2013. január 6., vasárnap

Santa (11. rész)

Másnap Karácsony volt. A szenteste nálunk mindig hatalmas felfordulással jár. Az ebédlőben pótszékeket teszünk a nagyasztal köré, de a kicsiknek még így is külön kell tálalnunk a kisasztalra. A nővéreim, a férjeik, a bátyáim, a sógornőim, a gyerekek, össze se tudom számolni, hány főre terítettünk. A legkisebbeknek nem is kellett teríték, az anyjuk ölében ültek. Én vagyok a legfiatalabb, a legkisebbik bátyám kivételével az összes testvérem házas, és gyerekeik vannak, általában kettő, kivétel Jody nővérem, mert neki három fia van, és Martin, mert neki egy lánya. David áll hozzám a legközelebb korban, de idén már ő se egyedül jött, elhozta Susant, a menyasszonyát. Miközben kólát töltöttem neki, megrángatta a hajam, és odasúgta, ne bámuljam annyira a nőjét, és különben is, stipi-stopi, ő látta meg előbb.
Ezt viccnek szánta, a közös játékunkra célzott, amikor még gimibe jártunk mindketten, és a gyorsforgalmi felüljáróján kikönyököltünk a korlátra. Figyeltük a felhajtón kikanyarodásra várakozó kocsikat, fentről egész jól be lehetett látni a nők dekoltázsába. Aki előbb látott meg egy az átlagnál feltűnőbb nőt, az lestoppolta, kiabáltunk, hogy én láttam meg, az enyém. Mármint az elsőbbség. Butaság, de akkoriban egész jól szórakoztunk. Cikiztük egymást az ízlésünk miatt. David a gömbölyű, hosszú hajú szőkékért volt oda, én pedig a kisportolt, rövid feketékért. Vissza is súgtam, hogy bocsi, nem kellett volna az én ízlésembe választanod, mivel Susan vékony testalkatú, és akkor még fiúsra nyírva hordta fekete haját.
Egyedül David tudja a családból, hogy engem a lányok érdekelnek, nem a fiúk. Miután mindenki körbecsókolta Susant, engem kezdtek ugratni, hogy én mikor hozok magammal vacsoravendéget, de David lehurrogta őket, hogy hagyjanak békén, és aki meg meri kérdezni tőlük, hogy mikor lesz baba, azt leönti valamivel. Persze rögtön nekik estek, hogy mikorra akarják kitűzni az esküvőt, mert az előrébb való, és úúúristen, csak nem, máris útban van-e a gyerek. De legalább engem békén hagytak. Bár ez úgy sem komoly, mivel én vagyok a legkisebb, gyakorlatilag gyerekként kezel mindenki, és szerintem nagyon meglepődnének, ha egyszer hazavinnék magammal valakit. Akkor is, ha nem lány volna az illető.
A vacsora is emelkedett hangulatban telt, addig volt csak csend, amíg apa elmondta az asztali áldást, aztán megkezdődött a hangzavar, mindenki egyszerre beszélt, a fiúk átkiabáltak egymásnak a feleségeik feje felett, azok csitították őket, a gyerekeiket fegyelmezték, dicsérték egymás ruháját. Mindez egybeolvadt az evőeszközök csörömpölésével, anya folytonos kínálgatásával, apa anekdotáival, a kicsik kacajával, egyszóval a szokásos ünnepi hangzavartól zsongott a lakás. Én boldogan vigyorogtam, élveztem, hogy együtt a család. Elképzeltem magam amint kézen fogva beállítok egy télapóruhás alakkal, akit bemutatok mint a kedvesemet, és elnézést kérek, hogy nem árulom el a nevét, de én sem tudom, mert még nem láttam jelmez nélkül.
Illetve láttam már ruhátlanul, szex közben, csak sajnos elég sötét volt, így fogalmam sincs, hogy valójában hogy néz ki. Egy biztos, irtó klassz mellei vannak. Erről persze legfeljebb Davidnek mesélnék. De azt hiszem, nem fogok, elvégre ő sem mesélt intim részleteket Susanról. Ebből tudtam, hogy komoly a kapcsolatuk. A többi csaját mind kitárgyalta velem, ahogy én is beszámoltam a barátnőimről, meg a nyári táborban esett kalandomról. Mikor Adele meg Trisha szakítottak velem, utána is ő vigasztalt. Nem hagyott szomorkodni, elcipelt magával moziba, színházba meg kocsmázni, volt, hogy lemondta a csajával a randit, csak, hogy velem lóghasson. Nagy baj nem lehet Santával, legfeljebb pár hétig ismét Daviddel járok majd bulizni. Susan megértő lány.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez már nagyon rétes...

Anne C Oakwood írta...

Bejgli. Ha már karácsony van. És kell egy kis tészta is, valami a szereplőnk hátteréről, nem lehet csupa tölteléket tálalni, mert azt hiszed, hogy mákod van, és talán ízlik is, de mint süti, szétesik az egész. :)

szabi írta...

De már jó lenne tudni a kilétet. Elég abszurd, hogy együtt van valakivel - nem egyszer, nem kicsit - és gőze sincs ki az. Közben meg azon agyal, hogy a karácsonyi ebédre magával vinné - még ha csak vicces fikcióként is.

szabi írta...

Biztos nem egyformák az ízlések, de én úgy vagyok vele, hogy ha egy pikáns történetet olvasok, akkor leszarom a jellemeket, meg a családi hátteret, ha pedig romantikus a sztori akkor fontos, hogy arca legyen a részvevőknek. A párom szerint kicsit kocka a hozzáállásom.

Anne C Oakwood írta...

Ízlések és simogatások. :)
Úgy látom sikerült jól felpiszkálni a történettel, érzelmeket, indulatokat kelt. Ennél többet mit akarjon egy szerző? :)
A pikáns+romantikus az rossz párosítás? A történet lényege, akár egy krimiben, hogy valakinek a kilétét találgatjuk. Én így írás közben nagyon is élvezem, mert a fejemben van többféle befejezés, lehet a mikulás Clara, Nicole, sőt mi lenne, ha Susan volna az? Kérjek szavazást, hogy ki legyen? :)

szabi írta...

Nekem Clara lenne a tuti :)

Anne C Oakwood írta...

A jókatolikus kislány? :) Van akinek a morcos Nicole jön be. És mit szólnátok a tesó feleségéhez, Susanhoz, aki kicsit megszállott, még a csaj bátyjával is járni kezd, hogy a közelébe kerülhessen, mikulásnak álcázza magát, rá nem is gyanakszik senki, persze a cicusát kissé másképp borotválja, de egy ünnepi vacsora közben az ritkán látszik. :)

szabi írta...

Ha a tesó felesége, akkor kicsit önéletrajzi ihletésû - nem?

Anne C Oakwood írta...

Nem volt a felesége, és nem volt rám kattanva, a többi stimmel. :)

szabi írta...

Ezért csak ,ihletésû'. :)

Megjegyzés küldése