Oldalak

2011-01-27

Tipologika

A napokban Nemangyalnál rágódtam a színésznőkön, hogy kik tetszenek, meg miért. A kik még csak ment, a miért az rejtély maradt. Aztán elgondolkodtam, kerestem a közöset, a különbségeket, próbáltam kategorizálni őket. Arra jutottam, hogy rohadtul nem tudok semmit a sztárokról. Egyrészt mert miért is tudnék, a pletykalapok, a szaftos sztorik sosem érdekeltek, másrészt meg a lényeg az úgy sem kerül nyilvánosságra. Csak a külsejüket látja az ember, meg a szerepeiket, amiket játszanak a filmekben. Tehát, ha osztályozni akarom őket, akkor nem az embereket, hanem a szerepeket kell alapul vennem. Vagyis nem a színésznők, hanem a filmekben megjelenő női szerepek csoportosításával próbálkozom. Azzal nem is kísérletezem, hogy kimerítő tipológiát adjak, csak felvázolok néhány kategóriát, amit lehet tovább bővíteni, részletezni.
1. Superwoman: olyan női szereplő, akinek képességei messze meghaladják az átlagot. A képességek lehetnek fiktívek (földönkívüli lény lézersugarat bocsájt ki a szemeiből), vagy hihetőek (a szamuráj lánya jól tud vívni). További osztályozás végezhető az alapján, hogy a szereplők hogyan tesznek szert a szuper képességeikre.
1/a) Vámpírcsaj: Aki már úgy született, hogy különleges képességei vannak, bár lehet, hogy bizonyos életkorig ezek nem jönnek elő. Vagy "ajándékba kapja" ezeket, valami varázslat révén, vagy csak egyszerűen megharapják. Példa: Selene (Kate Beckinsale) az "Underworld" c. flmben.
1/b) A bosszú angyala: Kezdetben közönséges földi halandó, akit bedarál az élet, kicsi híja, hogy bele nem pusztul valamibe. De aztán talpra áll, és kigyúrja magát. És innentől kezdve jaj a gonosznak! Példa: Slim Hiller (Jennifer Lopez) a "Most már elég!"-ben.
1/c) A nyomozónő: Ő nem közönséges háziasszony, akit a körülmények kényszerítenek asszonyfeletti teljesítményekre, hanem vérprofi valami olyan szakmában, ami férfiaknak sem leányálom. Többnyire nem is látjuk a fejlődésüket, a "kiképzést", csak már mint a szakma elismert képviselőivel találkozunk velük. Példa: Clarice Starling (Jodie Foster) a "Bárányok hallgatnak"-ban.
2. Piroska: A hősnő, aki bajba kerül. És nincsen szuperereje, amivel kivágja magát a bajból. Egyetlen szuperképessége van, amivel megtalálja a bajt, és nyílegyenesen belehajt a közepébe.
2/a) Szőke ciklon: Jellemzője, hogy a bajba magával ránt valaki mást is. Többnyire egy pasit, aki kénytelen lesz a hölgyet is kirángatni magával együtt a slamasztikából. Aki ismeri Rejtő könyvét, az észreveheti, hogy a szőke ciklon azért is találó név a kategóriának, mert miközben ezek a nők pokollá teszik a pasi életét, a végére nagy szerelem, gyakran házasság lesz a dologból. Példa: Joan Wilder (Kathleen Turner) "A smaragd románca" és "A Nílus gyöngye" filmekben, vagy Robin Monroe (Anne Heche) a "6 nap 7 éjszaka" észbontó sztárja.
2/b) Az okos lány: Aki nem magával ránt valakit a bajba, hanem inkább beletaszítja az illetőt. Jellemzően nem olyan nagy a baj amiben ő van, inkább csak fenyeget valami veszély, amit elkerül az által, hogy a fenyegetést megtestesítő személyt alaposan átveri, és ő így megússza a bajt. Naná, hogy a kedvenc típusom! :) Példák: Jackie Brown (Pam Grier) az azonos című filmben, Suzie Toller (Neve Campbell) a "Vad vágyak"-ban, Minerva "Mini" Droggs (Nikki Reed) a "Mini beindul"-ban.
2/c) Justine: Bajba kerül. Vagy nem is kerül, mert már születésétől fogva benne van. De mindegy is, mert a baj hozzátartozik az életéhez. Nem is kerül ki belőle soha. Vagy úgy búcsúzunk tőle, hogy a helyzete kilátástalan, esetleg éppen elhalálozik, vagy jobbik esetben alkalmazkodik a bajhoz, és többé-kevésbé elviselhető viszonyokat teremt. Az egész teljesen felháborító lenne, ha nem volna valami magasztos cél, például valaki helyett, tudatosan vállalja a szereplő ezeket a körülményeket, hogy a másiknak jobb életet biztosítson. Példa: Celie Johnson (Whoopi Goldberg) a "Bíborszín"-ben.
