2013. január 24., csütörtök

Kettős állampolgárság és mérce

A rádióban mostanában téma volt két választás is. Az USA elnökének megválasztása (illetve már a beiktatása), és az izraeli parlamenti választások. A bolgár vagy a svéd választásokról messze nem tudósítanak ennyit. Persze nem csoda, az USA hatalmi viszonyai meghatározóak a világ sorsára nézve. És, bár méretét tekintve kisebb ország, Izraelé is. Mert Izrael állam nagyon erősen képes érvényesíteni a világban az érdekeit. Gondoljunk csak az USA külpolitikájára gyakorolt hatásra. Vajon teljességgel értelmetlen felvetni a kérdést, hogy Izrael még mely más országok kül- és belpolitikájára van hatással? És butaság arra gondolni, hogy ez a hatás kifejthető a médiában megjelenő információk segítségével a közvéleményre gyakorolt nyomás útján, illetve közvetlenül az adott ország politikusain keresztül is?
Rómában lekapcsolják a Colosseum díszkivilágítását, hogy így tiltakozzanak a Jobbik antiszemita tettei és kijelentései ellen. Egy cikkben sokszor nem az a fontos, hogy mi van benne, hanem az, ami nincs. Nagyon kerestem, hogy mik azok a hivatkozott "tettek és kijelentések", melyek ezt az elsötétítést indokolják. Nem volt megemlítve. Tehát csak azt mondjuk el nagy hangon, hogy a Jobbik csúnya antidemokratikus, antiszemita, antiakármi, de arról ne is beszéljünk, hogy mi történt. Nehogy valaki elgondolkozzon rajta.
Kellett keresgélnem egy darabig, hogy megtudjam a felhördülés okát. A német Die Welt cikkét szemléző írás már kicsit többet mond. Egy jobbikos képviselő "zsidó képviselők és kormánytagok összeírását szorgalmazta". Hát, ez tényleg durva dolog. Akkor is, ha nem tudom, ez pontosan mire utal. Mert a zsidók kapcsán rendszeresen összemosnak több dolgot. Leginkább a származást, az etnikumot és a vallást. A II. világháborúban a származás alapján deportáltak. Az etnikum az, ami leginkább látható, ha valaki az identitását jelképekkel (dávidcsillagos kitűző, kipa viselése stb.) megjeleníti. A vallás szerintem most nem játszott. De ez lényegtelen is, mert sem a (genetikai) származása, sem az etnikai hovatartozása, sem a vallása miatt nem szép dolog zrikálni valakit.
Ami még szintén nem szép dolog, az a csúsztatás. Például úgy beszélni valamiről, hogy nem idézzük pontosan az elhangzottakat, és csak az írjuk le, amit mi adunk mások szájába. Nagy nehezen találtam olyan írást, ahol leírták pontosan, mi hangzott el. De azért nézzük meg itt is a címet: "Zsidókról írna listát egy jobbikos képviselő", az összefoglalót: "fel kéne mérni, hány zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent", és az idézetet: "Itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".
Tehát az a kockázat csak "bizonyos", és ez az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán került elő, pontosabban annak kapcsán, a parlament miért nem foglal állást a palesztinok mellett. Talán aki mondta, arra gondolt, hogy az izraeli állampolgár képviselők elfogultak lehetnek Izraellel szemben, ami "bizonyos" kockázatot (szerintem inkább politikait, mintsem nemzetbiztonságit) jelenthet az országgyűlés döntéseit tekintve, hogy azok vajon melyik nép és állam javát szolgálják. És persze szó sincs név szerinti listázásról, csak a létszámot firtatja az illető. Mondjuk ettől függetlenül hülyeséget beszélt, mert zsidó származást mondott, és a Jobbik szóvivője nyilatkozatban helyesbített is: "csak a fontosabb közéleti tisztséget betöltő izraeli-magyar kettős állampolgárokról" szeretnének információt. Tehát nem zsidó származású, nemzetiségű, vallású emberekről, hanem izraeli állampolgárokról.
Ami engem zavar, az az, hogy a világot az egyáltalán nem hozza lázba, hogy a szlovák-magyar kettős állampolgárokat hazájukban megfosztják a jogaiktól, elveszik a személyi igazolványukat, megszüntetik az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátásra való jogosultságukat. És azt is gyanítom, hogy ha a szlovák parlament egyik képviselője felveszi a magyar állampolgárságot, és emiatt megszüntetik a szlovák állampolgárságát, akkor az automatikusan elveszti a mandátumát is. Ettől nem hangos a nemzetközi média. De az, ha valaki fel meri tenni a kérdést, hogy vajon hány izraeli állampolgárságú tagja van a magyar parlamentnek, az égbekiáltó.
Ne tessék félreérteni, a jobbikos honatya egy segg. És sok más is van a jobbikosok rovásán, hogy ne szeressem őket. Nekem az a bajom, hogy a kérdés felvetése tabu. És ha ez ekkora indulatokat kavar, nem lenne jobb nyilvánosságra hozni a számot? Mert mi van akkor, ha a magyar parlamentben ül négy képviselő, akik Izrael államnak is polgárai? Az égvilágon semmi. A Jobbik vitorlájából sikerült kifogni a szelet. Sőt, rögtön teljes lista kéne a kettős állampolgárokról. Akkor mondjuk kiderülne, hogy több román, szerb, szlovák kettős állampolgár van, mint izraeli. Persze az más tészta, ha mondjuk negyvenen vannak. Az már több mint 10%, az már tényleg jelenthetne "bizonyos" kockázatot.
Hogy az ilyen félelmeket eloszlassuk, azért kell megválaszolni a hülye kérdéseket is. Hogy ne gondolja bárki, itt egy cionista világ-összeesküvés van a háttérben, hogy a zsidó kézben lévő médiabirodalmak elnyomnak minden Izraelt érintő kritikus megnyilvánulást. Hogy ne gondolhassa senki, kettős mérce érvényesül, és a szlovák parlamentből Európa hallgatása mellett ki lehet tiltani a szlovák-magyar kettős állampolgárokat, miközben a kérdés is szentségtörés, hogy hányan vannak magyar-izraeli kettős állampolgárok a magyar parlamentben. Hogy ne jusson eszébe senkinek, a holokauszt tagadása hány országban bűncselekmény, de a szerbek hallgathatnak róla, a jugoszláv partizánok milyen rémtetteket követtek el a délvidéken, hisz ott csak "goj" magyarok haltak.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Meglepő, de jó ilyet "hallani" pont a Te tolladból. :) répa

Anne C Oakwood írta...

Ööö... lehetne kicsit bővebben? Mi a meglepő, milyet hallani, és miért, hogy éntőlem? :)

Megjegyzés küldése