Mi a vers?

A múltkor Fecóval beszélgettünk a kötelező olvasmányokról, memoriterekről, aztán ma reggel a rádióban a versekről volt szó, és tegnap a fészbukon is belefutottam egy költő posztjába, aki arra várt választ kommentekben, hogy az olvasói szerint mi a vers. A sokféle definíció közt még az a Móricka-féle meghatározás volt a legjobb, mi szerint vers az, ahol a sorok nem érnek ki a lap széléig. Nézelődtem a neten és a wikipédiában is, de sokkal okosabb nem lettem tőle. Az azonban kiderült, hogy erről nem én tehetek, hanem maga a téma. Összetett, bonyolult dolgokra ritkán találunk egyszerű, találó és pontos definíciót, mert a meghatározás szükségszerűen leegyszerűsítő, hiányos lesz, vagy pedig túlontúl szövevényes.

Az azonban látszik, hogy csak úgy simán versről beszélni sem túl szerencsés, az már elve egy szűkítés, a költői műveknek csak egy részét értjük alatta, általában a rövidebb, lírai költeményeket, így az epikus műveket (pl. eposz: Homérosz - Íliász, elbeszélő költemény: Fazekas Mihály - Ludas Matyi, ballada: Arany János - Ágnes asszony), és a drámai költeményeket (pl. Madách Imre - Az ember tragédiája) eleve kihagyjuk. Vagy pedig vers alatt nem magát a művet, hanem annak a megjelenési formáját értjük. Ebben az esetben a kérdés úgy pontosítható, hogy miben más a verses forma a prózai formához képest?

Például abban, hogy "a sorok nem érnek ki a lap széléig". Kivéve, amikor kiérnek. Persze pontosíthatunk kicsit, hogy általában a szöveg jellemző egysége nem a mondat, hanem a sor. De ez se mindig igaz, vannak prózaversek, ami persze fából vaskarikának tűnik. Vagy Kányádinál kerül elő a másik egyszerűségében sokatmondó definíció: "A vers az, amit mondani kell", vagyis lényeges a prozódia, a hangos felolvasás, a kiejtés során megnyilvánuló tulajdonságok. Az látszik, hogy a versekben többféle költői eszköz is alkalmazható, rím, ritmus, ami lehet ütemhangsúly vagy időmérték. Persze ott vannak azok a fránya képversek is, ahol meg felolvasva elvész valami lényeges, amit csak a vers írott formáját szemlélve érzékelünk.

Ha ezt a katyvaszt megpróbálom összefogni, akkor annyi marad belőle, hogy a verses forma bizonyos formai kötöttségeket jelent (de ugye ott van a szabad vers, amit pont a kötöttségek mellőzése jellemez). Úgy járok, mint a madárral. Madár az a tollas, csőrös állat, ami repül. Persze a pingvin nem repül, hanem úszik, és a strucc is csak fut. Vagyis madár az, amit rendszertanilag madárnak soroltak be. Nem túl elegáns, de ennek ellenére elég sok minden el tudunk mondani általánosságban a madarakról, és ha találkozunk eggyel, fel szoktuk ismerni őket. Így az a szöveg lesz vers, amit versnek nevezünk.

Persze nem csak a forma irányából közelíthetjük meg a kérdést. De a tartalom vizsgálatával nem jutunk messzire. Hogy a vers ritkán tartalmaz egy konkrét történetet, az inkább a lírai költemények jellemzője, csak akkor áll, ha kivesszük az epikus és drámai költeményeket a fogalomból. Hogy képszerűen, plasztikusan fogalmaz, hogy hasonlatokkal, metaforákkal operál, hogy a látásmódja szubjektív, hangsúlyosak az érzelmek, nem általános tulajdonságok.

Vagy nézzük meg azt, hogy mi a vers funkciója? A költészet művészet, a kultúra része. Ezeknek mi a funkciója? Beszélhetünk a belsőnkből eredő alkotáskényszerről, kreativitásról, önmagunknak, létezésünknek, a világnak, ezek egymáshoz való viszonyának az értelmezéséről, társas funkciókról, a csoportban betöltött pozícióról, de így jó messzire keveredünk, és valami egész másról fogunk beszélni. Vagy épp hogy nem, hanem pont a lényegről. Talán nem az a kérdés, hogy mi a vers, hanem hogy miért írunk, miért olvasunk verseket?