3. A rút kiskacsa: A nő kisebbrendűségi komplexussal, akiről kiderül, hogy igencsak értékes. Ez nem szupererő, és nincs is igazából bajban, mármint ha eltekintünk attól, hogy valaki nem vesz részt a saját életében. De aztán minden jóra fordul.
3/a) Hamupipőke: A legpasszívabb típus, semmiféle motiváció nem elegendő, hogy magára találjon, így szükség van egy királyfira, aki felfedezi milyen csodálatos is ő. Példa: Marisa Ventura (Jennifer Lopez) az "Álmomban már láttalak"-ban, de hogy mondjak egy izgalmasabb példát is: Simone Bradley (Diane Gaidry) a "Loving Annabelle" szexi tanárnénije.
3/b) Cserebogár: Aki egyszer csak fogja magát és teker egy nagyot a dolgokon. Mindenki csodálkozik, miből lesz a cserebogár. Szinte kötelező fordulat, hogy aztán a jelzett ízeltlábúhoz hasonlóan kicsit elszáll, de végül mégis leereszkedik a földre. Példa: Olive Penderghast (Emma Stone) a "Könnyű nőcske" (Easy A) c. filmben.
3/c) Csiszolatlan gyémánt: Akit némileg polírozni kell (egy szakavatott ékszerésznek), hogy megmutassa az igazi fényét. Ám akkor mindenki látja a ragyogását. Ez egy fontos pont, ha leginkább csak a szőke herceg bukik rá, akkor 3/a. Ezért jó példa Eliza Doolittle (Audry Hepburn) "My Fair Lady, és nem jó Vivian Ward (Julia Roberts) a "Micsoda nő"-ből, aki inkább tipikus Hamupipőke.
4. Díszlet: Nem is igazán szereplő, szinte csak katalizátornak van jelen, hogy segítse a többieket kibontakoztatni a szerepüket. Jobb esetben. Előfordul, hogy éppen csak megjelenik a vásznon.
4/a) Főgonosznő: Azt hiszem nem kell ragozni, ő az antagonista. Példa: Szörnyella De Frász (Glenn Close) "101 kiskutya".
4/b) Nagyi: Hasonló a főgonosznőhöz, csak (valamivel) több jóindulattal terelgeti a szereplőket a forgatókönyv megszabta irányba. Millicent Mirabeau nagyi (Shirley MacLaine) "Carolina" vagy Nanny McPhee (Emma Thompson) "A varázsdada".
4/c) Háremhölgy: Egy alfa- (vagy béta- esetleg gamma-) hím oldalán feltűnő nőstény, akinek legjellemzőbb, és gyakran az egyetlen tulajdonsága az attraktivitása. Példa: Mia Wallace (Uma Thurman) "Ponyvaregény".
4/d) Csavar a gépezetben: Annyira jelentéktelen, hogy a nevére nem is emlékszünk (ha egyáltalán emlékszünk rá), csak a filmbeli feladatával tudjuk megnevezni. Pl. a pincérnő a második jelenetben, a féltékeny feleség vagy a szőke riporternő. Nem is érdemes konkrét példát felhozni.
Természetesen a kategóriák nem tiszták, keveredhetnek. Mondjuk Ellen Ripley (Sigourney Weaver) "A nyolcadik utas a halál"-ból, vagy Sarah (Shauna Macdonald) "A barlang"-ból 1/b mert nem hivatásos hős, nem szakmája a keménykedés, hanem csak a körülmények kényszerítik rá, de aztán profik lesznek a dologban (1/c), és felmerül a gyanú, hogy ez azért nem mindenkinek sikerült volna, tehát valami öröklött képesség is lappanghatott bennük (1/a). Vagy nézzünk példát főkategóriák közti áthallásra: Hayley Stark (Ellen Page) a "Cukorfalat" cuki hősnője 2/b okos lány, aki igazán nagy bajba kever egy pasit, bár az közvetlenül nem fenyegeti őt. Mégis alaposan kiműveli magát, hogy bosszút álljon a barátnője miatt (1/b).
A tipológia valószínűleg nem teljes, biztos tudtok mondani olyan karaktert, akit nem lehet besorolni ezek egyikébe sem. Örömmel fogadok minden kiegészítést, javaslatot, vagy példát, aki kilóg a kategóriákból.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

