Aranyvasárnap

Eszembe jutott, hogy már kevesebb mint egy hét van Karácsonyig. Kata tesójáéktól megkaptuk a karácsonyi üdvözlőlapot; postán küldték el, Nagykarácsony postahivatalának bélyegzőjével ellátva kaptuk kézhez. Kíváncsi lennék, hogy tényleg elviszik-e a leveleket Nagykarácsonyra, ahol az ottani postáskisasszony álmos szemmel nyomkodja rá hajnali kettőig a bélyegzőt a levelekre, vagy csináltak ezer bélyegzőt, és szétküldték a postahivatalokba, ahol csak ráütik (gondolom felárért), mielőtt menne a többi közé. A kolléganőim másról sem tudnak beszélni, csak, hogy ki mit tervezett az ünnepi menübe. Nem értem az izgalmat, Kata szüleinél 10 éve halászlét eszem, túrós csuszával, meg diós és mákos bejglivel. Kata azt mondja, hogy nem emlékszik rá, bármikor is más lett volna a karácsonyi ebéd.

Egyáltalán nincs még karácsonyi hangulatom. Se pozitív, se negatív értelemben. Még nem volt időm besokallni. Láttam ugyan a főtéren a bódésort, de nagy ívben kikerültem. A Dóm téren már átvágtam, Fecónak névnapi ajándékért. Kapott egy jókora bögrét, hogy ötórai teázást tartsunk minden nap, mert Kata szerint nem iszik elég folyadékot. Meg kapott egy kis fából készült kulcstartót a nevével. Rákötöttem a bögre fülére, hogy így jelezzem, névnapra való ajándék, meg hátha eszébe jut, hogy lassan nem ártana neki egy saját kulcscsomó, és nem kéne otthon várni, mikor a karácsonyi ünnepi műsor próbája miatt késik. Már nem sokáig húzhatom, el kell kezdenem járni a boltokat.

Tegnap mondjuk kénytelen voltam elmenni vásárolni. Jó, hogy az advent miatt vasárnap is nyitva van minden. Vettem szilikont. Persze nálunk ennek semmi köze a mellplasztikához, a tetőt szigetelgetem. Megint beázott, most a változatosság kedvéért nem Fecónál, hanem a kémény mellett. Szörnyű, hogy fél ötkor gyakorlatilag töksötét van már, így el kellett halasszam mára a háztetőn mászkálást. Remélem nem fog fagyni, mert egy fokig lehet használni a szilikont. Lassan olcsóbb lenne egy bádogossal rendesen megcsináltatni. Csak azt meg kell tervezni, mint kiadást, akkor is, ha esetleg ki tudom fizettetni a biztosítóval.

Hazafelé menet, már majdnem otthon voltam, mikor rákezdett a karácsonyi hangulat. Eleredt a hó. Berobogtam, lehajigáltam a cuccom, fogtam a tegnapi szilikont, a kinyomópisztolyt, egy rongyot, meg egy beszappanozott szivacsot, és másztam a háztetőre. Kissé parázva, mióta Kata elültette a fejemben, hogy olyankor kell a tetőre menni, mikor van itthon valaki, aki mentőt hív, ha le találok potyogni. Eddig ez eszembe se jutott, de most rágódtam rajta. Mivel nem várhattam meg, amíg a hó arasznyi lesz, mentem. Felfelé nem volt semmi gáz, egyébként is a meredeken felmászni mindig jobb. Gyorsan benyomkodtam a ragaccsal minden gyanús rést, remélhetőleg köztük azt is, ahol bejött a víz. Aztán jöttem lefelé a cserepeken, melyeken időközben volt már egy kis hó is. Ha a tető leér a földig, és szánkóval vagyok, biztos jobban élveztem volna a csúszkálást. Szerencsére épségben lejutottam.

Bár még nem őrjöngök a karácsonyundortól, az egyik kolléganőmbe sikerült belegyalogolnom, mikor Dementorhálónak neveztem a Mentorháló programot. Pedig a rádiót is félve hallgatom már, nehogy ilyen száncsengő csilingelős izék felidegeljenek. Bár a múltkor beleszaladtam egy beszélgetésbe Kovács Nórival, aki a magyar országimázs filmben a repüljmadarat énekli. Hát ööö... nem mondom, hogy beleszerettem az eszébe. És aztán énekelt valami kisdedes, jászolos karácsonyi dalocskát. Jaj, az aztán ki volt cifrázva! Betlehemes nótához képest kicsit sok volt benne a hajlítás, meg a szövege is érdekes volt, időnként megrándult az arcom., ahogy hallgattam. Nem vagyok én se az a kimondott költő, de ezen lehetett volna még dolgozni. Csókoltatom a hölgyemény szövegíróját.

Most ennyi morognivaló jutott az eszembe, de majd holnap bekapcsolom a rádiót.