2013. szeptember 27., péntek

Alázat

Biztos kitört belőlem a havisárkány, nehezen viselem az influenzaszerű tünetekkel járó taknyot, amit Fecó vagy a tanítványaim ragasztottak rám, a holdfázis kedvezőtlen a hangulatomra nézvést, vagy az nem tesz jót, hogy kacérkodom a paleo diétával, elkezdtem csökkenteni a szénhidrát bevitelemet, és most időnként franciakrémeseket vizionálok. Nem tudom, mi lehet az oka, de mostanában mindenki megsértődik körülöttem, hogy én cseszegetem. Pedig nem is. Csak úgy érzik. Egy ártatlan zárójeles megjegyzés egy blogkommentben, aztán nem győzöm kimagyarázni magam. Katának csak hümmögtem meg bólogattam rá, amit mondott, fogalmam sincs miről beszélt, a hangja időnként egyszerűen csak beleolvad a háttérzajba, bár mondjuk Kata esetében nem is érdemes a sértődés okait keresni, lásd Heisenberg tételét. És a nyest.hu-nak A nyelvek európai napjáról írott cikke kapcsán is sikerült belegyalogolnom a cikk írójának lelkébe.
Ezt se nagyon értem, hogy jött össze, egy Hamlet idézetnél kifogásoltam, hogy nem kellett volna a ma már furcsának ható angol szöveg pontatlan fordításával vacakolni, elég lett volna kikeresni Arany János fordításából a megfelelő sort. Az volt a válasz, hogy akkor ugye szerintem Nádasdy Ádám, Mészöly Dezső és Eörsi István is jobban járt volna, ha simán leakasztja a polcról a Shakespeare összest, és nem fordítgatja újra az egészet. (Én Arany János fordítását szeretem a legjobban, talán csak azért, mert az volt a legelső, amivel találkoztam, de a régies nyelvezet szerintem közelebb is áll az eredetihez, az újabb fordítások kicsit sótlanok, mint Shakespeare mai angolra átültetve, szóval talán tényleg kár volt pocsékolni a tintát, de mondjuk ezt nem írtam meg, azt viszont igen, hogy az említett újrafordítások valami koncepció mentén, művészi igénnyel készültek, és ráadásul pontosak is.)
Az egész kezdett személyeskedésbe átmenni, így aztán kiszálltam, mielőtt még rátértünk volna egymás felmenőire, és a végén megjegyeztem, hogy a flame helyett egyszerűbb lett volna kijavítani a nyilvánvalóan rossz fordítást, és felróttam az alázat hiányát is a vitapartneremnek. Mármost én magam sem értem, hogy ez hogyan került elő, el kellett gondolkodjam a dolgon. Valószínűleg több értelme lett volna megemlíteni, hogy minimális műfordítói gyakorlatom során, ilyen esetekben, mikor egy ismert műből szerepelt idézet a fordítandó szövegben, én úgy jártam el (mivel a kiadó által átadott fordítási utasításban is így szerepelt, valamit ésszerűnek is tűnt), hogy kikerestem az adott részt a legismertebb fordításból, és azt illesztettem be.
Na, ez az alázat most azért forog rendesen a fejemben, tűnődöm, hogy nekem mit is jelent. Semmi esetre sem megalázkodást, vagy önmagam kisebbítését. (Az én méretes egómmal az ilyesmi nem igazán férne össze.) Először is megnéztem, hogy pontosan mit írtam. A fordított szöveggel és az olvasóval szembeni alázatot emlegettem. Lassan azért kezd derengeni, hogy magamban fortyogva mire is gondolhattam. Olyasmire, hogy a fontossági sorrendben magam (és a büdös nagy egóm) elé helyezem a szöveget. Hogy igyekszem a lehető legjobb munkát végezni.
Akkor is, ha ez sok guglizással jár, ha Kata már röhög rajtam, mert alig látszom ki az asztalomon toronyba rakott szótárak, lexikonok közül, ha egyetlen sorral már negyed órája szórakozom, idegen szavak, szinonimák, közhelyek stb. szótárait lapozgatom, mert nem vagyok elégedett a mondattal. Így persze baromira lassan haladok, ha kiszámolnám az órabért a végén, akkor lehet, hogy jobban jönnék ki, ha esténként irodákat járnék takarítani. Az se biztos, hogy normális, ha ebéd közben felállok az asztaltól, és visszamegyek a számítógéphez, begépelni egy tetszetősebb szófordulatot, hátha a desszert végére elfelejteném.
És mindig rettegek, hogy a szerkesztő mit művel majd a szövegemmel, aztán amikor látom, hogy miket javított  ki, mélységes hálát érzek, hogy nem kell szégyenkeznem, amiatt, hogy a szál és a száll meg az áll és az ál L betűinek a számát rendszeresen összecseréltem, és ugye úgy is értelmes, a helyesírás-ellenőrző nem kiabál miatta, meg ha félrenézek egy betűt az angol szövegben, és x szó helyett y-t fordítok, ami nyilvánvalóan hülyeség, csak nekem nem tűnik fel. És ilyenkor sosem az a gáz, hogy kiderül, milyen béna vagyok, hanem az, hogy milyen igénytelen lett volna a szöveg a javítások nélkül. Szóval ezt jelenti nekem az alázat. Hogy valamit fontosabbnak tartok magamnál.

