Leszel még jobb is

Ha már sikerül elfogadnod, hogy ami megtörtént, megtörtént, ott maradsz magaddal, a múlt démonai nélkül. Mivel nem mehetsz vissza, hogy bármit is megváltoztass, abból kell dolgozz, amid van. Semmi ilyen New Age-es dolgot nem akarok sugallni, hogy "Szeresd önmagad!", meg hasonlók - ez túlságosan nagyratörő terv lenne. Egyelőre megelégedhetnénk az elfogadással is. Elfogadni könnyebb, mert ez csak az ami - elfogadás. Nem kell megjavulnod, megváltoznod, törekedned a tökéletességre. Pont ellenkezőleg! Fogadd el magad! Pontosan ez a

Negyedik szabály: Fogadd el magad! (Nem kell megjavulnod, megváltoznod, tökéletességre törekedned. Pont ellenkezőleg! Csak fogadd el magad olyannak, amilyen vagy!)

Ez azt jelenti, hogy el kell fogadnod a pattanásokat, az érzelmi hullámzásokat, a rossz szokásokat, a gyengeségeket, és az összes többit mind. Nem arról van szó, hogy örülj minden tulajdonságodnak, vagy dőlj lustán hátra és éld rosszul az életed. Csak fogadd el magad úgy, ahogy vagy. Kezdőállapotnak. Aztán építkezz ebből kiindulva. Amit mindenképp kerülj el, az az önkínzás amiatt, amit nem kedvelsz magadban. Persze, egy csomó mindenen változtathatnál, de az majd ezután jön. Most még csak a negyedik szabálynál tartunk!

Ezt a szabályt az indokolja, hogy nincs választásod. El kell fogadnod, hogy az vagy aki - eredményeképp mindannak, ami történt. Emberből vagy, ahogy mindenki más is. Ez pedig azt jelenti, hogy elég bonyolult ketyere vagy. Telve vágyakkal, aggodalommal, bűnökkel, hibákkal, eltévelyedéssel, néha kicsinyes vagy, rosszkedvű, goromba, bizonytalan, és javíthatatlan. Ez az ami egy embert olyan csodálatossá tesz, az összetettség. Senki sem lehet tökéletes. Csak azzal kezdhetsz bármit is, amid van, aki vagy, hogy azt minden nap egy kicsivel jobbá tedd. És azt is el kell fogadnod, hogy ez nem fog mindig sikerülni. Előfordul, ahogy mindenki mással is, hogy az elvárások alatt teljesítesz. De ez is rendben van, ne gyötrődj emiatt. Csak szedd össze magad, és folytasd tovább. Fogadd el, hogy, mivel ember vagy, időről-időre elbuksz.

Ezt aláírom. Ezt az időről-időre elbaltázós részt. Ebben jól teljesítettem. A beletörődés, az elfogadás viszont nem az én műfajom. De volt pár esemény, ami sokat segített. Egyrészt találkoztam valakivel, aki megmutatta, ha azt hiszem, maximalista vagyok, akkor alaposan túlbecsültem magam. A perfekcionizmus terén Katám új távlatokat nyitott meg előttem. ( Csak tökéletességre törekvést jelent, semmi köze a cionizmushoz. :) ) Oly mértékig felbosszantott azzal, hogy soha semmi nem elég jó, hogy válaszként kifejlesztettem az "adott körülmények közt optimális" filozófiáját. Ennek az a lényege, hogy ha valaminek a tökéletességét 99%-ról 99,2%-ra emelhetem az erőfeszítés megduplázásával, akkor az többnyire felesleges erőpocsékolás.

Tesóm pedig, mikor panaszkodtam a tökéletlenségemre, akkor figyelmesen végigmért és azt mondta, hogy egyelőre még igazából fel sem tudom mérni, mennyi és milyen hiányosságom van, de ő ettől függetlenül szeret, és hogy dolgozunk majd rajta. Ez úgy hangzott, mint valami vicc, de aztán rájöttem, hogy amikor azt kérte, legyünk teljesen őszinték egymást közt, akkor tényleg komolyan gondolta. Szállóigeként emlegette, hogy egyedül az Isten tökéletes. Illetve még ez ügyben is vannak kétségei. :) Aztán kiderült, hogy ez sem vicc. Mert még Jézust is elhagyta a hite meg a béketűrés. Ha meg körülnézek a világban, ha kellő hitem van, akkor is csak azt mondhatom, hogy a dolgok a lehető legjobban vannak elrendezve, de nem tökéletesen. Azaz az Úr is csak a hozott anyagból tudott dolgozni, és kihozta belőle a lehető legjobbat.