Oldalak

2011-05-18

Ny. 1053


Ma olyan szétszórt voltam. (Lehet, hogy a sok szex teszi?) Reggel majdnem elkéstem. (OK, ez biztosan a szex miatt volt.) Az egyik órámra mikor bementem, nem azt az osztályt találtam bent, akikre számítottam. Itthon akartam dolgozni az egyik feladatomon, de nem találtam a kinyomtatott cikkeket, amiket összeszedtem. Aztán rájöttem, hogy pénteken lejár a határidő az adóbevallásom benyújtására. Gyorsan nekiálltam, hogy kitöltök egy 1053-as nyomtatványt. Kaphattam volna visszatérítést közérdekű szervezetnek juttatott adomány után, de nem találtam meg az igazolást, amit küldtek. Ez igazán nem az én napom volt. Lusta vagyok megnézni, de vagy a horoszkópomban gyalogolt rá az Uránusz valamimre, vagy a bioritmusomban van többszörös kritikus napom. Csak úgy magamtól nem szoktam ilyen béna lenni.
De nem csak magamban találok összevisszaságot, hanem a külvilágban is. Bekapcsolom a rádiót, valami részlet szól Krúdy egyik Szinbád történetéből, mikor mondat közben egyszer csak félbeszakad a felolvasás és egy katasztrófavédelmi közleményt olvasnak be. Gyakorlatoznak. Gondolom ki kellett próbálni, hogy a rádióbemondók fel tudnak-e olvasni tíz sornyi szöveget. Húztam a számat, pedig imádom a rádiót. A múltkor vigyorogtam nagyon. Az esztergomi független polgármester asszony meg a város fidesz-frakciójának egy embere szkanderozott az Ütköző-ben.
A nő berágott a sok szemétségen, kizárták a hivatalból, elküldték a munkatársait, lehetetlenné tették a munkát, erre most szétszívatja őket. Nem hív össze közgyűlést. Más meg nem teheti meg, mert pl. polgármester-helyettest nem volt hajlandó választani a fidesz. Pár nap, és törvényileg feloszlathatják a közgyűlést, ahol jelenleg többségük van. De a renomét mostanára elk...ták. Nem kicsit, nagyon. Nem sok jobboldali szavazó van Esztergomban, aki rájuk adná a voksát. Persze a csajt előre elmeszelték, mert valami módosító javaslat szerint nem indulhat az újraválasztásért az a polgármester, aki adósságrendezési eljárást indított. Szerintem ez kizárólag az ő kedvéért kerül a törvénybe. Vagy az alkotmányba? :) Nem is tudom. Persze ha mázlista, hamarabb lesz választás, mint hogy a módosítás hatályba lép.
Közben a fideszesek tartottak egy rendkívüli közgyűlést, de az ott hozott határozatokat azon nyomban megsemmisítette a törvényességi felügyeletet ellátó hivatal, mert szabálytalanul lett összehívva. A csaj mondta, talán nem kellett volna azzal szórakozni, hogy nem engedtek polgármester-helyettest választani. A csóka persze erősködött, hogy most már meggondolták. Szívesen választanának a soraikból polgármestert... ööö, helyettest. Szép elszólás. Ha pszichológia tankönyvet írnék, a Freudról szóló fejezetbe beletenném példának. Ehhez fogható mostanában csak Lars Von Trier volt, aki elszólta magát, hogy mennyire bírja Hitlert, Izraeltől meg a falra mászik.

12 megjegyzés:

Tyúk írta...

aha, hétfőn reggel én is kaptam figyelmeztető nyomtatványt a minisztérijumban, hogy ne riadjunk meg, ha vizsga közben valaki beront egy darab papírral, hogy Lórienben tornádó tombol, vagy hol is?
Nem is értettem, mindenesetre senki sem rontott be a lórieni vihar hírével.

Névtelen írta...

Nem lehet,hogy elfáradtál? Elég sok mindenre oda kell figyelned mostanság. Én akkor viselkedem hasonlóképpen, amikor a figyelmem kénytelen vagyok szétszórni,utána meg keresgélhetem a fejem is, hogy hová is tettem?

Névtelen írta...

"Ma olyan szétszórt voltam. (Lehet, hogy a sok szex teszi?) Reggel majdnem elkéstem. (OK, ez biztosan a szex miatt volt.)" Most dicsekedsz, vagy panaszkodsz? :P

AncsaT írta...

Tyúk: Tesómhoz viszont berontottak, hogy dobja ki a központi tételeket, mert valahol az ország másik felén a manók ellopták, és ezért érvénytelenítik azokat, az internetről kell letölteni és nyomtatni a vészhelyzetre tartalékolt B verziós feladatsorokat.

Névtelen: De lehet. És ez kétségbeejtő. Néhány éve ilyenkor bedobtam volna két sört, és kihagyok még két éjszaka alvást. A jelek szerint félelmetes ütemben öregszem.