22 megjegyzés:

Anna Winkler írta...

A krémes-vízióval megnevettettél. :) Igen az alázattal többet láthatunk, mint az egóval, tetszik ez a bejegyzésed és ne emészd magad mások igénytelensége miatt. Szóvá tetted? Jogos volt? Holnap is megtennéd? Remek, akkor fel a fejjel :)
Szép napot neked : Anna W.

Névtelen írta...

A krémesen én is vigyorogtam egy jót. :)

De amúgy meg szerintem az erős, nyugodt önszeretettel rendelkező emberekben van sok alázat. Föl se merül bennük, hogy személyes támadás valami, hanem igenis a szövegre koncentrálnak. Szerintem neked is megvan ez, azért furcsállod, ha más meg egocsatákba kezd.

o.

Anne C Oakwood írta...

Köszönöm mindkettőtöknek a támogatást (és az egóm hizlalását :) ). Nem tudom, holnap megtenném-e, a tegnapi tapasztalatok birtokában, számomra sokszor fontosabb a nyugalom, mint, hogy nekem legyen igazam. Néha persze zsigerből beszállok én is az odamondogatósdiba (enneagram düh-pontos személyiség vagyok), csak közben azt is érzem, ha a másiknak ez nem esik jól (9-es típus), szóval nem teljesen felhőtlen a szadizmus gyönyöre. :) Azt furcsálom, hogy ebbe mennyire bele tudnak merülni emberek, hiszen ez csak játék, egymás kóstolgatása, szájkarate, verbális pankráció, tét nélkül. Egy kosárlabda meccs után se szokott szeppukut elkövetni a vesztes fél, és ez se vérre megy. Ha egy percig bosszankodik is az ember, utána inkább csak vigyorog az egészen. Ráadásul, ha (véletlenül mégis) igaza lenne a másiknak, akkor az a sportszerű, ha elismerjük. :)

Névtelen írta...

Szerintem a Fejesnek abban igaza van, hogy " az Arany-féle fordítás nem mai magyar nyelven van". Nagyon sok ember egyszerűen nem érti az ilyen mondatokat. És itt jön a dilemma, hozzászürkülni-laposodni egy lebutított, modern szókinccsel a mai értelmi színvonalhoz, vagy megtartani a régiesebb nyelvezetet is az irodalomban és a fordításokban, vállalva az esetleges elutasítást.
Zscdoki

Anne C Oakwood írta...

Ez igaz, de vannak jó páran, akik fejből idézik a Hamletet. Nekik egy ilyen esetlen fordítás olyan, mintha azt látnád valahol:
"Magyar közmondás: Lyukat ás valaki a földbe, ön meg beleesik." (Aki másnak gödröt ás, maga esik bele.)
A szavak kicsit mások, nem is egészen ugyanazt jelentik (maga = ön), és csak nézel mint a moziban, hogy hát bakker ez nem is így van. És azért bevinném a szöveget (Szó felszárnyal, eszme lenn marad. / Szó eszme nélkül mennybe sose hat.) egy 8. osztályba, és megkérdezném a gyerekeket, hogy ez szerintük mit jelent. Nem hiszem, hogy annyira nagyon érthetetlen lenne nekik. És a nyest.hu-t szerintem tipikusan nem a 8 általánost végzettek olvasgatják.
Nem szabad összekeverni két dolgot. Az Arany János-féle régies nyelvváltozatot az emberek már nem használják, nem beszélnek így, de ettől függetlenül megértik. Nem baj, ha találkoznak vele, és nem baj, ha furcsa nekik, nem baj, ha el kell rajta gondolkodniuk. Ha ilyet hallanak, attól nem szegényebbek lesznek, hanem csak gazdagodik a nyelvük.

gofri írta...

