Kata egy barátnője a férjével és a kisfiával volt nálunk látogatóban. A kissrác most tanul járni, már totyorog egyedül is, de jobb, ha fogják a kezét, mert hajlamos ólajtóként elvágódni. Egyébként jófej kölyök, nem egy méregzsák, vagy akarnok pöcs, mint amiket láttam mostanában. Kis hisztit leszámítva, mikor haza kellett indulni, a max rosszalkodás az volt, hogy kavicsokat szedett fel és eldobálta. De utóbb inkább a kezembe adogatta, mert az érdekesebb volt neki.
Amíg itt voltak, Fecót figyeltem, hogyan reagál a kölyökre. Mikor letelepedett a család a kanapénkra, és a babuci került a középpontba, mind a geometriát, mind a figyelem fókuszát tekintve, ő azon nyomban az ölembe fészkelte magát. (A szőnyegen ültem.) Már jórészt kinőtt az ilyesmiből, a legszorosabb testi kontaktust az jelenti, ha a hátamra mászik lovacskázni. Iskolatársak előtt ölelgetni, sokáig puszilgatni már ciki neki. Na, most regresszió volt, kérte a babusgatást. Aztán, hogy hallotta, a picurnak a labda a kedvence, ment, és hozott egy teniszlabdát, meg egy puha szivacsból lévőt. Ez utóbbi a vendég gyermeké lett, a másikkal nekem kellett labdáznom ővele. Ha a kiscsávó lehajította nekünk, mosolyogva visszadobta neki a labdát.
Kata szokott aggódni, hogy Fecó testvér nélkül nem tanulja meg az osztozást, és majd önző lesz. (Mint én persze, meg tesóm, akik ugye egykék voltunk.) Ehhez képest azt látom, hogy Fecó barátságos más gyerekekkel. Átengedi a játékait. Nem irigykedik. Kata meg folyton veszekedett a nővérével. Utálta, ha annak a kinőtt holmiját kapta meg, amit az nem is akart odaadni. A mai napig féltékenyen figyelik, az anyjuk melyikőjüknek mennyi süteményt csomagol, kinek a gyerekére mennyi időt vigyáz, stb. Nem azt mondom, hogy fordított a törvényszerűség, és az egykék jószívűek, a testvérek önzők, de úgy tűnik, van ellenpélda, szóval nem ezen múlik a dolog.
4 megjegyzés:
hehe, nem tudom, én meg a húgom már kiskorunkban is annyira féltékenyek voltunk egymásra, árgus szemekkel figyeltük, hogy nem kap-e a másik több csokit, és ha úgy vettük észre igen, akkor ment a hiszti, meg martuk egymást. hát nem voltunk eszményi kölykök, mindig verekedtünk a játékokon meg ilyesmik... s mivel én voltam az idősebb valahogy mindig úgy módoltam, hogy neked több és jobb jusson - rémes egy nővér lehettem XD mondjuk mostanra azért már kinőttük. többnyire. arról nem teszek szót, hogy ma bemorciztam amiért anyu elmegy a húgommal étterembe és engem nem hívtak.. XDXD
Köszönöm a példát. Persze ti is két lány vagytok, gondolom szintén kis korkülönbséggel.
Milyen lehet egy fiú, egy lány, ha ez vagy az az idősebb, ha nagy a korkülönbség, ha három-négy-öt testvér van? Nem tudom ez számít-e, vagy inkább a család, amiben felnőnek.
szerintem leginkább nevelés kérése... tudok a tágabb családomban példát az igazán nagyszerű testvéri viszonyra, és sajna az örök marakodásra, felnőtt korukig is. persze nem tudom a részleteket annyira, hogy meg tudnám mondani mi miért alakult így.
az első komment :) szia,
nos van 3bátyám. ilyen sorrendben: 33, 32, 24, évesek, és én a végén 20.
Számít a korkülönbség, a család is. Azt érzem, hogy a szük családomban rendben volt a gyereknevelés, és az egyensúly.
Nekem bizonyos korszakokban működik igazán jól a kapcsolatom velük. Főleg onnantól, amikor én is leváltam anyuról és önálló lettem.
Persze néha emlékeztetnem kell őket, hogy már nem a kishúguk vagyok :)
Megjegyzés küldése