A történelmet a győztesek írják. És a szenteknek is maguk felé hajlik a keze. Hát még akik cseppet sem szentek! Szóval higgyék el, ahogy maguk ismerik a történetet, az még csak a közelében sem jár az igazságnak. A legelterjedtebb változat Rose Weasley mágiatörténet PhD dolgozatán alapul. Aminek a konzulense Neville Longbottom professzor volt. Higgyék el, a gyógynövények hatásmechanizmusán kívül semmi sem korrekt a szövegben. Az iromány legfőbb forrása a Weasley-Granger család szóbeli hagyománya. Hogy úgy mondjam, meglehetősen egyoldalú a nézőpontja, és tendenciózus csúsztatásokkal, a főbb kérdésekben durva történelemhamisítással terhelt a sztori. Nem furcsa, hogy maga H. P. sohasem hozta nyilvánosságra az emlékiratait? Azt mondják, mire lediplomázott a Roxfortban, több életre elegendő kalandban volt része, és további életét kizárólag családjának óhajtotta szentelni. Igen, ez egy jól hangzó ürügy volt, de én tudom, ez volt az ára, a hallgatása, hogy hagyták neki békében felnevelni a gyerekeit. De ha kíváncsiak rá, én röviden összefoglalom, mi zajlott a háttérben.
Az események legfőbb mozgatója A. Dumbledore volt. És a csatlósai. Úgy vélték, hogy a mágusarisztokrácia kezd vészesen háttérbe szorulni a hatalom legfelsőbb szintjein. Köszönhetően a muglivilágból beáramló nagyszámú, friss mágiahasználónak, akik erejükben semmivel sem maradtak el az ősi családok tisztavérű leszármazottaitól. Ráadásul akik a nyílt világban születtek és nevelkedtek, kezdték megkérdőjelezni az elzárkózás politikájának jogosságát. Olyan nézetek is előkerültek, melyek szerint nincsenek varázstalan emberek, megfelelő képzéssel bárkiben kifejleszthetők a mágikus képességek. Felmerült, hogy a médián keresztül bejelentést kéne tenni, felfedni a mágusvilág létezését.
Nem értik, hogy ennek milyen következményei lettek volna? Elsősorban a gazdaságra nézvést. Önöknek azt tanítják, hogy a mágia mindenható. Persze nagy dolgokhoz nagy tudás és különleges adottságok kellenek. Nos, van egy rossz hírem. A megmaradási és az oksági törvények a varázslatok során sem sérülnek. Ha valaki meleget bűvöl a szobájába, azt valahonnan el kell vonnia. Persze az nem gond, ha a sivatagban, délben, egy homokdűne felett pár fokkal lehűl a levegő. De mi van azzal, aki terüljasztalkám varázslattal biztosítja az ebédjét? Az ételt amit elfogyaszt, valakinek elő kellett állítania! Azt a kenyeret valaki megsütötte. A bort valaki megtermelte. A malacot felnevelte, levágta, megtisztította, betette a sütőbe, és feltálalta, fél citrommal a szájában. Aztán meg csodálkozott, hogy hová lett.
Jó néhány családi veszekedésnek, szakácsok elbocsájtásának, kukták megfenyítésének hátterében áll a terüljasztalkám. Szerencsére a sztochasztikus turbulencia miatt viszonylag egyenletes eloszlása van a forrásoknak, és a mágiahasználók alacsony száma miatt ezek az esetek nem fordulnak elő kirívó gyakorisággal. De ha ismertté válik a varázslók léte, óhatatlanul kitudódik a dolog. Mert a muglik csak varázstalanok, de nem hülyék. Vajon hogyan reagálnak majd, akiknek megmagyarázhatatlan módon eltűnik valamije? És ha tényleg megtanítható a mágiára az összes ember? Ki fogja majd a saját kezével előállítani azt, amit más asztaláról átvarázsolhat a sajátjára? És itt most ne csak az ételre gondoljanak. Ruhák, bútorok, mindenféle használati tárgy, építőanyagok, műalkotások, ékszerek stb. Mi lesz, ha ezeket az egész emberiség egymástól fogja lopkodni, ahelyett, hogy hagyományos módon próbálná meg előállítani?
