Oldalak

2011-12-10

Még élünk!

Még élünk, csak én tűntem el kicsit. De ma leadtam az utolsó két beadandómat. Erre a hétre. Jövő keddre kell még egyet. És akkor már csak kettő marad. Rettenetes. De legalább holnap pihen... pihenésképpen könyvet szerkesztek majd, mert azzal le vagyok maradva iszonyatosan. Ma viszont blogolok egy kicsit. Egy csomó dolog kimaradt közben, amiről már nem is fogok írni. Tesóm levágta rövidre a télapószakállát, tíz évvel fiatalabbnak néz ki, de nem ezért, hanem, hogy a fogorvos megtalálja a száját. Katával összevesztünk, aztán meg kibékültünk. Nem fogjuk 180-as árfolyamon végtörleszteni a svájci frank hitelünket, nem ad kölcsönt rá egyik bank sem, mert szerintük nem keresünk eleget. Meg ilyesmik.
A cím, meg a lemezborító. Anyámnál jártam, és Hobót hallgattunk. Aztán idehaza Fecóval megkerestük a jutyúbon a számokat, és meghallgattuk. Erről az albumról neki az Országút blues tetszett a legjobban (kerestünk képeket, hogy milyen a Trabant meg a Cadillac), nekem meg a Betegség blues. Meg természetesen a József Attila. A Nagyon fáj. Megkerestük a másik lemezt is, hogy azon meg a Hetedik van. Tetszett Fecónak, hogy nem valami nyálas zene van a vershez. A Hetedik az tetszett neki, szívesebben tanulta volna ezt, mint amit kötelezőnek kapott. Tényleg elég bárgyú versetek tudnak a negyedikeseknek feladni.
Már hetek óta hanyagolom a fegyencedzést, és a jóga is van, hogy kimarad. A rendszeres testmozgást most a favágás jelenti. A tüzelő háromnegyede felaprózva várja a teraszon, hogy elégessük. Ha a téli szünetben hideg lesz, egész nap fűtünk majd, és márciusra kifogyunk a tüzelőből. Pontosabban csak a fából, mert gáz az lesz. (Hacsak az ukránok nem kavarnak be.) Jövőre nyáron fogunk tüzifát venni, hogy legyen ideje kiszáradni, és nyári sport lesz a hasogatás. Úgy tűnik, ezzel azért lehet faragni a fűtési költségekből. Ami nem árt majd, mert komoly pénzügyi terveim vannak.
Meguntam a nyomorgást a hitel miatt, és berágtam, hogy nem tudunk végtörleszteni. Innen kezdve tojok mindenféle etikai meg spirituális megfontolásra. Pénzt akarok! Ha elkárhozok, akkor is. Mondjuk nem akarok bankot meg embert rabolni, de a devizakereskedelembe beleártom magam. Hallgatok tesómra, és a biztonságos, de szerény hozamú befektetésünk mellett, egyelőre csak kisebb összeggel, de elkezdek ismerkedni a kockázatosabb, de jövedelmezőbb lehetőségekkel is. Elegem van, hogy adósrabszolgaként kiszipolyozzanak minket. Amíg száz alatt volt a törlesztőnk, nagyon nem érdekelt, de ez túlzás. A töketlen kormány meg megint a tehetőseket segítette.
Na, meg ez az egész EU. Töketlenek gyülekezete. Nagy vezérünk meg rítt nekik, hogy ő egyedül nem tudja eldönteni, meg kell tanácskozza idehaza a parlamenttel. Basszus, kétharmados többséggel vajon mi a nyavalyát fog mondani a parlament? Nyilvánvaló, hogy nem maradhatunk ki, és az is, hogy át kell írni a költségvetést. Porhintés az egész. Persze majd az ellenzék nem szavazza meg, hogy mondhassák, ők nem, a Fidesz csinálta az egészet. Mondjuk kétharmaddal nehéz mire hivatkozni. Azt hiszem a pénzügyminisztert, de szerintem a kormányfőt is ideje lenne elküldeni melegebb égtájra. Persze ki a fene vállalná el helyettük? Ki akarná rendbe rakni, amit így elcsesztek?
Az adórendszert át kéne írni. Újra bevezetni az adósávokat, és az 5-6 millió feletti jövedelemrészeket 50%-kal adóztatni. Vagy 60-nal. És aki megbukik adócsalással, bírságként elvinni a bankbetétjét, kocsiját, nyaralóját, a házát is ha túl nagy, sőt a házastársának, gyerekének, testvérének a vagyonát is, ha nem tudják igazolni annak az eredetét. Ha valaki megbukik adóelkerüléssel, korrupcióval, akkor annak a környezeténél is vagyonosodási vizsgálatot tartanék. Még a szomszédokat is leellenőrizném. Majd a rokonok jól seggbe rugdalnák, aki nagyon pofátlanul lop a közösből, hogy "öcsi, vegyél vissza, mert miattad mi is rácseszhetünk".
Úgy kéne kormányozni, ahogy Regős Bendegúz tervezte az Indul a bakterházban. Lelakatolni az ország tarisznyáját, és kétoldalt egy-egy csendőrt állítani mellé, akik jó nagy pofonokat akasztanának le annak, aki nyúlkálni próbálna belé. Akkor aztán majd nem itt tartana az ország. A vezetők, hogy rosszindulatúak, és kibabrálni óhajtanak az emberekkel, vagy egyszerűen csak dilettánsok, nem tudom eldönteni. Bár valószínű, hogy egyszerre mind a kettő. Szerencsére. Mert így a kibabrálást kicsikét elcseszik. Különben, ha ésszel babrálnának, akkor már rég annyi volna nekünk. Így azért, bár éppen hogy csak, de Még élünk!

