A templomosok titka

Ahogy az már hagyomány, a címe ellenére ennek az írásnak nem sok köze lesz a templomosokhoz. Csak úgy kerültek bele a postba, mint Pilátus a Krédóba. Egy levélben jött elő a téma. Egy templomos lovagokról szóló könyvről volt szó. Meg arról, hogy teszek-e újévi fogadalmat. Nem teszek, mert egyszer megfogadtam, hogy többet nem fogadkozom. És nem lesz évértékelő beszéd sem, vagy számvetés az elmúlt időről. Viszont ma a kezembe ugrott egy könyv a polcról. A szerző neve Templar. (Templomost, templomos lovagot jelent.) A könyv száz szabályt tartalmaz, melyek a mindennapokban alkalmazva egyszerűbbé, nyugodtabbá, sikeresebbé és boldogabbá tehetik az életünket. A levélben említettem a régi illemtankönyvekhez és a zsidó hagyományokhoz való vonzódásomat. Mert azok eligazítanak gyakorlatilag bármilyen élethelyzetben, hogy mikor mit tegyél. Ehhez hasonló célt tűz maga elé ez a könyv is. Persze én nem rajongok a "Hogyan változzunk meg előnyünkre 3 nap alatt?" jellegű önfejlesztő izékért, de az első lapon rögtön Mijamoto Muszasi neve ötlött a szemembe, és ez a mottó: Ne félj, ne csodálkozz, ne habozz, ne kételkedj! Túl hangzatos meg minden, de azért hatott rám.

Arra gondoltam, hogy szépen sorra vehetném a szabályokat. Persze nem fogom a fejezeteket szóról-szóra lefordítani, csak összefoglalom a lényegüket, esetleg hozzáfűzöm a véleményemet. Ezzel elég sokáig témát adok magamnak. És ki tudja, hátha valami ragad is rám menet közben. Meg legalább elolvasom. Bátyámtól kaptam a könyvet, belenéztem, tetszett, de félretettem. Kétszer rákérdezett, hogy hogyan állok vele, aztán többször nem. Nem egy erőszakos fajta. De éreztem, hogy szerinte jobban jártam volna, ha végigrágom magam rajta. Szóval, az

Első szabály: Tartsd meg magadnak! (Ne prédikálj, ne téríts, még csak ne is említsd!)

Ennek az a lényege, ha belevágok valamibe, valami komolyba, amitől azt várom, hogy majd megváltoztatja az életemet (és ugyan, itt a könyvben említett szabályok szerinti életről van szó, de szerintem a szabály általánosítható a kvéker hitre vagy a testkontroll szerinti étrendre való áttérésre, bármely MLM hálózatba való belépésre, vagy akár a dohányzásról való leszokásra is), szóval az ilyen nagy elhatározásainkról nem kell rögtön tájékoztatnunk az egész világot. Szerintem leginkább azért nem, mert úgy kevesebben cikiznek majd, ha belebukunk. Persze ez egy rettentő optimista könyv, ezért ezt a lehetőséget fel sem veti.

Az érve az, hogy a mi elhatározásunk nem érdekli az embereket. Ugyanúgy, mint amikor találkozáskor azt kérdezik, hogy na és hogy vagy? Ez sem érdeklődés a sorsunk iránt, egyszerűen csak azt a választ várják, hogy kösz jól. Ha ezen túlmenően részletekbe bocsátkozunk, azzal csak untatjuk őket. Épp úgy nem kíváncsiak a közérzetünkre, mint a világmegváltó, életjobbító,  önfejlesztő terveinkre. Pedig az elején, amikor belevágunk egy ilyenbe, rettentő lelkesek vagyunk. Azt gondoljuk, hogy találtunk valami hallatlanul izgalmasat, amit meg kéne osztanunk az egész világgal, vagy legalább az ismerőseinkkel. Nos, ne tegyük!

Leginkább azért ne (és itt megint nem árulja el a lényeget a könyv), mert az emberek hajlamosak lehúzni magukhoz a mocsárba azt, aki megpróbál onnan kikapaszkodni. Visszarángatnának a földre, ha szárnyra kelnél. Mint a majomkísérletben. Nem is tudják miért, de jobb, ha te nem ugrálsz itten. Mert ugyan minek? Azt hiszed, hogy ettől jobb lesz? Vagy azt hiszed, hogy te különb vagy? Szóval, ne reklámozd! Ha rákérdeznek, kend el valamivel. "Tudod, változtattam pár dolgon." Ha nagyon erőlködik valaki, és kedveled az illetőt, adhatsz neki egy ilyen könyvet. Valószínűleg nem fogja elolvasni, de legalább leszáll rólad.