Kiváltságos helyzetük fenntartására az arisztokraták, élükön Dumbledore-ral, összeesküvést szőttek. Polgárháborút robbantottak ki, melynek ürügyén megszabadultak az elzárkózás feladásának leghangosabb szószólóitól. Tehát nem Voldemort indított háborút. Ő csak az élére keveredett a vesztésre álló csapatnak. Majdnem meg is fordította a háború menetét, bár ennek nem volt jelentősége. Ugyanis az arisztokraták nem a "másik" oldalon voltak, hanem beépültek mindkét fél seregébe. Csata közben vigyáztak egymásra, ha szembe kerültek, nem alkalmaztak halálos átkot, csak az újonnan varázslóvá lett mágusok ellen. Sőt, megesett, hogy ha egy közrendű megszorongatott egy arisztokratát, akkor a saját bajtársa döfte hátba, hogy megmentse az "ellenséges" nemest.
Ők úgy hívták magukat, hogy patríciusok. A többieket meg plebejusoknak nevezték. A patríciusok mindkét oldalon ott voltak, és egy egész másik játékot játszottak, mint a többiek. Kölcsönösen információkkal látták el egymást, árulás ért árulást, így a háború véres volt, és hosszan elhúzódott. Voldemort nem vett részt a patríciusok összeesküvésében. Igaz, nem is hívták. Tudják miért? Mert ő is sárvérű volt! Akárcsak Lily Evans. Erről persze nem találnak sehol semmit. Mert Voldemort nem Voldemort, de még csak nem is Tom Denem. Az sem tűnt fel, hogy Tom Denemről is alig van írott forrás? Ez csak egy kitalált név.
25 megjegyzés:
Jó lesz ez. Várom a folytatást.
Bár az alapelméletet, miszerint úgy varázsolnak valamit, hogy közben az valahonnan eltűnik, még szoknom kell. Nem gondoltam, hogy ennyire behúzod a (magyar?) valóságot ebbe a világba. Vagy csak én látom ezt bele?
Nem tervezek hosszú mesét, csak herótom van már a pottermese olvasásától, és valahogy rúgnom kell rajta. :)
A mágiában mindig is idegesített az a rész, hogy nincsenek alapszabályok, és a hetedik kötetben simán kitalálhatom, hogy létezik egy Nehodymaar Loophasbzmeeg varázsige, amivel a vak, nyáladzó, félhülye pékinas feltámasztja a halott főszereplőt, aki szétpisálja a mágikus hamuval megrajzolt pentagrammát, így a főgonosz elbukik.
Most őszintén, egy varázslókból álló világban miért lenne háború? Ha valaki akar valamit, varázsol magának egyet. A lázadókat, csiribí-csiribá, a rendszer legnagyobb híveivé varázsolják. De egyébként miért is lázadnának? Vagy van bőven varázserejük, akkor megoldják a saját problémáikat, vagy nincs elegendő, de akkor meg kussolnak, mert az erősebbek adnak a pofájukra. Éreztem én mindjárt, hogy ebben a potteres sztoriban valami bűzlik! :)
Ezt olyan gyönyörűen leírtad:
"egy varázslókból álló világban miért lenne háború? Ha valaki akar valamit, varázsol magának egyet. A lázadókat, csiribí-csiribá, a rendszer legnagyobb híveivé varázsolják. De egyébként miért is lázadnának? Vagy van bőven varázserejük, akkor megoldják a saját problémáikat, vagy nincs elegendő, de akkor meg kussolnak, mert az erősebbek adnak a pofájukra."
Nagyon tetszik! Vagyis csak tetszene. Mert az a szomorú tény, hogy nincs így. Megint csak a unalmas szimbólumaimmal jövök, de a varázslók azokat az embereket jelképezik akik már valamennyire tudatosak a nem anyagi - öt érzékszervvel nem érzékelhető - világban. Ez a regény nagyon beletenyerelt valamibe - és ez nem csak szerintem van így -, ami húsba vágóan ma is zajlik. De - mint fent, úgy lent - bennünk is végbe megy. Lehet, hogy kicsit egyszerűen és gyerekesen van leírva, de tény, hogy sok kölyköt ezzel lehet elérni. Tény a harc folyik - illetve mindkét oldalon gyűjtik a seregeket. Nem véletlen, hogy sok regény és film feszegeti ezt a témát, kit melyik stílus fog meg. Ha tudomásul vesszük - ha nem -, ha baromságnak tartjuk - ha nem -, a mi lelkünkért is folyik a harc. Hamarosan dönteni kell, melyik oldalra tesszük le a voksunkat. Ahogy azt a Demjéni is énekli:
"Nincs közép út, nézzél szét felszedték az út közepét."
