Oldalak

2010-12-12

Gyermeklélektan

Hideg van.  Most nem arra gondolok, hogy 6-8 centi hó van az udvaron, az objektív hó és objektív hideg. Én a szubjektív hidegre gondolok, aminek következtében Fecó szó nélkül felvette a sapkát, és arra még két kapucnit is ráhúzott, mielőtt kilépett a házból. Kata nem látta, csak az ajtó csukódását hallotta, és rutinból óbégatott utána, hogy a sapkát is tessék felvenni! Fecó csak annyit hallott, hogy az anyja valamit nagyon kiabál és visszalépett, hogy tessék? A Kedves szava elsőre elakadt, mikor látta, hogy a sarkkutatók fejét sem védi több ruházat, de aztán rutinosan rámordult a gyerekre: "Azt mondtam, hogy kesztyű nélkül ne merj kimenni!" Mert ugye, ismerjük a nyuszika történetét. Ha van rajta sapka, ha nincs, mindenképpen jaj neki.
Fecó egyébként egy jegesmedve. A régi lakásban a fürdőszoba talán a fekvése, talán a rosszul záródó ablak miatt, egy jégverem volt. (A mostani is ki tud hűlni, mert fűtetlen pince van alatta, de a régit nem tudja utolérni.) A fürdőkádunk nem akril volt, mint a mostani, hanem zománcozott öntöttvas. Kata kénytelen volt ilyen tapadókorongos gumihalacskákat tenni az aljára. Elméletileg az elcsúszás ellen véd, de ő arra ült, mert különben úgy érezte odafagy a s*gge. Én guggoltam, amíg a forró víz átmelegítette a fémet, Fecó meg nem törődött vele. Sőt, amíg folyt a víz a kádba, simán nekidőlt a mezítelen hátával a kád oldalának. Kata sikított már a látványtól is, de nem tudta leszoktatni róla, mert nem érezte kellemetlennek.
Most el lehet képzelni, hogy aki ilyen szinten érzéketlen a hidegre, mennyire motivált a vastag ruházat viselésére. Kata persze fázós, a legnagyobb nyári kánikulában is trikót vesz a póló alá. Mivel ebből indul ki, agyonöltöztetné a gyereket is. Aki hajlamos alulöltözködni. Én próbálok valamiféle középutas megoldást képviselni. Ha úgy gondolom, elkél a sapka, felvetetem Fecóval. Nem veszekszem vele, egyszerűen sapkát veszek én is. Ez megfellebbezhetetlen érv. Katánál ez nem működik, mert ő sapkát vesz nyáron is, ha hűvös van. Meg ha meleg, akkor is. Csak akkor ilyen napellenzős baseballsapkát.
Szóval én vagyok a követendő minta. És ha már felvettem, hordom is a sapkát, nem csak amíg a gyermek látja. Mert az úgy nem ér. Ráadásul ciki lenne lebukni. Mert megesett, hogy az iskolából Kata hozta el Fecót, és mentek az utcán, közben meg huzakodtak a sapka miatt. Ekkor megláttak engem az út túloldalán. Fecó csak sóhajtott egy nagyot, és felvette a sapkát. Ha én hordom, akkor az biztosan jól van úgy, és normális, hogy hordja ő is. Ilyen alapon nem volt gond nálunk az evéssel sem.
Az oviban mindig mondták, hogy Fecó milyen rendes gyerek, az égvilágon mindent megeszik, nem finnyáskodik, akármilyen főzeléket: répát, borsót, kelkáposztát, tököt, stb. kaptak mindet megette, sőt még repetát is kért. Kata szokta mesélni az ismerősöknek, hogy milyen eredményesen szoktatta a gyermeket a helyes táplálkozásra. Hát ja. Mikor álltunk át a vegyes étrendre, továbbra is inkább a tejre szavazott volna. (Mondjuk meg tudtam érteni, a jó tálalás sokat dob az ételen. Kata cickói két számmal nagyobbra duzzadtak, én is odáig voltam értük, és a tejének is igen jó íze volt.) Na de nem a szoptatásról, a szoktatásról akartam mesélni. Hogy milyen ügyes volt Kata. Mikor a gyermek makacsul összeszorította a száját, és a fejét rázta, ő dühösen levágta a kiskanalat, hogy elege van belőle, etessem én.