Amit Arany meg a Nádasdyék (et. al.) csinálnak, az ugyebár műfordítás. Mint színházi ember, még azt is tudom, hogy Nádasdy azért kezdett el (felkérésre) Shakespeare-t fordítani, mert a színházak felkérték erre. Mint anglista, teljes mértékben támogatom az újrafordításokat. Mint magyartanár, pláne. :) mert az olvasók nagyon kis része érti ma már Arany Jánost.
A színházban a szöveg funkcionális, azaz használatra van, tehát az lényeg, hogy értsék, jól mondható legyen, és ne akadályozza a cselekményt. Arany a költő Shakespeare-t fordította, Nádasdyék (meg Varró D.) a drámaírót.

Mindez abból az elképzelésből indul ki, hogy az irodalom és a színház nem lehet egy távolról csodált dolog, nem lehet "múzeum".

gofri írta...

És oké, próbáld meg bevinni a szöveget a nyolcadikosoknak.
Én most vittem Jókait tizenegyedikeseknek - na szerinted???? (Mert hogy az Arannyal kb. egy kor...)
Hidd el, hogy nem értik. Oké, nekünk ez fura, mert mi még értettük. De hidd el, hogy nem értik. És ha nem értik elsőre, nem futnak neki másodszorra, mert ilyenek. Hirtelen, gyorsan befogadható információra van szükségük.
Majd nézd meg a gyerekedet, mekkora lelkesedéssel fogja olvasni Az arany embert, mondjuk...... :) (Vagy hogy korábbit mondjak, az Arany-féle Rómeó és Júliát. Ha rám hallgatsz, letöltöd neki a Nádasdyt.) :)

Anne C Oakwood írta...

Ebben neked biztos több tapasztalatod van, és te a szöveget, mint szöveget elemzed velük, én pedig mint állításokat, és általában a "Ha három hajó három hét alatt szeli át az óceánt, akkor kilenc hajó hány hét alatt szeli át az óceánt?" jellegű mondatok interpretációja logikai alapon kivitelezhető, és talán egy regény vagy egy dráma esetében is meg lehet ezt tenni, csak akkor ugye a mű élvezete szenved csorbát.
Viszont, ha a gyerekek nem értik Aranyt, akkor ott nem Arannyal van a gond, hanem a gyerekekkel, pontosabban az iskolarendszerünkkel. Ha egy Légy jó mindhalálig nem érdekli őket, mert fényévekre van az élettapasztalataiktól, azt el tudom fogadni, de hogy ne értsék a klasszikusnak számító alkotások nyelvét, az szörnyű. Néhány lábjegyzettel kiegészítve a halotti beszédet, az ómagyar máriasiralmat is érteniük kell, és ezekhez képest Arany kortárs.
Nem csak Aranyért kampányolok itt, hanem a magyar nyelvért. Ha megnézed a Kálnoky László-féle XIX. Henrik paródiát, azt is megérted, pedig tele van halandzsa szavakkal, és ennek nem más az oka, mint hogy a magyar nyelv szabályait, gyökeit, szóképzését, hangutánzását következetesen használja. Na, ezt kell elsajátíttani a gyerekeknek.

Névtelen írta...

Nem csak az iskolarendszer a problémás, az egész életvitel gyors és instant lett. A fogyástól kezdve az olvasásig, a fejfájástól az ismerkedésig minden gyorsan lezavarható kell legyen. Semmire nincs türelem, így az olvasásra sem, pláne egy nehezebb szövegre.
Zscdoki

Anne C Oakwood írta...

