XIX. Henrik

A buszon hazafelé a nyelvek változásán agyaltam, ami Manéla postjáról jutott eszembe. Az egyik hozzászóló említi, hogy a japánok a 80 évvel ezelőtti útikönyvekkel bajban vannak, mert a mai nyelv már annyira más, hogy a szöveget nem értik. Ez elképesztő gyors változás. Különösen, ha abba is belegondolunk, hogy a XII. sz.-i Halotti beszéd szövege, (latiatuc feleym...) a mi számunkra nagyrészt még érthető. Ráadásul, szerintem az akkori magyar nyelv sokkal közelebb állt a mostanihoz, mint az írott szöveg alapján gondolnánk. Annak furcsaságát az okozza, hogy a korabeli latin ábécé jelei meglehetőst alkalmatlanok voltak a magyar nyelv hangzóinak rögzítésére, és feltehetőleg a szöveg más tájnyelven hangzott el, mint amiből a modern köznyelv kialakult.

Előbbihez nézzünk bele a linkelt szövegbe, s láthatjuk az erőlködést, a hangok rögzítésénél. "ty" = "ti", "v" = "uo", az "ü" és "ö" lehet "oe", "w" "u", azaz nincs elfogadott szabály. Helyenként betűtévesztések, kihagyások gyaníthatók. Ez számomra kérdésessé teszi a szöveg lejegyzőjének magyar nyelvtudását is. Lehet, az illető latinból és ógermánból jobb volt mint magyarból, és a törve vagy még úgy se beszélt nyelvet nem biztos, hogy tökéletesen értve, fonetikusan, hallás után próbálta meg rögzíteni. Másrészt meg, én egyszer hallottam valakit a Dunántúlról, talán Pápa környékéről, úgy beszélni, hogy a zárt "e"-je tisztán "a"-nak hangzott, míg a nyílt félig átmenetet képezett az "á" felé. Az "é"-je pedig egészen "í" szerű volt. Az "r"-eket elharapta, vagy "n", esetleg "l" hangokkal helyettesítette. Vagy pl. a "pálócok" is tudnak érdekesen kiejteni, és egyszer tévében vagy rádióban hallottam echte csángó magyart is beszélni. Magyarul volt ott minden, amit mondott, de feliratozás nélkül én biza egy büdös szót nem értettem a kiejtése miatt.

Összegezve, az a meggyőződésem, hogy egy honfoglaló magyarral simán szót értenénk. Talán szokni kéne kicsit egymás kiejtését, és a divat, meg a banki szolgáltatások témájában eshetnének félreértések, de enni-innivaló, széptevés, mezőgazdaság, vásári alkudozás, káromkodások, stb. terén remekül elboldogulnánk egymással. Ahogy középkori irodalmunkat sem kell "lefordítani" magyarra, hogy értsük. Miközben az angolok Shakespeare-jüket eredetiben már nem tudják élvezni. Az számukra durvább, mint nekünk a Kálnoky-féle paródia:

---

Kálnoky László

Shakespeare: XIX. Henrik
(műfordítás-paródia)

Harmadik felvonás, tizenötödik szín

(Henrik király, Lord Downtar, Anyakirályné, tombárok, pálhahordozók)

DOWNTAR
         Felség, a franc föld künyső parlatán
         elült a hadvasak zadorlata.
         Bék ül hevély-csornáló Mars helyén;
         s a nép, a tél-túl potnát, csart, sugát,
         pohontyot vesztő, nyögsanyarta nép
         tallót subál, polyhót vet parlagon,
         s ha pönty aszalva, surboly ha beért,
         újpénz fejében vesterát lakik,
         zengő pakád szavára jár hokornyást,
         s dibározik Bonárdus innepén.
         A franc király, ki – tudjuk – fő gyimót,
         s hétért kitesz, még morcolánkodik,
         Richárdot fölcihellve ellened,
         ennhorjodat, míg téged elsümérel,
         pihál, de csak kurtán s fonátosan.
         Mert hosszú nótát a cölöpmadár –
         hajósok tartják – ritka nap pityog.

HENRIK
         Csitándiságomat csotválja még
         e purhonya, ez a pöhös nyagóg!
         S Richárd, a nyekre? Hát ő? Mondsza csak!

DOWNTAR
         Csáp cselkesiddel sunnyog és butog
         a Vérgonyasztón…

ANYAKIRÁLYNÉ
         A Vérgonyasztón? Ó, süh! Pém! Piha!
         Szotykon vatyorgó, páhás veckelem!
         Süly rá, ki vity-váty cselkesek közin
         ennhorja ellen ily pórén pocáz!
         Csorhózzék szik töpörré jonha, vetyke,
         folyánk cihó duzzon rút harpocsán!
         Ó, habkaságos, pátyos-szép nyoszolma,
         hol monhóm szörnyt csüvöllött, süly reád!
         Süly rátok, hónál hóbb, duzos gemellők,
         miknek nedén a ded földemhedett!
         Mert nincs ponyább, nincs csetvesebb, riháltabb,
         még torzs pöhöndiek között se, mint
         e csép, ki szét mandangolá a hont!
         (elhónyál)



Előkerült a szöveg állítólagos folytatása, gondolom kéziratban találhatta valaki. A stílusa felől akár lehet Kálnoky munkája is, bár a Downtar nevű lord itt Dawntar néven szerepel. Talán elírás, talán változtatott.

[a Látó, 2012. júniusi számában megjelent szöveg]

TOMBÁROK ÉS PÁLHAHORDOZÓK
         Ó, szűsajdalgató gyokormaság!