A jó és a rossz harca kapcsán folyton két álláspont között ingadozom.
Az egyik szerint igazából ez a háború már régesrég véget ért. Mindkét fél totális vereségével. Mi az elfajzott túlélők vagyunk. De a legenda még él, mi pedig annak bűvöletében próbálunk folytatni valamiféle dicsőséges harcot. Illetve nem harcol senki, a seregek épp "erőt gyűjtenek", "várnak a megfelelő alkalomra", és ha nem vigyázunk, egyetlen botlással elveszíthetünk mindent! Szóval legyünk résen! Kicsit olyan ez, mint amikor a hetvenes években, az Indiai óceán közepén, egy kis szigetecske dzsungelében találtak egy még harcoló japán alakulatot, akikkel nem közölte senki, hogy a II. világháború már évtizedekkel azelőtt befejeződött.
A másik nézet szerint a háború jelenleg is zajlik a szemünk előtt, csak vakok vagyunk észrevenni. Egyébként a küzdelem váltakozó sikerrel folyik. Mikor melyik fél propagandája erősebb, változnak az uralkodó nézetek. Van, amikor boszorkányt égetni illendő, van amikor ez embertelenség. Van amikor a szex bűnös dolog, inkább ne is csináljuk, van amikor reklámozzuk, és ünnepeljük. Csak kérdés melyik fél mit hirdet? Illetve az is kérdés, melyik fél melyik? Mert ugye mindenki magát jelöli a fehér oldalnak, a fény őrzőjének. Valójában meg egyformán sötétek. Mindegyik eszme nevében követnek el megbocsájthatatlan dolgokat.
Szóval, talán nem az a kérdés, flamandok vagy vallonok vagyunk, hanem hogy mi belgák hová álljunk? :)
Hát igen. Az, hogy melyik verzió igaz, kicsik vagyunk mi eldönteni. Ha az első, akkor úgy is mindegy mit bohóckodunk itt - akkor minden mindegy. Ha viszont a második, akkor nagyon nem mindegy, hogy mit teszünk, akkor nagyon észnél kell lenni. Csak remélem, hogy ez a diliház már nem sokáig fokozható és előbb utóbb kirobban már végre valami. A nyárspolgár oldalam, csak nyugalmat akar, de valami bennem azért szurkol, hogy törjön már ki végre az a rohadt háború, az összes undorító mocsok harapjon a fűbe és a jók végre győzzenek, ne kelljen már mindig a normálisaknak megalázkodni és lapítani. Mert csakis a Jók győzhetnek ez nem lehet vitás
Csodálom és mélységesen tisztelem a határtalan optimizmusodat. :)
Elképzelhetőnek tartok e kettőn kívül is, további verziókat, ám ezekben az volt a közös, hogy nincs "jók" meg "rosszak" oldal. Vannak, akik a háttérből mozgatják a szálakat, és vannak a tudatlanságban tartott tömegek. A II. világháború sem a "Tengelyhatalmak" és a "Szövetségesek" közt zajlott, hanem a háborúból hasznot húzó tőkések, fegyvergyárosok, hadiszállítók stb. és a frontra vezényelt "halálraítéltek", a hátországokban éhezők, a férjüket, gyermeküket, apjukat elvesztő feleségek, anyák és gyermekek közt.
Lehet nevezni naivitásnak, vagy hülyeségnek is. Tisztában vagyok vele, hogy nálunk nem azok piszkítják be a kezüket, akiknek érdekük a harc. De nem is erről a világról beszélünk. Jó nyilván odaát is vannak erők, akik másokkal végeztetik a piszkos munkát. Akkor is - elég sokan hisznek benne értelmes emberek -, hogy létezik egy harc mindezeken felül, ahol nem lehet mások mögé bújni, ahol mindenki a saját bőrét viszi a vásárra. Nyilván ez nem tudás, mert semmi bizonyíték rá - ez hit. De ha mindez nem igaz, akkor úgyis szemétre való itt minden, és értelmetlen az egész. És tényleg csak két lehetőség van: vagy van egy ilyen harc vagy nincs. Az összes többi mellékes. Ha nincs igazam úgy is mindegy, de ha igazam van, akkor a legtöbb amit tehetek, hogy készülök rá legjobb tudásom szerint.