Bizonyos szinten ez igaz, de nem lehet általánosítani. A facebookon egy csoportban vagy 200 tizen-huszonéves jött össze, akik a szövegeket nem csak olvassák-értik, de a létrehozásukkal is foglalkoznak. Bloggerek, amatőr (és több megjelent könyvvel is rendelkező) fiatal írók. Nekik van erre is türelmük.
Lehet, hogy nőttek a különbségek, de én emlékszem rá, hogy gyerekkoromban is voltak, akik mondjuk szakmunkásba jártak, és piszkosul nem érdekelte őket a költészet. Annak ellenére senki nem sírt, nem mondta, hogy nem kell több verset írni, mert úgyse olvassák a fiatalok.
Félreértés ne essék, nem baj, ha Shakespeare "abriged" darabokat is játszanak a színházak, azok kedvéért, akik másképp nem mennének be, de a színház, mint műfaj, elsősorban nem az ilyeneknek való. Azért még továbbra is kell játszani az Arany szöveggel Hamletet, mert aki igazi, emelkedett színházi élményre vágyik, annak ezt kell megnéznie.
Mert ilyen alapon feloszlathatnánk az összes szimfonikus zenekart, mondván, hogy nem érti a mai ifjúság a komolyzenét, és Beethovent át kell írni hip-hop stílusra, és az átköltött örömódát rappereknek előadni, mert ezt értik a mai gyerekek. :)

Névtelen írta...

Igen, az általánosítás mindig könnyű, de van is alapja, és kivétel is van.
A színházi példával kapcsolatban: a mű meg fogja találni a befogadót, aki érti és szereti. A suliban viszont más a közeg, ott a találkozás a művel erőszakos módon megy végbe. Talán úgy lehetne ezen segíteni, hogy ha lenne a gyerekeknek egy bővebb választási lehetősége, hogy mit olvassanak el kötelezően.
Zscdoki

Anne C Oakwood írta...

Van benne igazság, de mint minden, ez is kétélű. Egy nemzeti alaptantanterv merev módon megszabja a kötelezőket, ugyanakkor lefektet egyfajta standard alapot. Az USA-ban az iskolaszékek döntenek a kötelezőkről, teljes a beleszólás, de a napokban volt a betiltott könyvek napja, és egy cikkben olvastam, hogy X városkában, talán valahol Texasban, betiltották az Óz a nagy varázslót, mert Isten ellenes kijelentések vannak benne, és valahol délen a Tamás bátyja kunyhója is tiltólistás, mert ellentétes a közösség értékrendjével (t.i. délen a rabszolgatartás divat volt, míg a könyv erről elítélően ír).
Egy normális tanár a gyerekekkel együtt kiválaszthat olyan könyvet, ami értékes, és érdekes is nekik, ugyanakkor egy vaskalapos hülye ráerőszakolhatja a kölykökre a saját ízlését is. Az igazgató szempontjából jobb a NAT, mert ott nem lesz vita, ez van és kész. :)

Névtelen írta...

A fordítással kapcsolatos téma, azt gondoltam, a regények címének magyar fordítása talán szentebb dolog, mint a filmek címének gyakori legyagyásítása. Megnéztem a „Tipping the Velvet” című filmet (szerintem 9/10). Mint megtudtam, a bársony borzolása (lebegtetése) a régi angol szlengben a cunnilingust jelenti. A magyar címe a filmnek „ Bársony nyalóka”. Egész találó, talán a Bársonyos nyalóka jobban kifejezte volna a lényeget, a Bársony nyalás lehet túl erős. De Sarah Waters „Tipping the Velvet „ regényének a címe magyarul: „Suhog a selyem, libben a bársony”. Elképesztő! Ennyi erővel lehetett volna Bársonyos éjszakák, vagy Lány bársonynadrágban, tekintettel a filmbéli Nan Astley vonzalmára a férfi ruhák iránt. Hol a határ, mindent lehet?
Zscdoki

Anne C Oakwood írta...

A címekkel kapcsolatban meglehetősen megengedőek, még a leiterjakab.blog.hu-n is. :)
A fordító fejében ki tudja mi jár, és a címekkel időnként tényleg nehéz. Most fordítottam az "Angelfall" c. regényt, aminek arra jutottam, hogy legyen magyarul is ez a címe, és alcímként írjunk oda annyit, hogy "bukás" vagy "A bukás". Azért, mert az angol cím jelentésgazdagságát nem tudtam visszaadni. Abban benne van a bukás, meg az angyalság, de egyszerre jelentheti egy bizonyos angyal bukását, vagy akár az angyalokét, mint fajét ia. Magam részéről a címet úgy fordítottam volna, hogy "Angyalbukta", és ez egyébként meglehetősen pontos is lenne, csak egy ilyen című könyvet a boltban nem a YA polcra, hanem a karácsonyi süteményes receptes könyvecskék mellé tesznek. :)

Névtelen írta...

