Kutatók éjszakája

Már akartam írni róla, de valami mindig közbejött. A tegnap estéről is már félig elkészült a bejegyzésem, de félretettem, mert ha most nem írom meg ezt, akkor sose "kerül adásba". Szóval, péntek este, miután vége lett a levelezős konzultációmnak, találkoztam a JuGyu főépületében Fecóval és Katával. Már végignéztek pár helyszínt, a fizikán értem utol őket. Jónak tűnt a dolog, mert lézerfények villogtak egy sötét helyiségben, mégse szólt hozzá diszkózene.

Egy másik szobában levegőt szivattyúztak egy üvegbúra alól. Volt ott mindenféle kísérlet, nekem az tetszett a legjobban, hogy az alacsony nyomáson felforrt a szobahőmérsékletű víz. Utána Fecó félve fogta meg az eléje tartott poharat, és csodálkozva vigyorgott, hogy az nem égette meg a kezét. Érdeklődve hallgatta a magyarázatot. Hazafelé még azt is elmeséltem neki, hogy a magas hegyekre ha felmásznak a hegymászók, nem csak kényelmi okokból visznek instant kaját. Hanem mert a marhahúst három napig kéne főzni, de akkor sem puhulna meg rendesen. A víz 70°C környékén felforr, és hiába tüzelek alatta, akkor sem lesz melegebb. Még megmértük mérlegen a levegő súlyát, aztán demonstráltuk a légnyomás erejét. Két kis cintányérszerű valami közül kiszívva a levegőt, a külső nyomás úgy összepréselte azokat, hogy egy nagydarab, izmos apuka sem tudta szétválasztani őket.

Aztán a következő szobában az alacsony hőmérséklet volt a főszereplő. Illetve számomra a főszereplő a fekete kleopátrafrizurás, orra körül enyhén szeplős (valakinek bejött volna nagyon) csajszi volt, aki a kísérleteket mutatta be. Mínusz kétszázakárhány fokos folyékony nitrogénnel. Láttunk igazi gyorsfagyasztott élelmiszert. A cukkiniszeletek igen gyorsan lefagyaszthatók ezen a hőmérsékleten. Csak nem szabad leejteni őket, mert törékenyek. Nem maradtunk sokáig, mert ebben a szobában nem szabadott megfogni a dolgokat, mint az előbbi vízforraló poharat. Nem lett volna egészséges.

A következő helyen találkoztunk Galileivel, Newtonnal és Arkhimédésszel. Három jelmezbe öltözött hallgatóval. A ruhájuk nagyon jó volt, és érdekes dolgokat meséltek. Nekem a görög fickó tetszett, ahogy öntözgette a vizet, méregette, hogy "a vízbe mártott test a súlyából tényleg annyit veszt, amennyi az általa... kisangyalom". Kata Newtont nézte nagyon, pontosabban a prizmákkal szivárvánnyá bontott fényt. Fecó Galilei távcsövét kukkolta, és tetszett neki a Jupiter makettja is a négy nagy holddal. A hazaúton, a Széchenyi téren meg kellett állnunk, és megkeresni az igazi Jupitert. Már nem volt egzakt együttállásban a Holddal, arról két nappal lekéstünk, de valamivel jobbra tőle megtaláltuk.

Kifelé menet a folyosóra kirakott asztaloknál nagy tumultus volt. Totót töltöttek a gyerekek. Fecó is benevezett. Az egyik kérdés kapcsán tökegyedül visszament Galileihez. Megkérdezte, hogy találkozhatott-e Newtonnal. (Nem, mert kicsivel előtte meghalt, mielőtt az született.) Egy híján hibátlan lett a tesztje, kapott valami kis ajándékot. Nagy volt az öröm.

Aztán voltak még apró, trükkös játékok. Az egyiket ismerte a Csodák Palotájából. És itt volt, ami nekem a legjobban tetszett, a fantombéka. Két kerek, homorú tükör összefordítva, a felső közepén tízforintosnyi lyuk. A tetején ült a kis műanyag béka. Megpróbáltam megfogni... és a levegőbe nyúltam az ujjaimmal. A béka belül volt, egészen az alján, csak úgy látszott, mintha.

Fáradt voltam nagyon, de azért élveztem én is. Kata is imádja az ilyeneket. Olyanok voltunk, mint három gyerek.