Oldalak

2010-12-08

Szex meg ilyesmi

Azt hittem, a sok tanulás jól betesz majd a romantikának, de nem így van. Egyelőre. Gyorsan le is kopogom. Hazaérek és épp csak falok valamit, aztán már szedem is elő a könyveimet. Illetve nem is kell előszedni mert el sem rakom őket. Olvasok, biflázok, jegyzetelek. Neten kutatok, anyagot gyűjtök, fogalmazok. Ez rengeteg idő, már mikor lement az évadzáró epizód a zombis sorozatból, és még nem néztem meg. Estére jól elfáradok, és a türelmem sem teng túl. Ennek következtében hamarabb rámordulok Fecóra, Katára. Fecó észleli az állapotom és vigyáz. Kata nem. Illetve lehet, hogy észleli, de nem vigyáz. Így jól hajbakapunk, és jöhet a békülős szex.
Összességében mintha kicsit megértőbb lenne mint máskor. Talán még emlékszik, milyen volt egy kb. hónapja, mikor ő tanult. Meg díjazza, hogy jókat főzök, és akkora fazékkal, hogy azt hordja be magával melóba ebédnek. Ugyanis ha már teljesen kidőltem az aktuális kötelező olvasmányomtól, amiben mondjuk laponként 4 szót kellett kikeresnem a lexikonból, hogy mit is jelent - tessék megszorozni 317-tel - akkor kirontok a konyhába és csinálok valami ehetőt. Szerintem a vizsgaidőszak végére bálnára hízom magam. Már ott tartok, hogy felmegyek a hálóba, és az ágyon hason fekve tanulok, hogy a mellem "izmosodjon", ne a seggem.
Feljön a Kedves, és alányúl a takarónak. Jól kizökkent, de aztán már megy is, csak közli, hogy ezt motivációnak szánta, hogy tudjam, mi vár rám, ha végeztem a napi adaggal. Nem annyira motivál, mint inkább szétszórja a figyelmem, mert másra se nagyon tudok gondolni onnantól kezdve. A legjobb étvágycsináló és afrodiziákum a nemszeretem dolgok tanulása. Állandóan zabálnék meg b... ennék meg szerelmeskednék.
Olyan is van, hogy már annyira fáradtak vagyunk, hogy belealszunk az előjátékba. Ez elég rosszul hangzik, de nem olyan szörnyű. Összebújunk, átöleljük, simogatjuk egymást, aztán egyre lassabbak lesznek a mozdulataink, végül elalszunk. Az a rendszer, hogy Kata hálóingben én meg bugyiban, alvóspólóban külön takaró alatt alszunk, egy akkora franciágyban, hogy térkép meg iránytű kell hozzá, hogy megtaláljuk, hol kell leszállni róla. Ehhez képest kifejezetten romantikus arra ébredni hajnalban a közös takaró alatt, hogy megpróbálja kiszabadítani a combjaim közé szorult kezét. Aztán meg az ágyban mezítelenül, ébren az éjszaka közepén, olyan sok értelmes dolgot nem lehet csinálni. Nekünk is csak egy dolog jut az eszünkbe.
Ami nagyon jó, hogy így nem gond visszaaludni. Rövidesen megint durmolunk. Továbbra is pucéran, összeölelkezve sőt a verejtéktől összeragadva. Ez olyan erotikus, hogy reggel mikor felébredünk, már megint csak ugyanaz az egy dolog jut eszünkbe. Persze csak munkanapokon, mert Fecó kizárólag ilyenkor alszik mint mormota. Ha hétvége van, ő kelti a kakast. Átcsörtet és annyi az idillnek. De ha iskola van, nyugodtan szexelhetünk. Illetve olyan nagyon nyugodtan nem, mert nem szabad visszaaludni. Így is merő kapkodás a vége, meg idegeskedés, hajtépés és anyázás. Megalapozzuk az esti békülős szexet.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na ebbe belepirultam..! :D

AncsaT írta...

Ebbe? Akkor a többi "xxx" címkéjű bejegyzést ne nézd meg! :)

Egyébként meg ne izélj már, kifejezetten finoman és visszafogottan fogalmaztam. :)

Tyúk írta...

Épp a minap panaszkodott egy kisgyermekes kolléga, hogy órát lehet igazítani a 6.45-ös Hannához. :)

AncsaT írta...

Jaja, atomóra van bennük. Meg öröknaptár a munkanapokkal és pirosbetűs ünnepekkel. :)

Névtelen írta...

Jó, nem izélek már... :)))
3X?? A franc se gondolta volna hogy oda rejtetted a szexualitást.... Én spec pont azt nem olvastam mert az XXX-ből valami 30as korosztály specializált témájára asszociáltam és nem akartam magam ezzel frusztrálni így a krisztusi korhoz közeledvén. :D :D :D

AncsaT írta...

Hát ö... az összes torrentoldalon "XXX" jelzi az olyan tartalmakat, melyek több mint erotikusak. :)

Itt az eredete, ennek a jelölésnek. Azt hittem, ez eléggé elterjedt, de lehet, hogy rosszul gondolom. Kérek jelzést másoktól is, hogy az XXX jelzést ha látják valahol, mit gondolnak, mit jelent.

Névtelen írta...

Számomra egyértelmű felnőtt tartalmat. :)
Tyú.

fetisa írta...

Khm...egyetlen leszbi-pornó "mű" van a Winchesterünkön xxx jelzést kapott a mappa... :-D

Névtelen írta...

:))))) most a nemi identitásom miatt nem vágtam én ezt, vagy csak mert soha az életben nem töltögettem le pornót a torrentről?:))
de tök mindegy....kilógok így is úgy a sorból...:S

Névtelen írta...

egy is kimaradt és persze répa voltam:))

AncsaT írta...

Semmi baj, most már tudod, mi a különbség a három iksz és a harmadik iksz között. :))

Megjegyzés küldése