Bocs a nyaggatásért, semmi személyeskedés nincs benne, de Te vagy az első fordító, akitől tudok kérdezni. Egy fordító munkáját ellenőrzik a kiadónál? Úgy képzelem, ahhoz egy másik, még jobb fordítónak az egész regényt és annak fordítását is figyelmesen végig kéne olvasnia, de akkor már ő is lefordíthatta volna az egészet. Ha meg olyan ellenőriz, aki gyengébb, annak meg nincs értelme. Vagy ez egy bizalmi dolog, megbíznak a fordító tudásában és alázatában?
A példádnál maradva :), tulajdonképpen az olvasó beléd helyezi a bizalmát, amikor kezébe veszi a regényt, és nem egy karácsonyi angyalkás bukta jut az eszébe, hanem azt a fílinget szeretné visszakapni, amit az eredeti regény nyújt.
Lehet, rossz példa, de a szinkrontolmácsolás jut eszembe, amikor a tolmács a hallgatóság számára kényesebb dolgokat nem szöveghűen fordít le, nehogy pl. sértődés legyen belőle. A filmek szinkronizálásánál is el lehet csípni ilyen huncutságokat. Vagy pl. a kiadó, esetleg a fordító mit tudom én milyen nézetei miatt az eredetiből kimaradnak részek, változtatások történnek, hogy a cselekmény, vagy egy szereplő a leendő olvasók számára elfogadhatóbb legyen. Remélem ilyen csak Észak Koreában vagy Iránban történik, nyugtass meg lécci!
Zscdoki

Anne C Oakwood írta...

A fordító után a szövegen dolgozik még egy szerkesztő. Kiigazgatja a fordítás hevében furcsára sikeredett mondatokat. Gyakori, hogy az angol szórendet magyarosabbra kell csereberélni, az angolban elfogadható szóismétléseket szinonimákkal oldani, a páros szerveket (szemet, fület stb.) egyesszámba tenni, a birtokviszonyokat kiiktatni, ahol az egyértelmű, és felesleges hangoztatni stb.). Ha valamit nagyon furának talál, akkor az eredetit megnézve újrafordítja az adott mondatot, bekezdést. Ezután jön még a korrektor, aki elsősorban helyesírási, nyelvtani hibákra vadászik. Van, amikor még előolvasók is megkapják a szöveget, lelkes rajongók, akik mondjuk angolul már olvasták is a könyvet, gyakran kiszúrnak dolgokat. (Pl. mai is megkeresett a fészbukon egy előolvasó, egy mondattal, hogy az nem úgy van, mint az eredetiben, szerintem, hogyan lenne jó magyarul.) De ez a KMK gyakorlata, a Szürke 50 árnyalata biztos nem ilyen gondosan lett magyarítva.

Az angyalbukta esetében attól tartottam, az olvasóhoz nem is jut el a könyv, mert nem keresi a süteményes receptek közt, aki meg ott talál rá, az nem ezt keresi. :) Fordításnál nagy "huncutságok" nem szokásosak, legfeljebb a "Shit, you motherfucker, crazy asshole!" változik át, és lesz belőle "A fenébe! Te elcseszett, idióta barom!" ha mondjuk a célközönség a tizenéves korosztály. De ha a szereplők szexelnek a temetőben a nagyi kriptája mögött, akkor abból nem lesz kézen fogva sétálgatás a parkban. :) Olyan már volt, hogy nyilvánvaló hülyeséget ki akartam szerkeszteni a könyvből, aztán megnéztem az angol eredetit, és ott jól volt, és az ötödik ilyen után gyanús lett, bekértem a fordító példányát, mert én az internetről "szerzett" elektronikusból dolgoztam, és kiderült, egy ARC példányt (Advance Reading Copy, amit az előolvasók kapnak, csak az amcsiknál azt is kinyomják papírra, és az észrevételek alapján a szerző még javít ezt-azt) küldtek kintről fordítani, ami legalább is ciki. (Nekem meg végkép az volt, mert emiatt sorról-sorra összevetettem az eredetivel a fordítást, hogy hol lehet eltérés.)

