Gyermeklélektan

Hideg van.  Most nem arra gondolok, hogy 6-8 centi hó van az udvaron, az objektív hó és objektív hideg. Én a szubjektív hidegre gondolok, aminek következtében Fecó szó nélkül felvette a sapkát, és arra még két kapucnit is ráhúzott, mielőtt kilépett a házból. Kata nem látta, csak az ajtó csukódását hallotta, és rutinból óbégatott utána, hogy a sapkát is tessék felvenni! Fecó csak annyit hallott, hogy az anyja valamit nagyon kiabál és visszalépett, hogy tessék? A Kedves szava elsőre elakadt, mikor látta, hogy a sarkkutatók fejét sem védi több ruházat, de aztán rutinosan rámordult a gyerekre: "Azt mondtam, hogy kesztyű nélkül ne merj kimenni!" Mert ugye, ismerjük a nyuszika történetét. Ha van rajta sapka, ha nincs, mindenképpen jaj neki.

Fecó egyébként egy jegesmedve. A régi lakásban a fürdőszoba talán a fekvése, talán a rosszul záródó ablak miatt, egy jégverem volt. (A mostani is ki tud hűlni, mert fűtetlen pince van alatta, de a régit nem tudja utolérni.) A fürdőkádunk nem akril volt, mint a mostani, hanem zománcozott öntöttvas. Kata kénytelen volt ilyen tapadókorongos gumihalacskákat tenni az aljára. Elméletileg az elcsúszás ellen véd, de ő arra ült, mert különben úgy érezte odafagy a s*gge. Én guggoltam, amíg a forró víz átmelegítette a fémet, Fecó meg nem törődött vele. Sőt, amíg folyt a víz a kádba, simán nekidőlt a mezítelen hátával a kád oldalának. Kata sikított már a látványtól is, de nem tudta leszoktatni róla, mert nem érezte kellemetlennek.

Most el lehet képzelni, hogy aki ilyen szinten érzéketlen a hidegre, mennyire motivált a vastag ruházat viselésére. Kata persze fázós, a legnagyobb nyári kánikulában is trikót vesz a póló alá. Mivel ebből indul ki, agyonöltöztetné a gyereket is. Aki hajlamos alulöltözködni. Én próbálok valamiféle középutas megoldást képviselni. Ha úgy gondolom, elkél a sapka, felvetetem Fecóval. Nem veszekszem vele, egyszerűen sapkát veszek én is. Ez megfellebbezhetetlen érv. Katánál ez nem működik, mert ő sapkát vesz nyáron is, ha hűvös van. Meg ha meleg, akkor is. Csak akkor ilyen napellenzős baseballsapkát.

Szóval én vagyok a követendő minta. És ha már felvettem, hordom is a sapkát, nem csak amíg a gyermek látja. Mert az úgy nem ér. Ráadásul ciki lenne lebukni. Mert megesett, hogy az iskolából Kata hozta el Fecót, és mentek az utcán, közben meg huzakodtak a sapka miatt. Ekkor megláttak engem az út túloldalán. Fecó csak sóhajtott egy nagyot, és felvette a sapkát. Ha én hordom, akkor az biztosan jól van úgy, és normális, hogy hordja ő is. Ilyen alapon nem volt gond nálunk az evéssel sem.

Az oviban mindig mondták, hogy Fecó milyen rendes gyerek, az égvilágon mindent megeszik, nem finnyáskodik, akármilyen főzeléket: répát, borsót, kelkáposztát, tököt, stb. kaptak mindet megette, sőt még repetát is kért. Kata szokta mesélni az ismerősöknek, hogy milyen eredményesen szoktatta a gyermeket a helyes táplálkozásra. Hát ja. Mikor álltunk át a vegyes étrendre, továbbra is inkább a tejre szavazott volna. (Mondjuk meg tudtam érteni, a jó tálalás sokat dob az ételen. Kata cickói két számmal nagyobbra duzzadtak, én is odáig voltam értük, és a tejének is igen jó íze volt.) Na de nem a szoptatásról, a szoktatásról akartam mesélni. Hogy milyen ügyes volt Kata. Mikor a gyermek makacsul összeszorította a száját, és a fejét rázta, ő dühösen levágta a kiskanalat, hogy elege van belőle, etessem én.