Nem neveztem naivitásnak, és nem is gondolom annak. A hit, ahogy mondod, hit. Nem tudok érveket hozni ez ügyben. Ha elengedem az agyam, akkor azon az alapon, hogy "amint lent, úgy fent", arra gondolok, hogy a szellemi síkon se látja mindenki, hogy mi zajlik, mert ott is megvan az árnyékhatalom, aki a kulisszák mögül irányít. Persze ezek az irányítók is csak képzelik, hogy náluk a végső hatalom, mert titokban őket is manipulálják. És azokat is, akik ezt teszik velük. Mint azok az orosz babák, hogy mindegyikben van egy kisebb. A láncnak a legvégén, mint "elsődleges mozgató" lehet, hogy ott van Isten, legalább is reménykedem benne, meg abban, hogy pontosan tudja mit csinál, terv szerint működik ez az egész, és a terv szeretettel készült. De ez is csak remény, hit, szóval "naivitás".
Nevezhetjük naivitásnak. Csak az vigasztal, hogy nagyon jó társaságban vagyok. Térben és időben egymástól függetlenül a legkiválóbb emberek hittek ebben.
Vajon tudjuk, hogy miben hittek, vagy azt is csak hisszük? :)
Jó kérdés.
Fentebb írod, hogy:
"Csodálom és mélységesen tisztelem a határtalan optimizmusodat. :)"
Én viszont szintúgy csodálattal és mély tisztelettel adózom azoknak, akik nem optimisták, nem bíznak semmiféle fordulatban mégsem csábítja el Őket a könnyebbik út.
Na, most jól körbeudvaroltuk egymást. :)
Egyébként szerintem én is optimista vagyok. Valami olyan O'Toole féle módon:
A Murphy-törvény O'Toole-féle kommentárja:
Murphy optimista volt.
Goldberg megjegyzése:
O'Toole is optimista volt.
A könnyebb utakat eleve gyanakvással fogadom. Mondjuk ez egy tipikus pesszimista hozzáállás nem? :)
Tudod, mi a különbség a pesszimista és az optimista ember között?
A pesszimista az mondja: Ennél rosszabb már nem lehet.
Az optimista: Dehogynem! :P
Igazából és sose értettem a kettő közti különbséget. Mert állítólag úgy lehet őket megkülönböztetni, hogy egy tál cseresznyéből az optimista minidig a legszebb szem cseresznyét veszi ki, a pesszimista meg a legrandábbat. Erről meg nekem rögvest az jutott eszembe, hogy aki a csúnyábbakat eszi előbb, annak bíznia kell benne, hogy a maradék szépet lesz még alkalma a későbbiekben megenni, ami ugye feltételez némi optimizmust. Aki a szebbekkel kezd, az meg azzal szembesül, hogy a tálban egyre vacakabb a cseresznye, ami kiáltó ellentétben lenne a világszemléletével. Közben én praktikus módon, ami egy határnál ócskább, azt kivágom a szemétbe, mert azt később se enném meg, és a kicsit rondákat fogyasztom elsőként, mert a szép, egészséges szemek azok, melyek biztosan elállnak még pár napot.
A (szubjektív) világunk olyan, amilyenné "látjuk". A pesszimista jól kibabrál magával. A realista kénytelen mások világlátása szerint élni. Az optimista külön világot gyárt, de így elveszti a kapcsolatát a többséggel, mert nem egy síkon mozognak. Én többféle világot is alkotok magamnak. Az egyikben tartok kapcsolatot az idegenekkel, a másikban hozom a pénzügyi döntéseimet, a harmadikban meg szívesen látom a barátaimat. :)
Szerintem sokan így navigálunk valahogy lavírozva. Ahhoz nagy bátorság kell, hogy az ember teljesen elszakadjon ettől a realitástól - vagy képességek.