HENRIK
         A latnyi hő hérc, mely bennem riog,
         s a sors vekőcéin sodráltatik,
         kanóctalan pöféket vet, s kihuny.
         Nyehencek által lopton szőtt cikormány
         s Richárdnak álságos kocsorbasága
         miatt korán kell útra patvaholnom,
         halál, gyavasztó sírodúd felé.
         Királyból nem lehet primonda, sem
         gyöszmésztelen, ha példámból tanul.
         Dicsőn ki élt, haljon gyaratlanul.
         (hornyon döfi magát)

TOMBÁROK ÉS PÁLHAHORDOZÓK
         Ó, szűsajdalgató gyokormaság!

LORD DAWNTAR
         Sírján árnyóka, sziklai pacér
         nőjön, s hirdesse, hogy királyi vér.
         Tűzettessék tetézetül reája
         kifent cikája, zászlós tollbogánya.

---

És még ezzel sincs vége, valakit nagyon megihletett a paródia, mert még egyet csavart rajta. (Itt találtam. Érdemes körülnézni az oldalon, van ott sok más ínyencség is.)

KÖBGYÖK ALATT PI A MÍNUSZ 19. HENRIKEN
(műfordításparódia-paródia)

PERSZÓNÁK

Mínusz XIX. Henrik – sirály

Lord Dontár – fegyvertörténész, kutatási területe a kanyargéppisztolyok töltényadagoló egységeinek vizsgálata és rendszerezése, másodállásban a sirály talpalávalója.

Nyanyakirályné – Henrik anyja, a hónyaművészet mestere

"A" felvonás unio "B" felvonás <=> "C" felvonás, mínusz végtelenedik jelenet

Fánfarok. Henrik, Dontár és más klónok jönnek. Garsolyázók garsolyán hozzák Nyanyakirálynét. A terem közepére teszik le. Henrik megbotlik a cipőfűzőjében és a Nyanyakirályné tetemére borul. Tombárok, pálhahordozók körül. Mindenik örül. Garsolyázók el. A fánfarok elhallgatnak.

DONTÁR

         Szépen pisolyg várlatunkra
         Napcsi hevnek sugára,
         Aranybarna szép zuhancát
         hullatá a hullákra,

         kik a franc kerállal szemben
         horgadoztak eddigé,
         ám mivel a harcnak coki,
         mind a füvet legelé.

         Nyögsanyargták, kik tennéped,
         vihoncolnak estelig,
         tallót subciznak, negédnek,
         míg a napcsi leesik.

         És a surboly, ha már pirlad,
         szörpecsnek jön ünnepe,
         új tollárját népiesen
         mind a torkán nyeli le,

         s hokornyázik, míg csak el nem
         csúszik saját nyáldokán,
         mert Bonárdust ünnepelni
         igen csak nagy truvcsi ám!


HENRIK

         Népre sájszok, másról rinyálj!
         Franccal mi franc? Kvartyogod?


DONTÁR

         Kvartyoghatom, de az jó lesz,
         Trónkarfád, ha markolod.

         A franc, mint tudjuk, fő gyimót,
         s mint ilyen, még morcolánc.
         S most kapaszkodj, ki enhorjad,
         Richárd neki ordonánc!


NYANYAKIRÁLYNÉ

         (felpattan a garsolyáról)

         Ah, ordonánc! Szembe horgad!
         Szortyon vacorg, s veckel ő,
         Sompoly legyen délebédje,
         s görhedjen meg ettől ő!


HENRIK

         Nyanyus, most már hónyáljon el!


NYANYAKIRÁLYNÉ

         Megállj, fogsz még kérdeni,
         de már nem lesz, ki feleljen
         mert nem lesznek már térdei!

         (vérduzzogva visszahónyál a garsolyára)


HENRIK

         Csitándiságom lengve lóg?
         Csitválja a purhonya?


DONTÁR

         Sirály, ne mógj, hisz nincs veszély,
         míg van Bonyhádon tarhonya.


HENRIK

         S ha Bonyhádon bonyhadoznak?
         S a parlamócsing ganglinog?


DONTÁR

         Ne ezzel törődj, mert Richárd
         Látod, ellened rihog.


NYANYAKIRÁLYNÉ

         (megint felül a garsolyán)

         Enhorjad báva ordonánc?
         Sosem tanult! Ez a baj!
         Mindig csak a hokornyászás!
         Utána meg macskajaj!


HENRIK

         Most se hónyál? No, megoldjuk!
         Szétnézünk a szájtokon!
         És ha hónyást nem találunk,
         Monthy Pyt' ver homlokon!


NYANYAKIRÁLYNÉ

         (visszahónyál)


HENRIK

         Enhorjam, ki csitándinak
         kiáltaná ki magát!
         Ó, ha itt, előttem lenne,
         rúgnám szét a ...


DONTÁR

         nyavalyát!
         Vigyázz,Richárd nem suhonc már!
         Parlamócsing kezébe,
         Cáp cselkesekkel sündörög
         Vérgonyasztón evégre!


NYANYAKIRÁLYNÉ

         (mint rugó, pattan fel a garsolyáról)

         A Vérgonyasztón! Süh! Piha!
         Szotykon nősző preccenet!
         Süly rá, s poholy, mert enhorjad
         pocázódik ellened!

         Nyoszolmám, hol gemellőim
         mervedeztek egykoron
         dűlt vón össze, mikor demhedt
         süly-porontya félvakon!

         Mert ki ennenségét írtja,
         pőc reá, süly s koleránc!
         Feklvély bántsa, sorj és nyeglés,
         hímlóbáján legyen ránc!

         (végleg visszahanyatlik a garsolyára és örökre elhónyál)

Henrik megint rálép a cipőfűzőjére és a nyanyakirálynő tetemére borul. A fánfarok gyászcincért fújnak,
a szín lassan beborul és a néző is.

         VÉGE