Szóval kiadója, meg fordítója-szerkesztője válogatja, ha nagyon aggódsz, olvasd eredetiben a könyvet. Az a tuti. (Bár megesik, hogy helyesírási hibákat találok az angol szövegben, vagy szerencsétlenül megfogalmazott mondatokat. Azokat nem fordítom ugyanezzel a hibával, bár úgy lenne az autentikus, csak a magyar olvasó azt hinné, hogy én vagyok a béna, és az eredeti még jó volt, ezért aztán az ilyet javítom. :) )

Névtelen írta...

:o
Köszönöm a leírásodat, nem gondoltam, ennyien dolgoznak egy fordításon, ez tényleg klassz! És még az angol eredeti esetleges hibáit is kijavítod...egy nagy lájk a végére!
Kívánom, minél több megbecsülésed legyen a jövőben ebben a szép szakmában.
Zscdoki

Névtelen írta...

Kedves AncsaT!

Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet erre a bejegyzésre. Mindenekelőtt sietek megnyugtatni, hogy nem gázolt a lelkembe, ha követi a nyest hozzászólásait, akkor tudhatja, hogy ennél súlyosabb dolgok is leperegnek rólunk. Tulajdonképpen nem kellene reagálnom, de mivel látom, őszintén nem érti a dolgot, megpróbálom elmagyarázni.

Első megjegyzésében (http://www.nyest.hu/hirek/a-nyelvek-europai-napja?comments#comment_5) egyáltalán nem kifogásolta a mondat fordítását. Azt kifogásolta, hogy fordításként nem Arany János sora szerepel. Erre a megjegyzésre reagálva próbáltam utalni arra, hogy van sok más fordítás is.

Következő hozzászólásában (http://www.nyest.hu/hirek/a-nyelvek-europai-napja?comments#comment_11) is csak éppen hogy elejti, hogy a mondat fordítása nem pontos, a hozzászólás nagy részét az tölti ki, hogy implikálja, hogy a fordítónak fogalma sem volt arról, hogy Arany János Shakespeare-t fordított stb., talán azt sem tudja, ki az a Shakespeare stb. (Mint a következő hozzászólásából – http://www.nyest.hu/hirek/a-nyelvek-europai-napja?comments#comment_19 – egyértelműen kiderül, arra sem vette a fáradságot, hogy a plakátot rendesen megnézze.)

Ezután én megkérdeztem, hogy mi a baj a fordítással. Válaszában (http://www.nyest.hu/hirek/a-nyelvek-europai-napja?comments#comment_19) a korábban még csak szubjektív véleményként hangoztatott állítását „én a vezetnek helyett a jutnak igét használtam volna” ismétli meg: „Az idézet szerint a szavak nem VEZETNEK hanem JUTNAK a mennybe.” Ennek részletes kifejtése helyett megint arra tér vissza, hogy miért Arany fordítását kellene használni: „ezt a gondolatot a mai napig is pontosan az általam idézett szavakkal fejezik ki (a színészek a színpadon)” – ami nyilván nem igaz, hiszen nem mindig Arany fordítását használják, pontosan azért, amit kifejtettem: ezért születtek a modernebb fordítások is.

Ugyanebben a hozzászólásban veti fel, hogy „ez kissé személyessé vált”, mintha nem Ön sugallta volna kezdettől fogva azt, hogy a cikk írója a sültparaszt, szemben pl. Önnel, aki betéve tudja Shakespeare-t. Itt még utoljára leírja azt is, hogy az illető – akinek pontos jellemrajza máris ott hever Ön előtt – nem elég alázatos. Én végig kíváncsi voltam arra, hogy Önnek van-e ezen kívül is mondanivalója, de sajnos azon túl, hogy az igazság az, amit Ön mondd, nem volt. Egyébként később, amikor időm engedte, utánajártam a dolognak, és el kellett ismernem, hogy a fordításom rossz. Ugyanakkor az Önét sem tartottam elég jónak, így egy harmadik megoldást választottam. Mire ez a bejegyzés megjelent, bizonyára ki volt javítva.

Egyébként elismerem, abban igaza van, hogy utána kellett volna járni az idézetnek. Az egyik dolog, amiért nem merült fel, az volt, hogy nem gondoltam, hogy ennyire közismert idézet – pedig banális módon a „mennybe sose hat”-ról azonnal meg tudnám mondani, hogy ez Arany Hamlet-fordításából származik. (De ez véletlen, egyébként semmiképpen nem állítanék olyasmit, hogy jól ismerem Shakespeare-t.) A másik az, hogy 24 különböző nyelvből kellett fordítani, és ez volt az utolsó, és viszonylag egyszerűnek tűnt – a helyzet egy kis hanyagságra csábított. (Megjegyzem, a többi fordítás közül sem vagyok biztos mindenben – volt olyan, amelyet kvázi-anyanyelvi beszélővel egyeztettem, és az illető sem volt biztos abban, hogy jól érti a mondatot.)