Felvettem a kanalat, lapátoltam egy kicsi pempőt, és az rögtön repülőgéppé változott. Hangos berregéssel szállongott körülöttünk. Elrepült Fecó orra előtt, ment egy kört az asztalon lévő edényeket kerülgetve, majd megállt a tátott szám felett. Egy billentés, és bekaptam a falatot, amit elégedett morgással elnyammogtam. Ugyanígy a következőt. A harmadik kanálnál, mikor elzúgott előtte, Fecó kitátotta a száját. De ezt is én kaptam be. A negyediket is. Az ötödiknél már dühösen csapkodta az etetőszéke tálcáját a kis kezeivel. Ezt megkapta. De a következőt megint én faltam be. Ezután már elég volt magam felé irányítani a "repülőt", hogy hangosan követelje az ételt. Kalimpált a lábával és tátotta a száját. Elégedetten lenyelte a falatot és boldogan vigyorgott. És követelte az újabb "légijáratot".
Kicsit később, mikor a pempőkről áttértünk a szilárd ételekre, a tányérján a borsószemeket és a répadarabokat ugyanezzel a varázslattal ellenséges hadseregekké változtattam. A répahuszárok előrenyomultak, és áttörték a borsók vonalát. Az elesetteket eltüntettem a számban. Mivel Fecó a borsóknak drukkolt, a répák számbeli fölényét kiegyenlítendő hatalmas pusztítást rendezett a soraikban. Ám a főborsó elszúrta, mikor nagy hangon kérkedve magának követelte a közelgő győzelemért a dicsőséget. Fecó megharagudott rá, és most a borsókat kezdte tizedelni, végül teljesen kiirtotta őket, a fővezérrel bezárólag. De most a répáknak szált a fejébe a győzelmi mámor, és már indultak volna a konyhaasztal leigázására, mikor őket is utolérte a végzet.
Aztán volt a misztikus krokett rejtély. Valamiért Fecónak nem tetszett a burgonyakrokett. Talán furcsán nézett ki, de az is lehet, hogy egyszer a frissen kisülteket dézsmálva megégette a száját. Kata csak hármat tett neki, és könyörgött, hogy legalább kóstolja meg. Fecó durcásan elfordította a fejét. Mire visszanézett, már csak kettő volt a tányérján. Csodálkozva nézett körül. Én kidagadó pofazacskókkal ráztam a fejem, és vonogattam a vállam, hogy fogalmam sincs, hová lehetett. A sarokban lakott egy nagy pókunk, mutattam, hogy talán az vitte el. Gyanakodva nézegette a pókhálót, de nem látott benne krokettet. Hanem mire visszafordult, már csak egy maradt. A nagy nyeldeklés közepette beszélni nem tudtam, csak mutogattam, hogy én nem láttam semmit. Ezek után átdöfte a villájával az egy szem megmaradottat, hogy lába ne keljen.Hasztalan, mert nemsokára az is eltűnt.
De a parajelenségnek ezzel nem volt vége. Mikor leejtette a villáját, és lehajoltam érte, az én tányéromról is elveszett egy krokett. Fecó teli szájjal rázta a fejét, hogy nem látta mi történt. Sőt, mikor elmentem kérdőre vonni a pókot, ismét odalett egy példány. Sorbaraktam a tányéromon, és megszámoltam őket. Mire elővettem egy tollat, hogy felírjam a szalvétára a leltár eredményét, ismét kevesebben lettek. Hát, nem tűnhetnek ezek el! Biztos az asztal alá esett. De mikor lehajoltam, további fogyatkozás állt be. Fecó fuldoklott a kacagástól, és valamitől, amit nagyon rágott. És érdekes mód, mire "elpárolgott" az összes krokettem, valahogy ő is jóllakott. Kata meg valahogyan, ügyesen rászoktatta a gyermeket, hogy megegyen mindent. Máig sem értem mi módon. Biztos valami misztikus dolog lehet ez is, mint a kámforrá váló krokettek ügye.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

:))
Ty

fetisa írta...

Gondolom nem szántad egy emelkedett és megható sztorinak...de én meghatódtam...és emelkedett hangulatba kerültem. Senki ne merje megkérdőjelezni, hogy ti család vagytok-e, mert megütöm! :)

Névtelen írta...

ez tetszet.

AncsaT írta...

Köszönöm. Egy hagyományos minták mentén szerveződő diszfunkcionális családról senki nem vonja kétségbe, hogy család, nálunk meg ugye felmerülhetnek kétségek. De mi nem törődünk vele, köszönjük szépen, jól elvagyunk. :)

Megjegyzés küldése