugyanúgy mint az ízeknek élettani szerepe is van, az emésztőnedvek kiválasztásában. Ha nem szaglászhatok, az olyan, mintha egy koncerten illenék eltakarni a szemem, hogy ne pillantsak rá a zenészekre.

A folyóparti viharszagot leginkább a folyó mellett vihar idején érezhetjük. Lehet kísérletezni a mesterséges előállítással, hogy áramot vezetünk egy pohár vízbe, de én nem ajánlom. Szerintem csalódást okozna az eredmény. :)
A szagos múzeum meg tök jó ötlet. Kéne ilyen, szerintem a vakok teljesen odáig volnának érte. Olyan már van, ahol tapogathatják a kiállítást, de szagolós is kéne.

AncsaT írta...

A.P.M.: Jó történet! :)

Ha a vízzel spórolni akar valaki, akkor megteheti, hogy bevizezi magát, elzárja a csapot, szappanoz, majd gyorsan leöblít. Aki ügyes, megúszhatja 10 l vízből. De legyen ügyetlen, akkor 20 l víz. Az kb. 10 Ft. Szerintem egy szál cigaretta ennél többe kerül. Inkább fürödjön, és egyszer ne gyújtson rá!

A.P.M. írta...

Merle Maleviljét kb. 4 évente újraolvasom :)
Az ételek illatáról, szagáról még annyit, hogy az általam "leggyűlöltebb" könyv az Utazások a vörös postakocsin című Krúdy írás. Miért is? Magyar szakon a kötelező irodalmak közé volt sorolva, szorgalmasan olvastam is. Helyenként Krúdy csodás ételleírásokkal, lakomákkal, finom borokkal, pálinkák tömkelegével bombázza meglehetősen vizuális módon az olvasóját. Lengyel fürjleves, sültek, mindenféle jófajta ennivalók, és ez a kevésbé fantáziadúsabb embereknél is azonnal beindítja a nyálelválasztást. Szabályszerűen éreztem az orromban az ételek illatát, a számban éreztem az omlós hús ízét.
Nos, a fősulin abban az időszakban nagyon csóró voltam, vajas kenyér minden nap... Közben meg olvastam, hogy a könyv szereplői milyen finomságokat ettek-ittak :)))) Fel tudtam volna Krúdyt képelni :).
Gasztro-szado.

AncsaT írta...

A legjobb könyve szerintem. :) OK, a Francia história is jó, sokáig el lehet vele lenni, de ez van legjobban megírva.

A krúdys történetről meg a Nagy Levin jut eszembe, akit Rejtőnél "A három testőr Afrikában" egyik jelenetében majdnem elásnak a sivatagban az éhező legionáriusok, mert álmában recepteket motyog. :)

Névtelen írta...

Nem szeretek fürdeni, időpazarlás, de tisztának lenni meg nagyon finom, a kettő viszont nem választható le egymásról, csak ha az ember macska, netán veréb, esetleg hal.
Így jártunk.
Ty.

A.P.M. írta...

Nagy Levin? Marinírozott halról motyogott állandóan, ha jól emlékszem? Nem sokon múlott, hogy elássák :)))

AncsaT írta...

Inkább a zuhanyzást preferálom, hangulat kell hozzá, hogy bedagonyázzak a kádba. De egy jó könyvvel az sem rossz. Kiveszi a feszültséget az emberből. (Ha közben nem üvöltöznek vele.)

Jaja, marinírozott halszeletek paradicsomos mártásban. :) Fogalmam sincs mi az a marinírozás, meg kéne nézzem a neten, de most elmegyünk a Hídivásárba.

AncsaT írta...

Az Elitkonyha oldalán találtam:

A marinírozás a francia marinar szóból származtatható, amely annyit jelent: "sós vízbe tett". Eredetileg a kifejezés egyfajta rövidebb időre szóló konzerválásra utalt; több hetes tengeri hajóutakon igyekeztek e módszerrel az ételeket hosszabb ideig eltarthatóvá tenni. Napjainban a marinírozás az a konyhai kifejezés, mikor sós, erősen fűszeres, ecetes lében pár napig pácoljuk a halat, zöldséget vagy húst. A marinírozás után sütjük, grillezük esetleg pároljuk az ételt; a pár nap alatt a hús, hal, zöldség finom fűszeres lesz, a sütés után pedig lágy és omlós.

fetisa írta...

A Tisza illata nélkül maximum egy-egy hónapot bírtam eddigi életem során...

Megjegyzés küldése