8 megjegyzés:

Szabi írta...

Szerintem meg magasról szarnak ránk. Csak saját magukkal vannak elfoglalva, a saját kis bizniszeikkel.

AncsaT írta...

Sajnos nem eléggé. Ha az lefoglalná őket, akkor csak simán nem csinálnának semmit, nem maradna idejük elszúrni a dolgokat. Magától nem romlana ennyire. Valami cikket olvastam, hogy a belgáknál mennyi ideje nincs kormány, és azóta mintha javult volna az ország helyzete. :)

suzy q írta...

igen, egyik barátnőm brüsszelben lakik, és mondta, hogy tök rég óta nincs kormány, nincs miniszterelnök, és mégis milyen érdekes, minden megy rendben:)))

AncsaT írta...

Lehet, itt is ez kéne! A kormány lemondásának (Matolcsy meg Orbán távozásának) hírére pozitívan reagálnának a pénzügyi piacok. Aztán, ahogy látnák, hogy másik kretének se ülnek a helyükre, a bizalom tovább erősödne. :))

Lindi írta...

Elfogytak a Regős Bendegúzok.

AncsaT írta...

El, de a pofonok nem. Sallerokat osztogatnak manapság is, csak nem az kapja, aki megérdemelné. :(

Névtelen írta...

Amit írtál az mind szép és jó. Csak éppen soha nem lesz kivitelezve, mert azzal önmaguk ellen dolgoznának. :( Itt a cél nem az hogy Neked, nekem , vagy bárkinek jó legyen. Hanem hogy NEKIK és a köreiknek jó legyen. Tudod, a legnagyobb adócsalókat sem a pornép között kell(kellene) keresni... De ott "keresik". Sőt, el is ítélik, meghurcolják őket nüansznyi dolgokért is. És úgy látszik, cseppet sem zavarja őket hogyha esetleg egy nagyobb hal kerül a bíróság elé, az 99,9% hogy megússza.
Ebben az országban már olyan szintű fegyelmezést alkalmaznak az egyszerű emberrel szemben, ami megfélemlítésen alapszik. Manapság már attól is tarthatsz, hogy nem fizetsz adót a levegő vétel után mert nem tudsz róla esetleg (de ez nem mentesít!!!) - rád törik az ajtót és bilincsben elvezetnek, rád sütve az adócsalás bélyegét.A törvényeink, a rendeleteink, minden abból indul ki, minden arra épül hogy ellened legyen. Ebben az országban nincs demokrácia és ez az ország nem jogállam.
Nem hiába nincs igazságszolgáltatás -mert nincs. Itt kérem, jogszolgáltatás van. És ezt használják ki azok, akik valóban képesek adót csalni és egyéb bűncselekményeket elkövetni.
répa

AncsaT írta...

Érik bennem egy szélsóbaloldali terrorszervezet megalakításának gondolata. Adócsalókat kéne robbantani a negyvenmillás autójukban, akik megúszták az ítéletet, esetleg perbe se fogták őket. Mondjuk kapnának egy "zsaroló" levelet, hogy eddig meg addig fizessenek be 200 milla adóelmaradást, vagy baj lesz. Aztán először egy levágott lófej az ágyukba, aztán felgyújtani az autójukat, végól a piroslámpánál szitává lőni őket. Mondjuk nem is értem, minek ehhez terrorszervezet, ezt az APEH is megtehetné. Lassan erre is lesz jogköre :)

Megjegyzés küldése