Problémaérzékenység

Katámnak van pár "álbarátja". (Álbarát az, akinek töviről hegyire ismered minden búját, baját, de csak onnan tudod, hogy jól mennek a dolgai, hogy olyankor fél évig nem látod. Ezekről is lehetne írni egy postot, de ez most nem az a nap.) Néhanap találkozik velük, vagy felhívják telefonon. Utána meg Katicica jön és nyávog, hogy már megint mennyire "leszívták" az energiáit. Közben meséli, hogy azoknak a csajoknak milyen problémái vannak. Aztán csodálkozik, mikor mondom neki, hogy cicám, ez engem rohadtul nem érdekel. (Hogy én milyen érzéketlen vagyok.)

Az egyik első dolog volt, amit tesóm megtanított a problémák kezeléséről, hogy azokat osztályozni kell. Az egyik szempont, hogy kié a probléma. Ezt onnan lehet tudni, hogy kit zavar. Lehet, hogy Katámnak rossz a kapcsolata az egyik kolléganőjével. Nos ez tipikusan nem az én problémám. Ha jön haza és panaszkodik, az nekem is rossz, de ez már egy másik probléma. És emiatt teljesen más megoldást igényel.

Azaz, az én problémám nem az, hogy a drágám munkahelyén mi van, hanem az, hogy amikor rám zúdítja, rosszul érzem magam, mert csak ülök, hallgatom, és nem jutunk sehová. Teljesen haszontalan a dolog, megy vele az idő, nem történik semmi, és ráadásul meg csak nem is élvezetes, sőt sík ideg leszek tőle. Na, ez már az én problémám. De ha meg akarom oldani, akkor nem a munkakapcsolatát kell megjavítanom, hanem a saját rossz érzésemtől megszabadulnom.

Azóta, hogy erre rájöttem, remekül működik, hogy én zuhanyzom és hajat mosok, ő meg közben mondja. Vagy a konyhában mosogatok, főzök, miközben panaszkodik. Csinálok valami hasznosat, oda se nagyon figyelek rá, csak időnként hümmögök. Arra, hogy mit szólsz hozzá, most mondd meg, azt válaszolom, hogy nahát, ez rettenetes, micsoda szemétség, Mire végzünk, megtisztul a lelke, és a testem vagy a konyha, esetleg elkészül a vacsora. Ő pedig teljesen fel tud töltődni. És olyan jól el lehet mondani nekem mindent, mert remekül meg tudom hallgatni. (Csak meg ne kérdezze, miről volt szó!)