:)
T.

Szabi írta...

Lehet, ezzel egyedül vagyok, de kimondottan zavar, hogy sok leszbikus ugyanúgy mustrálja és osztályozza a nőket, mint a pasik. Igazából ezt a férfiaknál sem bírom. Mint a lovakat, vagy mint a húst a hentesnél - mintha nem érző élő emberekről lenne szó. Vagy mintha, aki osztályoz és kritizál, olyan marha tökéletes lenne. Meg, hogy attól függ egy csaj értéke, jelentősége, hogy mennyire lenne kedvem megdugni.

AncsaT írta...

Sok leszbikus kicsit olyan mint a pasik. :) Aki lemegy egy leszbibárba bulizni, ritka, hogy élettársi kapcsolathoz keressen partnert. Amilyen programhoz társat keres, ahhoz valóban ezt az egy szempontot fogja csak mérlegelni. Mondhatjuk, hogy fú, meg izé, de akkor is ez van.

Ebben a postban nem a nőket osztályoztam, hanem a szerepeket, amiket a filmekben megjelenítenek. Tehát pont nem az volt a szempont, hogy mennyire gerjedek rá, "lájkolom" vagy "sunáznám"-e, hanem hogy milyenek a képességei, a viselkedése, a hozzáállása, az énképe. Nem mondom, hogy "politikailag korrekt" a szempontrendszerem, de szerintem nem nőmustra.

Szabi írta...

Nem is azért írtam. Igazából nem tudtam építően hozzászólni így a témához. Ez a vélemény már nagyon kikívánkozott belőlem, és valahogy mégis témába vág. Sajnos nem csak a bulikon osztályozzák meg stírölik így a csajokat.

Annyit tudok talán hozzátenni az általad leírtakhoz, hogy tőlem távol áll az effajta osztályozás - sőt az ilyen filmek is. Bennem azok a filmek hagynak mély nyomot, amikben hús vér emberek szerepelnek valós problémákkal. (Na jó még a fantasyk is bejönnek.) Számomra sokat nyom a latban egy színésznő - vagy színész - esetében, szimpátia szempontjából, hogy milyen filmekhez és szerepekhez adja magát. Pl: Whoopy a Bárhol, bármit bármikor-ban.

AncsaT írta...

A nőkkel kapcsolatban akartam, aztán a filmekről sikerült írnom. (Azokon könnyebb eligazodni.:) ) Az osztályozásnak van bizonyos gyakorlati haszna. Ha elmégy egy barátnődhöz filmet nézni, és válogat a DVD-i közt, mondja a címeket amiket nem ismersz, megkérded miről szól. Elkezdheti mesélni a sztorit, de nem fogod tudni belőle, hogy mi a mondanivalója a filmnek. Ha azt mondja, ez egy hamupipőke sztori, amiben egy olcsó kurvába halálosan beleszeret egy nemzetközi konszern multimilliárdos elnöke, és megkéri a kezét, már tudod mit tartsál a film eszmeiségéról.