Felvettem a kanalat, lapátoltam egy kicsi pempőt, és az rögtön repülőgéppé változott. Hangos berregéssel szállongott körülöttünk. Elrepült Fecó orra előtt, ment egy kört az asztalon lévő edényeket kerülgetve, majd megállt a tátott szám felett. Egy billentés, és bekaptam a falatot, amit elégedett morgással elnyammogtam. Ugyanígy a következőt. A harmadik kanálnál, mikor elzúgott előtte, Fecó kitátotta a száját. De ezt is én kaptam be. A negyediket is. Az ötödiknél már dühösen csapkodta az etetőszéke tálcáját a kis kezeivel. Ezt megkapta. De a következőt megint én faltam be. Ezután már elég volt magam felé irányítani a "repülőt", hogy hangosan követelje az ételt. Kalimpált a lábával és tátotta a száját. Elégedetten lenyelte a falatot és boldogan vigyorgott. És követelte az újabb "légijáratot".

Kicsit később, mikor a pempőkről áttértünk a szilárd ételekre, a tányérján a borsószemeket és a répadarabokat ugyanezzel a varázslattal ellenséges hadseregekké változtattam. A répahuszárok előrenyomultak, és áttörték a borsók vonalát. Az elesetteket eltüntettem a számban. Mivel Fecó a borsóknak drukkolt, a répák számbeli fölényét kiegyenlítendő hatalmas pusztítást rendezett a soraikban. Ám a főborsó elszúrta, mikor nagy hangon kérkedve magának követelte a közelgő győzelemért a dicsőséget. Fecó megharagudott rá, és most a borsókat kezdte tizedelni, végül teljesen kiirtotta őket, a fővezérrel bezárólag. De most a répáknak szált a fejébe a győzelmi mámor, és már indultak volna a konyhaasztal leigázására, mikor őket is utolérte a végzet.

Aztán volt a misztikus krokett rejtély. Valamiért Fecónak nem tetszett a burgonyakrokett. Talán furcsán nézett ki, de az is lehet, hogy egyszer a frissen kisülteket dézsmálva megégette a száját. Kata csak hármat tett neki, és könyörgött, hogy legalább kóstolja meg. Fecó durcásan elfordította a fejét. Mire visszanézett, már csak kettő volt a tányérján. Csodálkozva nézett körül. Én kidagadó pofazacskókkal ráztam a fejem, és vonogattam a vállam, hogy fogalmam sincs, hová lehetett. A sarokban lakott egy nagy pókunk, mutattam, hogy talán az vitte el. Gyanakodva nézegette a pókhálót, de nem látott benne krokettet. Hanem mire visszafordult, már csak egy maradt. A nagy nyeldeklés közepette beszélni nem tudtam, csak mutogattam, hogy én nem láttam semmit. Ezek után átdöfte a villájával az egy szem megmaradottat, hogy lába ne keljen.Hasztalan, mert nemsokára az is eltűnt.

De a parajelenségnek ezzel nem volt vége. Mikor leejtette a villáját, és lehajoltam érte, az én tányéromról is elveszett egy krokett. Fecó teli szájjal rázta a fejét, hogy nem látta mi történt. Sőt, mikor elmentem kérdőre vonni a pókot, ismét odalett egy példány. Sorbaraktam a tányéromon, és megszámoltam őket. Mire elővettem egy tollat, hogy felírjam a szalvétára a leltár eredményét, ismét kevesebben lettek. Hát, nem tűnhetnek ezek el! Biztos az asztal alá esett. De mikor lehajoltam, további fogyatkozás állt be. Fecó fuldoklott a kacagástól, és valamitől, amit nagyon rágott. És érdekes mód, mire "elpárolgott" az összes krokettem, valahogy ő is jóllakott. Kata meg valahogyan, ügyesen rászoktatta a gyermeket, hogy megegyen mindent. Máig sem értem mi módon. Biztos valami misztikus dolog lehet ez is, mint a kámforrá váló krokettek ügye.