Miért olvasunk verseket?

A múltkori poszt végén ezzel a kérdéssel zártam, és aztán meg is akartam beszélni Katával, hogy tényleg, miért olvasunk verseket, de pillanatok alatt rájöttünk, hogy a kérdés hipotetikus, mivel mostanában nem olvasunk verset. Nem hogy ritkán, egyáltalán nem. Elgondolkodtam, mikor volt utoljára verseskötet a kezemben. A hálószobában, az éjjeliszekrény sarkán ott van ugyan T. S. Eliottól a Macskák könyve, de ott van az már majd egy éve. Valami romantikus fantáziámat akarhattam kiélni, hogy verset olvasok a kedvesemnek, de aztán inkább az ő egyik erotikus fantáziáját váltottuk valóra.

Nagyjából ennyiben is hagytam volna a témát, de a könyvben, amit szerkesztek, a fejezetcímek alatt mottók vannak, egy-két sor amerikai költők verseiből. Nincs lábjegyzet, utalás a műfordítóra, feltehetően a könyv fordítója maga magyarította őket, egyébként egész jól. Gondos szerkesztő azért guglizik egy kicsit, mert hátha van már profi magyar műfordítás, és akkor inkább azt tegyük bele, mert a végén még valamelyik olvasó kiszúrja, hogy nem is úgy van az. Na, a mottó ez volt:

„forgatni a lapokat, türelmesen, értelem után kutatva”

Megkerestem az angolban is:

turning the pages patiently in search of meanings

A költő egy bizonyos W. S. Merwin. Lévén már kicsit késő, én meg fáradt, elkalandozott a figyelmem, és valahogy begépeltem a költő nevét a gugliba, és utánaolvastam. Lévén kicsit fáradt és zsibbadt, tettem is egy viccesnek szánt lapszéli megjegyzést a korrektúrába, hogy talán inkább így kéne fordítani

belelapozni türelmesen, értelem után kutatva

Mivel hogy ez a Merwin Maui szigetén él (Hawaii) egy Haiku :) nevű településen.

Az egyik linken megtaláltam az egész verset, és jól elméláztam fölötte. Hogy mit is jelent. Mélázzatok ti is, ideteszem, aki nincs topon angolból, annak a kedvéért magyarítva is:

Inheritance At my elbow on the table it lies open as it has done for a good part of these thirty years ever since my father died and it passed into my hands this Webster's New International Dictionary of the English Language of 1922 on India paper which I was always forbidden to touch for fear I would tear or somehow damage its delicate pages heavy in their binding this color of wet sand on which thin waves hover when it was printed he was twenty-six they had not been married four years he was a country preacher in a one-store town and I suppose a man came to the door one day peddling this new dictionary on fine paper like the Bible at an unrepeatable price and it seemed it would represent a distinction just to own it confirming something about him that he could not even name now its cover is worn as though it had been carried on journeys across the mountains and deserts of the earth but it has been here beside me the whole time what has frayed it like that loosening it gnawing at it all through these years I know I must have used it much more than he did but always with care and indeed affection turning the pages patiently in search of meanings

Örökség Könyökömnél az asztalon hever kinyitva ahogy hevert jó részt abban a harminc évben is mióta apám meghalt és az én kezembe került az angol nyelv új nemzetközi szótárának ez az 1922-es Webster-féle kiadása bibliapírra nyomták mit érintenem sem volt szabad nehogy elszakítsam vagy valahogy tönkretegyem finom lapjait a súlyos vaskos kötetnek színe mint a nedves homok rajta halvány hullámvonalak mikor nyomtatták huszonhat volt még négy év mire összeházasodtak prédikátor volt egy városkában hol egyetlen bolt akadt úgy sejtem bekopogtak hozzá egy nap ezzel az új szótárral házalva a papírja finom akár a Bibliának soha vissza nem térő ajánlat és láthatóan azt sugallja már a birtoklása is mások fölé emeli olyasmit tanúsítván felőle mit nem tud megnevezni sem kötése mára megkopott mintha megjárta volna minden hegyét és sivatagát a földnek pedig itt volt velem egész végig s közben így elkopott szétfeslett szakadozott mindezen évek alatt tudom használnom kellett volna gyakrabban mint ő tette óvatosan sőt áhítattal forgatni a lapokat türelmesen keresve a dolgok értelmét

Azt hiszem, egyszerre bonyolult is, meg nem is, hogy miről szól, olyan szavak jutnak eszembe, hogy kontextus, meg referencia, meg hogy egy vers címe mindig milyen fontos, kulcs lehet az értelmezéshez, és hogy élethelyzet, élettapasztalat, az olvasó kora is mennyire fontos, és hogy él-e még az édesapja, milyen volt a viszonyuk, mert a verset megírni egy dolog, de azt megérteni nem elég a nyelvet, a szavakat ismerni, és jelen esetben némi balladai (lírai) homály is terjeng a sorok közt, de egy kis matematikával időrendet kalkulálhatunk az eseményeknek, melyeknek nem a rendje, sora, hanem a távlata árulkodó, és a könyv, amit szerkesztettem gyönyörű, időnként pityeregtem is rajta, és aztán ezen a hülye versen is, persze nem a versen, hanem az életemen, meg napok óta az apámon, és hogy miért mostanában, az érthetőbb volna, ha végre befejezem a nyaralós posztomat (aminek a címe Predátor a kert végében lesz) ami látszólag hülyeség, és az is, de hát az ilyesmi nem csak arról szól, mit gondolsz róla, hanem, hogy mit érzel, és azzal nem lehet vitatkozni, és most meg ott tartok, hogy nem az a kérdés, miért olvasunk verseket, hanem, hogy miért írunk?