Ami pedig az alázatot illeti: ha Ön nem hoz valódi érveket, csupán sznob kijelentésekkel dobálódzik, ne csodálkozzon, ha nem ismerik el az igazát. Értelmes ember nem akkor ismeri el, hogy tévedett, ha azt mondják neki, hanem akkor, ha erről meggyőzik. Ha Ön ezt meg sem kísérli, ne próbáljon meg messzemenő következtetéseket levonni az esetből mások jelleméről. Ne miattam – a saját érdekében.

Üdvözlettel:

Fejes László
felelős szerkesztő
Nyelv és Tudomány
nyest.hu

Anne C Oakwood írta...

Zscdoki: szívesen, és köszönöm. :)

Anne C Oakwood írta...

Kedves László!

Megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen "messzire" utánam jött, hogy mindezt elmondja. Sajnálom, hogy a vita számomra kellemetlenné vált hangneme miatt otthagytam a nyest oldalt, így nem volt lehetősége ott bebizonyítania, hogy kettőnk közül ön az okosabb. Remélhetőleg az itteni hozzászólása után megnyugodott, és sok máshoz hasonlóan ez is lepereg majd önről. :)

Tényleg komolyan és őszintén sajnálom, ha felzaklattam, annyit nem ér ez az egész. Ha elolvasta (esetleg, ha kissé lehiggadva elolvassa még egyszer) az itteni postom, és az azt követő kommenteket (ahol is a kommentelők nem mindenben értettek egyet velem, volt, aki önnek adott igazat), tisztább lesz, hogy mit miért mondtam. Nem állítom, hogy kristálytiszta észérveket hangoztattam, biztos indulattal is írogattam, de nem önt akartam bántani, a szöveggel voltam elégedetlen, nem önnel. A fordításról gondoltam mindenféle rosszat, nem a fordítóról. A nekem tulajdonított sugalmazások (?) hogy "sültparaszt" meg ilyenek, nem fordultak meg a fejemben, és ha ilyen kellemetlen gondolatokat keltettem önben, még egyszer mondom, nagyon sajnálom.

Az ön által említett javítás kíváncsivá tett, mégiscsak visszamentem, és láttam, hogy módosított az angol szövegen. Ez nagyon jól esik, nem érzem olyan hiábavalónak ezt az egész kellemetlen esetet. Az utolsó bekezdésben azt írta: "Természetesen mi sem ismerhetünk jól minden európai nyelvet, elképzelhető, hogy olvasóink egyes esetekben pontosabb vagy frappánsabb fordítással tudnak szolgálni. Ne fogják vissza magukat, ajánljanak jobb megoldásokat a kommentekben!" Végül is azt hiszem, ezt tettem, ha talán bántó stílusban is. Sokadszor is elnézést érte. De felhívnám a figyelmét, hogy a szlovák fordításra is írt valaki javítást, talán azt is át lehetne vezetni, nehogy az illető megnehezteljen rám, amiért csak az én észrevételem kapott figyelmet. :)

Tiszteletteljes üdvözlettel, mély alázattal és baráti szeretettel:

AncsaT
felelőtlen kommentelő

onsai írta...

Nekem az a fura, amikor egy eldugott blogot felkeres valaki, hogy bizonygassa az igazát.

Ez az íróknál is nagyon gáz, de úgy látom, más csoportnál is létező jelenség.

Anne C Oakwood írta...

Ha a hegy nem megy Mohamedhez... csúnyán leléptem a Nyestről a hajhúzás elől. :)
Egyébként engem is meglepett, hisz nem vagyunk egy súlycsoport, kit érdekel, hogy egy nevenincs blogger mit mondott a felelős szerkesztőnek? :)
Bánatomban desszertnek benyomtam egyet a mama öklömnyi meggyes piskótáiból, a szénhidrátbomba jól odatett a sejtjeimnek, de kisimult vagyok, mint a frissen vasalt lepedő, és most még egy arasznyi, szőrös százlábúban is találnék valami szeretetre méltót. :)

Megjegyzés küldése