Oldalak

2011-01-08

Anyósálom

Az normális, hogy az emberre vizsga után jön rá a fosás? Meg, hogy egyszer csak rátör az álomkór, és sürgősen el kell menjen aludni? Azt hittem bujkál bennem valami, de nincs lázam, és nem is érzem rosszul magam. Sőt, alvás után kifejezetten kellemes a közérzetem. Különösen, hogy mire felébredtem, Kata a három napi mosatlan edényből elmosta a tányérokat meg az evőeszközöket. Nekem már csak a fazekak, lábasok maradtak. Kincs ez a nő! De most nem is erről, hanem az álmomról akartam írni.
Na szóval azt álmodtam, hogy egy marha nagy elvadult parkon vágunk át Katával. Bujkálunk a bozótosban a sűrű ágak között, eltévedünk, aztán kijutunk egy útra. (Pont Mint Dr. Doolittle a fókával, amit a legutóbbi részben olvastam Fecónak.) Ott már rengeteg nép mászkál, sétálnak, dumálnak, tisztára mint egy majális a Ligetben. Sétálunk, hozzácsapódunk egy társasághoz, beszélgetünk velük. Ott van Fecó is, kézen fogva sétál egy csajjal. Nagyon szép, szőke kislány. Úgy tűnik, jól megvannak.
De csak úgy tűnik, mert a csaj folyton piszkálja, beszól neki. Fecó drágám fogja a kezét, mosolyog és hallgat. Nekem nyílik a bicska a zsebemben. Csaj ráförmed, hogy miért nem szól már valamit, mit hallgat ilyen gúnyosan. Mondom neki, Tündérvirág, a kínaiak szerint az érzelmi megnyilvánulásainkért a víz elem felel. Ha egy párkapcsolatban valakinek gátolt az affekciója, az azt jelenti, hogy kevés a víz elem, a pozitív érzelem, a kinyilvánított szeretet. Vagy benne vagy a partnerében. Erre Fecóhoz fordul, látod te béna, még elég víz sincs benned! Mondom neki Fecó rák, vizes jegy, és nem volt sosem gondja a pozitív érzelmek kinyilvánításával. Nyitotta a száját, hogy mond valamit, aztán becsukta. Vett egy levegőt, majdnem megint megszólalt, kérdőn néztem rá, de aztán mégis inkább csöndben maradt. Maga elé meredt és látszott, hogy elgondolkodott. Tudod kedves, mondtam neki, azt hiszem több eszed van, mint azt kinéztem belőled.
Milyen görény tudok lenni még álmomban is. :) Szegény Fecó meg, ha becsajozik, és hazahozza a lányt, az ciki lesz neki. Egyrészt betolakodóként kezeljük, másrészt meg röntgen szemekkel vizslatjuk, hogy mennyire vonzó, mint lehetséges szexuális partner. Szinte látom, ahogy hazahoz egy bombázót, mi meg Katával cikizzük és közben csorgatjuk rá a nyálunkat. Ha meg nősülni akarna, mi leszünk a rémálom családi háttér. Dupla adag anyós! Eddig még bele sem gondoltam, milyen hatással leszünk a párkapcsolataira. Csak abban reménykedem, hogy legalább konfliktuskezelésből ellátjuk működő modellekkel. Vagy, ha nem is működőkkel, azt megtanulja, hogy nem kell feladni, hanem tovább kell próbálkozni.

2 megjegyzés:

factsoflife írta...

Úgy látom nem csak Nekem vannak furcsa álmaim:)!

AncsaT írta...

Kerestem nagyon az álmos bejegyzésedet, de nem találom. Dobjál ide lécci egy linket! :)

Megjegyzés küldése