Nem is rossz, lehetne ilyet játszani, hogy egy rövid, egymondatos szinopszisból ki kell találni, melyik filmről van szó. :)

A szerepekben egy kezdő színész nem mindig válogathat, örül, hogy hívják forgatni. Viszont az kínos lehet, hogy pár hasonló karakter után beskatulyázzák, és abból nagyon nehéz kitörnie. Pl. Jim Carrey annyi idiótát játszott már, hogy nehéz őt elképzelnem egy igazán komoly, drámai szerepben. Mondjuk mint Hamlet dán királyfit. :) Pedig szerintem el tudná játszani, nem is rosszul. Csak a közönség végigkuncogná a filmet. Mikor megállna, maga elé bámulna, mindenki várná, hogy na most, mindjárt csinál vagy mond valami oltári nagy marhaságot.

Szabi írta...

Akkor nézd meg az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmet! Alig hiszi az ember, hogy Jim Carriy-t látja - pedig ő az. Nem sok kedved lesz nevetni, de nagyon jó film!

AncsaT írta...

Na, azt tényleg nem láttam, mindjárt rákeresek.

Señorita írta...

Ez a nekem való bejegyzés! :) Nagyon belelkesültem, mikor elolvastam. Jó, nem hiába olvaslak most már állandóan, de a filmek világa igazán közel áll a szívemhez. Csak úgy elkezdtek záporozni a karakterek, mondhatni beindult a mozi az agyamban. Nyitottam egy doksit, hogy összesíteni tudjam, kik jutottak eszembe. :) Nem biztos, hogy elfogadható mindegyik javaslatom számodra, de mivel ez nem egy szakmai bejegyzés volt, talán megbocsátod.

1/a: Sandra Bullock, Nicole Kidman – Átkozott boszorkák
1/b: Uma Thurman - Kill Bill, bár innen még felsorolható 2-4 karakter, Melanie Laurent – Becstelen brigantyk
1/c: Clarice Starling karaktere a legjobb, a tökéletes példa. Mondjuk egy hangyányit sem vagyok elfogult.:) Van még pár nyomozónk, mindjárt Clarice másik alakítója: Julianne Moore – Hannibal. Aztán: Holly Hunter – Copycat, Frances McDormand - Fargo
2/a: Sandra Bullock – Mint a hurrikán
2/b: Julianne Moore - Felejtés
2/c: Charlize Theron - Monster
Susan Sarandon, Geena Davis – Thelma és Louise
3/a: Janine Garofalo – Vonzások és állatságok
3/c: Uma Thurman – Vonzások és állatságok (egy nő segítségével kupálódik és próbál önbecsülést szerezni)
4/a (díszletnők nem jutottak eszembe, csak kizárólag főgonoszak) Kathy Bates – Tortúra, Rebecca De Morney – A kéz, amely a bölcsőt ringatja, Glenn Close – Végzetes vonzerő
Louise Fletcher – Száll a kakukk fészkére
4/c: Diane Krüger - Trója

No, de ekkor már nem volt megállás, és engedelmeddel alkottam új kategóriákat, alfajokat, vagy akár olyat, ahová be tudtam rakni a többieket:
Az anya, akihez képest az oroszlán kiscica. Úgy védelmezi a gyermekeit, családját, hogy közben nem mindig tud egyensúlyt tartani a jó és a rossz között: Kathleen Turner – Titkos gyilkos mama, Meryl Streep – Veszélyes vizeken, Jodie Foster – Légcsavar, Pánikszoba, Julianne Moore - Felejtés (őt akár átjáróba is lehet tenni)

A feleség, aki kicsit másképp értelmezi a holtomiglan-holtodiglant. Ez jelentheti azt is, hogy kicsinálja a férjet, testileg-lelkileg, akár ő maga sínylődik áldozatként. A különbség abban mutatkozik, hogy mer-e tenni ellene vagy nem. Avagy tud-e egyáltalán: Kathleen Turner – Rózsák háborúja, Meryl Streep – Kramer kontra Kramer, Julianne Moore - Távol a mennyországtól, Glenn Close – A szerencse forgandó, Michelle Pfeiffer – A szerete földje

