Számokba fojtva

Ha nem tudja az ember, akkor is kitalálható. Greenaway keze nyoma érződik a filmen. Minden annyira burjánzik. Túlzsúfoltak a jelenetek helyszínei. Rengeteg holmi szanaszét, elképesztő mennyiségű étel az asztalokon. És minden bomlik, erjed, bogarak nyüzsögnek, láthatatlan baktériumok bontanak le. Halottak megfogant magzatai, az elmúláson tenyészik, őrjöng a születés. Tulajdonképpen az egész egy hatalmas nagy katyvasz. Valami folytonosság érződik benne, de igazából semminek nincs értelme. Csak zajlik minden. Tisztára mint az élet. De a metaforát ha ki akarjuk csomagolni, csak újabb metaforák kerülnek elő. Mint az ajándék doboz, amiben egy újabb doboz van, és abban egy újabb és egy újabb. Tudjuk, hogy az utolsó üres, de akkor is ki kell csomagolnunk az összeset. Nem tudjuk nem megtenni. Mint ahogy a három Cissie sem tudja nem elkövetni a tettét. Egy a nevük, egy a sorsuk. Nomen est omen.

A számok. A filmben a számok mintha valamiféle rendet vinnének a káoszba. Azt hisszük, mert hinni akarjuk, hogy az egész mögött van valami értelem. A rend, a terv, hogy az egész vezet valahová. De ez csak illúzió. Úgy gondoljuk, hogy ki tudjuk számítani, mi fog következni. Talán így is van, de attól még értelmetlen marad minden. "Ma este is mulatni fogok. Egy tengerre néző táncteremben, ahol minden csupa fény. Kapunk lazacot, kaviárt, azután zacskóba fogunk hányni. Távozáskor minden vendég kap egy fekete nyuszit." Tudjuk mi lesz, de az csak a dolgok sorrendje, nem a rendje, hogy célról, értelemről ne is beszéljünk.

A halottkém szemével nézve mindenki hulla. Csak van amelyik még járkál és beszél.
- Előfordult már, hogy beleszerettél valamelyik hulládba?
- Igen, többször is.
- És megesett, hogy... csináltál is valamit?
- Egyszer megcsókoltam egy 82 éves hölgyet. A homlokán. Kétszer annyi idős volt, mint én.
De a halottkém sem vonhatja ki magát a játékból. Talán azt hiszi, kívülről szemlélődhet, nem vesz részt a dolgokban, de ez nem igaz. Neki épp úgy szüksége van minderre, mint a többieknek. "A halottkémnek hullák kellenek. Épp úgy mint a sírásónak."

Az élet furcsa játék. Egy olyan játék, amiben azt játsszuk, hogy ez komoly, és nem játék. Amikor pedig komolyan csinálunk valamit, azt játéknak hívjuk. A halottjáték. Aki elejti a bábut, egyre nehezebb helyzetbe kerül, míg a végén kiesik, és a szemfedőre fekszik. De a végén mindenki felkel és elsétál. A birkák és dagály játék. Megpróbáljuk kitalálni a jövőt. Illetve azt tudjuk, csak azt nem, hogy pontosan mikor jön el. Az egész nagyon abszurd és teljesen haszontalan. Változtatni nem lehet semmin. De a legjobb a hóhér krikett. Rettentően bonyolultak a szabályai, és azokat menet közben kell kitalálni. Mindenkinek megvan előre a szerepe, és az nagyon behatárolja, hogy mit tehet, attól függően, hogy melyik másik szereplő kerül mellé. Van aki otthagyja, de a többségnek tetszik.
- Magának mi tetszik?
- A természetes halál.
- Van olyan halál, ami természetes?

A legvégső játék a kötélhúzás. De ez igazából csak időhúzás. Mindegy melyik csapat győz, a vége ugyanaz. "Mi a mai játék? A tét az igazság." De ez csak maszlag. Nincs igazság. Nincs cél, nincs értelem. Vagy mégis? Mindenki a saját célját találhatja meg benne. Például: "A játék konkrét célja az, hogy megbüntessem azokat, akik önző tetteikkel sok szenvedést okoztak. Ez a lehető legjobb játék, mert a győztes egyben a vesztes is, és a bíró döntése mindig végleges." Vagy a számolásban találhatjuk meg az egésznek az értelmét? Számolhatunk döglött halakat, madarakat, méheket, teheneket. Halott embereket. Az üres testek mellől lőhetünk tűzijátékot az égre, mint újabb metaforát, hogy ezekből valami bizony elszállt, elillant. A füst eloszlik, de a szikrák csak látszólag alszanak ki. Vannak állandó és változatlan dolgok. Örök értékek. Az égen ott vannak, és mindig is ott maradnak a csillagok, amiket szintén lehet számolni. Antares, Capella, Arcturus, Vega, Deneb, Castor, Pollux, Regulus, Eridanus, Rigel, Bellatrix, Betelgeuse, ...