Korral jár, vagy sem

Ez a szabály arról szól, hogy öregszünk. Feltételezzük, hogy közben a felhalmozott tapasztalatok hatására okosabbak is leszünk. Tapasztaltabbak, ügyesebbek, értjük az élet lényegét. Ennek abban kéne kifejeződnie, hogy kevesebb hibát vétünk. De a gyakorlat az, hogy továbbra is rendszeresen bajba kerülünk. Persze tanulhatunk a tapasztalatainkból, és nem követjük el ismét ugyanazokat a hibákat, de akkor majd elkövetünk újakat. Mert túljutva a régieken, visszatekinthetünk rájuk, megérthetjük őket, tanulhatunk belőlük, de az újak még előttünk állnak, várnak ránk, hogy elkövessük őket.

Második szabály: Ahogy öregszünk, nem szükségszerűen leszünk bölcsebbek is! (A bölcsesség lényege nem az, hogy nem követünk el hibát, hanem, hogy megtanulunk kimászni a bajból, méltóságunkat és józanságunkat megőrizve!)

Amikor fiatalok vagyunk, az hogy idősebbek leszünk, úgy tűnik, mint valami, ami törvényszerűen megtörténik. A többiekkel, de nem velünk. De nem tehetünk ellene semmit. Bárhogy is próbálkozunk, öregszünk mi is. És a folyamat idővel gyorsul. A legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk, készülünk rá, és együtt haladunk vele. Tekinthetjük úgy, hogy a korral egyre több területét ismerjük meg az életnek, ahol lehetőségünk van hibákat elkövetni. Mert mindig lesznek új dolgok, melyekben járatlanok leszünk, melyeket rosszul kezelhetünk, túlreagálhatunk, elronthatunk. Minél rugalmasabbak vagyunk, minél kalandvágyóbbak, életigenlőbbek, annál több új tapasztalatra tehetünk szert, és persze annál több hibát véthetünk.

De visszatekintve megérthetjük, hol rontottuk el, és okulva belőle, készülhetünk, hogy többé ne essünk ugyanabba a csapdába. És ennél többet nem is nagyon tehetünk. Ne feledjük, hogy ezek a szabályok nem csak ránk vonatkoznak, hanem a többiekre is körülöttünk. Ők szintén öregszenek. De ezzel együtt, ők sem lesznek feltétlen bölcsebbek. Ha ezt el tudjuk fogadni, sokkal megbocsájtóbbak, megértőbbek, barátságosabbak lehetünk saját magunkkal és másokkal szemben is.

És igen, az idő gyógyír, és majd jobb lesz, ahogy öregszünk. És eddigi életünkben minél több hibát követtünk el, annál kisebb az esélye az újaknak. Ebben ez a legjobb. Életünk korai szakaszában, amikor még viszonylag védett helyzetben voltunk, az életkorunk és a környezetünk figyelme miatt, ha már elkövettük a hibáink nagy részét, később sokkal kevesebb dolgot kell, nagyobb fájdalom árán megtanulnunk. Ez a fiatalság lényege, a lehetőség, hogy annyi hibát kövessünk el, amennyit csak tudunk, hogy túl jussunk rajtuk, és okuljunk belőlük.

Ez a szabály kicsit vigasz a lúzereknek. (A saját hibáinkat mindig hajlamosak vagyunk számosabbra és nagyobbra becsülni, mint a másokéit, de az csak azért van, mert közelebbről jobban látjuk őket. Ezért a lúzerek mindig mi magunk vagyunk. Meg az, akinek a hibái a távolság ellenére is nagyobbaknak tűnnek, mint a sajátjaink.) Hibázni meg öregedni jó? Fenéket. Próbálkozunk elkerülni mindkettőt. De reménytelenül. Hibázunk és öregszünk. A helyes hozzáállás, hogy felkészülünk, és mentjük a menthetőt. Gondossággal, odafigyeléssel próbáljuk csökkenteni a hibák számát, és ha elkövetünk egyet megpróbálunk okulni belőle. Az öregedés ellen is felvesszük a harcot, egészséges életmóddal, testünk, szellemünk tornáztatásával.

Igazán elszúrni csak úgy tudjuk, ha lemondunk az életről. Ha a félelem meggátol benne, hogy éljük az életünket. Amit meg tudunk tenni, tegyük meg, ami azon túl van, fogadjuk el! Ha elbukunk, keljünk fel, és menjünk tovább! A végén, ha visszatekintünk, nem azt fogjuk látni, hányszor estünk el, hanem azt, hogy honnan indultunk, hová jutottunk, mekkora utat tettünk meg.