Testvérek, akik vagy egymást védelmezik, vagy egymás ellen fordulva próbálnak boldogulni:
Sandra Bullock, Nicole Kidman – Átkozott boszorkák (szintén átjáró), Meryl Streep, Diane Keaton – Marvin szobája

Az intrikus, aki felforgat, megoszt, manipulál, áskálódik, bajt kever, a nagy cselszövő. Legtöbbször tudatosan, de olykor a körülmények kényszerítik, ezek a tettei inditékai: Glenn Close – Veszedelmes viszonyok, Judi Dench – Notes on a scandal

Továbbá:
Az 1/c, csak éppen vígjáték formában Kathleen Turner – V, mint Viktoria, 2 és ½ kém, Sandra Bullock – Beépített szépség, az összes Charlie angyalai
És ha nem nyomozó, de kemény a meló, pl. újságíró: Cate Blanchett – Veronica Guerin.
Vagy ügyvéd: Kelly McGillis – A vádlottak.
Tudós, kutató: Jodie Foster – Kapcsolat, Rene Russo – Vírus, Sigourney Weaver – Gorillák a ködben, Avatar

Ha nem is film, de sorozathősnők, talán nem pöckölöd ki őket:
Geena Davis – Az elnöknő
Glenn Close – Damages
Gillian Anderson – X-akták

Kakukktojások de nem bírtam megállni :):
Dustin Hoffman - Aranyoskám
Tony Curtis, Jack Lemmon - Van aki forrón szereti
Robin Williams – Mrs. Doubtfire
Jaye Davidson – Síró játék
John Travolta - Hajlakk
Felicity Huffman - Transamerica

-----

A makulátlan elme örök ragyogása valóban zseniális. Jim Carreynek azért skerült kitörnie a skatulyából, nem csupán ezzel az egy filmmel. Ajánlom a Truman show-t, amit egyik kedvenc rendezőm jegyez. A 23-as szám sem vígjáték, bár elég gyenge. Az Ember a holdon pedig egy életrajzi dráma, amiben valós történet került feldolgozásra.

Bocsánat, hogy telepofáztam a kommentelőd.

AncsaT írta...

Örülök, hogy van akinek sikerült megmozgatnom a fantáziáját ezzel az írással. Írok sokféléről, és feltehetőleg nem fog minden mindenkit érdekelni, de az örömmel tölt el, ha valakinél eltaláltam a témát, és elindítottam a gondolatait. Nem gáz a méretes komment, azt jelzi, hogy sikerült hatást gyakorolnom rád az írással. És hát mi más lehetne a célja annak, aki ír? :)

Señorita írta...

:)
Azért azt tudd, hogy írásaid nagy része nekem kifejezetten tetszik. Simán ideragasztottál a blogodhoz. :) Remélem, ez is szerepelt az írásaid célja között (mármint, hogy olvassanak, nem az én beenyvezésem), különben nagy a gáz. :)

AncsaT írta...

Az írással többnyire olvasás által próbál meg hatást gyakorolni az ember. Persze van a hittanos módszer, ahol a "beleverni az Írást a fejébe" azt jelenti, hogy jól fejbecsapnak egy vaskos kötet szentírással, de én a megrendítő könyvélményt nem így képzelem. :)

Señorita írta...

Van, aki csak magának ír, esetleg néhány embernek. Tehát nem feltétlenül az a célja, hogy széles nyilvánosság elé tárja a gondolatait. Ismerek ilyen perszónát. ;) Szerencsére benned működik az a késztetés, kedv, erő, hogy örömet okozz sok embernek, gondolatokat ébressz, vitát, beszélgetést kezdeményezz.
Túl sokat puncsolok, ehh. :)

AncsaT írta...

Nem emlékszem, hogy megharagudtam volna bárkire is, mert agyba-főbe dicsért. :) Különben meg nekem még nincs mire szerénynek lennem, tehát tiszta lelkiismerettel bezsebelhetek bármennyi elismerő szót, anélkül, hogy zavarba kéne jöjjek. :)

Névtelen írta...

A kakukktojásokon most nagyon röhögök. :)
Ty.

Señorita írta...

Ezek legalább sose fognak bezápulni. :)

Megjegyzés küldése