Igazából csak az szakadhat el, aki elmegy remetének a hegyekbe. Se kutyája, se macskája, se kapcsolat, se felelősség. Azt tehet, amit akar. Ha nyíg a nyerek, hogy éhes, és adjak neki enni, nem mondhatom, hogy kicsim, azt te csak úgy érzed, mert nem létezik hiány, nem létezik éhség, és pránával is jól lehet lakni, eredj, ne zavarj, most meditálok. :)
Indiában úgy szokták, hogy mikor megöregszenek, a ygerekek elköltöztek otthonról, az unokák is nagyok, nem kell segítség, férj és feleség elköszönnek, és mennek kétfelé, egy férfi és egy női szerzetesrendbe. Úgy már lehet.
Köszi!
Pedig már hányszor néztük ott
Július végi feltöltés, szóval nem olyan nagyon régi.
Kicsit rossz helyen köszöngettem. Még jó, hogy Te képben vagy :P
Nálunk viszont a szerencsétlenek a csöppnyi nyugdíjukból örülnek, ha kifizetik a rezsit a gyógyszereiket meg a kajájukat. Eszekbe sem jut, hogy mással foglalkozzanak.
Én figyeltem, tankérem. :)
Indiában sem veti fel a pénz az öregeket. Csak más a kultúra, és ha egy szál lepedőben egy tálkával koldulva járják a várost, azt nem nyomorgásnak, hanem mélyen spirituális életnek tekintik. Az is igaz, hogy rezsire nem kell költeni, meg gyógyszerre se, és a kaját is úgy koldulják össze. Nagyon más világ. Nem azt mondom, hogy rosszabb vagy jobb, csak más. Mások az értékek, más az ami fontos.
Nálunk, ha valaki túl van a gyereknevelésen, nem köti le már az anyagi biztonság és a karrier hajszolása, akkor ráfogják, hogy rátört a kapuzárási pánik. Keleten, mer azt mondják, hogy új utakat keres.
Talán mert az öregséget egészen másképp kezelik ott, mint itt. Nálunk, ha megöregedsz, leszállóágba kerülsz, levesznek a képernyőről, már nem tartanak elég lendületesnek, motiváltnak. Ott még divat az idősek tisztelete, elismerik a felhalmozott tudásukat, tapasztalatukat. Nálunk az öregek többnyire félrevonulnak, és ha van miből, megpróbálják élvezni a hátralévő életet, vagy egyszerűen csak várják a halált. Ott meg fellélegeznek, hogy megszűntek a kötelezettségeik, és végre nekiállhatnak önmegvalósítani. A családjuk helyett élhetnek Istennek.
Most olvasom azt a részt, ahol a bulvársajtó azon csámcsog, hogy miféle viszony lehetett Dumbledore és Harry között. Ezek szerint tényleg nem teljesen légből kapott az írónő nyilatkozata.
A bulvársajtót beteg állatok írják, vagy legalább is úgy tesznek, mintha azok volnának, az eladási mutatók érdekében. Amíg heterónak gondolták Dumbledore-t, miért nem csámcsogtak azon, hogy esetleg megrontotta Hermionet? Pedig egy varázslónak mi sem könnyebb, fogja a pálcáját...
... Imperio!, gyere csak ide hozzám, te kis üde szépség és vetkőzz le! Petrificus totalus! na most moccanni se tudsz, mi? Basszus, nem akar felállni?!, akkor Vingardium Leviosa! De kis fonnyadt vagyok, Erecto! Hát oké, de ez így is elég kicsi maradt, Baziteo! Hm ez még puha", Duro! Ez az, de nagy és kemény!, csak így nem fog beférni, olyan szűk ez a kiscsaj b.meg! Alohomora, és máris kinyílik a "kapuja", de ez így tök uncsi, hogy le van bénítva és nekem kéne mozogni, bűvöljünk azzal, hogy Tarantallegra, és máris rángatózni kezd. Oh, oooh... de hangosan élvezek, meg ne hallják a kollégák, Disaudio! Na most, most, mooosssssssttt... de jó voltál te kis ribanc! Na, húzzunk innen! Csak vissza kéne tegyem a gatyámba ezt a... hát ez túl nagy! Reducio, na már fel tudom húzni a sliccem. Ne bőgj már te kis ribi, Silencio! Oké, de ne is könnyezzél! Exmemoriam, és már nem is emlékszel, mi történt veled. Hoppá! majdnem elfelejtettem, letisztítom rólad a szutykomat, Tergeo! És persze Floreus reparum! Helyreállítottam a szüzességed, elvégre nem vagyok én durva vadállat.
Megjegyzés küldése