Pikirtke: A képhez hozzá tartozik, hogy Katával legalább is rapszodikusnak mondanám az együttlétet. Van, hogy hetekig a szex kimerül a b@szogatásban, utána meg mintha a Guiness rekordok könyvébe akarnánk bekerülni. És elnézést, hogy sokára válaszolok de tegnap este is, meg ma reggel is... :D

Névtelen írta...

Ja, értem. Ilyenek ezek a Kata lányok. :D Már kihúztam őket a naptárból: ha egy lányt Katának, Katalinnak etc-nak hívnak, akkor sikítófrászt kapva elrohanok, mert ők és én bizony nem jövünk ki jól egymással. Talán csak az egykori főnököm képez kivételt - de őt sosem akartam elvenni feleségül. :P

Más, ez a katasztrófagyakorlat... Hát, reméltem, hogy kijön majd valami Wellesféle kis pánikroham, vagy valami, de sajnos nem. :D És a munkahelyemen sem volt emiatt korábbi hazamenetel.

"tegnap este is, meg ma reggel is"... Naaa, jól van. :D Most esz a sárga irigység. :D

AncsaT írta...

A kataság lényege az intenzitás. Nekem a "legyen unalmas napod", az jókívánság, szeretem, ha minden csendes körülöttem. Ő meg megőrül az ilyentől. Ha zűrözik, akkor az borzalmas, de ha jó vele, az sem csak kicsit jó. Ledöngöl a mocsár iszapos mélyére, aztán felrepít a felhők közé. Én meg próbálom őt megtartani a föld felett max. egy lábnyira. Az még nem fárasztó, és nagyot esni se lehet. Ő panaszkodik a kiszámítható, unalmas mértéktartásra, én meg a bipoláris tébolyra.

A pánikrohamodból elsőre kivettem egy "e" betűt, hogy hát Wells (H.G.) írta, de aztán eszembe jutott, hogy biztos Welles (Orson) rendezte. :)

Péntek 13-án (mikor leordította a fejemet), bezzeg nem kommenteltél sárga irigykedést. :D Ha nincs nőd, annál már csak akkor érezheted pocsékabbul magad, ha van.

Névtelen írta...

Hihi. Nem tudom, akkor úgy látszik a pikirtkeség lényege a még nagyobb intenzitás. :D Nálam ezt nem tudják tolerálni. :D Néha mondjuk már van lazulós, néha meg a téboly... :D

Jaja, Orsonra gondoltam. :D

XD, néha még az is jó lenne. :D Vagy utána a békülős szex... :D Ajajjj, ismerem ha van, ha nincs. :D "Bipoláris téboly"...

AncsaT írta...

A békülős szex az tényleg nem rossz, csak, ha két hetet kell rá várni, az nem kellemes. De nem panaszkodom (erre), most nem kellett békülni. Viszont, hogy még fel kell kelnem az ágyból, hogy tanuljak, az rettenetes. Nincs is annál jobb, mint összegabalyodva bealudni szex után.

Señorita írta...

Megragadom a lényeget: kiesett pár nap a hírfolyamokból nekem, de most legalább megvan a válasz, miért tiltották ki Lars von Triert Cannes-ból. Köszi! :)) Úgy látszik, pár évente előjön valaki ismert emberből a balfék és elkezdi éltetni Hitlert valamilyen szinten. Pár éve így tette kis időre parkolópályára magát Franziska van Almsick is, pedig akkoriban Németország bálványa volt.

AncsaT írta...

Nem is igen értem, mit gondolnak egyesek. OK, Hitler érdekes téma, és ha valaki veszi a fáradtságot és beleolvas a "Mein Kampf"-ba, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ezt nem az az elmebeteg szobafestő írta, akinek szokásosan beállítják. (Soha nem volt szobafestő, viszont egészen tehetséges tájképfestő volt, és ugyan festő-festő, de azért messze nem mindegy.) Szóval Hitler személye érdekes téma, de nem hiszem, hogy pont egy filmfesztivál nyilvánossága lenne a legmegfelelőbb fórum, ahol erről beszélgetni kell. Ráadásul amit mondott, annak semmi értelme nem volt, nem is értem, minek kellett szóba hozni. Talán be volt rúgva? De még akkor is nyilvánvaló, hogy elég hülye volt.

Señorita írta...

Hitler maximum úgy jöhetne elő egy filmfesztivál sajtótájékoztatóján, ha róla szóló filmet mutatnának be. Mondjuk ez nem valószínű.
Basszus, elolvastam a sajtótájékoztató ezen részének kivonatát, és Trier nem csak ostoba volt, de fokozta is a saját marhaságát. Többen próbálták félbeszakítani, de nem, ő folytatta. Cannes-ban most nyilván azt gondolják, kígyót melengettek a keblükön. Meg is értem őket.

AncsaT írta...

Teljesen céltalannak tűnt a dolog, nem volt ez programbeszéd, eszmék megvallása, hittétel vagy az alkotói szándékok megvilágítása. Tuti, hogy nem készült fel a beszédére, és mondta, ami az eszébe jutott. Jó nagy hülyeséget. Aztán maga is zavarba jött tőle, de csak folytatta. Vannak, akik nem tudják, mikor kéne befogni a szájukat.

Megjegyzés küldése