Lókolbász

Már nagyon utálkozom a tanulás miatt. Igaz ez nem újdonság, múltkor is írtam, hogy tele van a faxom vele. Nagyon kínlódom, holnap kettőből is vizsgázom, de már nem bírom, kidőltem, muszáj vagyok pihentetőül blogolni egy kicsit. Mi lesz itt a jövő héten? Arról nem is beszélve, ha valami nem sikerül, és meg kell ismételni. Azt hittem, ennél azért jobban fogom szeretni a sulit. Valahogy nekem a kevésbé szórakoztató részét sikerül megragadnom, míg mások élvezkednek. Esszét írnak egy f-fel kezdődő szóról, ami "a férfi azon szervét nevezi meg, mely a szexuális aktusra és a vizelet ürítésére egyaránt szolgál". S a szó használatának bemutatásaképp, nem csak, hogy leírják azokat a mondatokat, melyek rettentőmód kikívánkoznak belőlem, de még be is adják a tanárnak. Sőt, fokozzák a dolgot. Emlegetik a lónak a ...

Mint kiderül, nem irodalmi előzmények nélkül. Maga Illyés Gyula etimologizál a kapcsolódó szólás eredetéről. (Lásd: Ebéd a kastélyban - aki türelmetlen, keressen rá a szövegben a "török nyelv" kifejezésre.) Én meg közben azon idegelem magam, hogy hogyan kell egy bibliográfiát összeállítani. Persze nem tartalmilag, hanem formailag. Mi dőlt betű, mi nem, és hol van kötőjel, hol a pont, a vesző vagy éppen a kettőspont. És naná, hogy ahány folyóirat, mindnél mások a szokások. A nemzetközi (értsd angol) gyakorlat persze ettől eltér, és egyik sem egyezik a jegyzettel. Sőt, a jegyzet nem egyezik azzal sem, amit a tanár az órán leadott. Most akkor mihez igazodjak? Amit elmondott, amit kiadott kötelező irodalomnak, a hazai szakmai körökhöz, vagy a nemzetközi szokásokhoz? Na, ide kívánkozik a lónak a...

Egyébként a kép nem véletlen. Még tavaly (de viccesen hangzik, kb. 2 hetet jelent csak) elküldött minket Kata a Teszkóba vásárolni. Felírta, hogy miket hozzunk. Gyorsan végigrohantunk, és hajigáltuk a bevásárlókosárba a dolgokat. (Én nagyon utálom ezt a földön vonszolós műanyagkosarat, de Fecónak bejön.) Szépen haza is hoztunk mindent. Itthon bepakoltunk a hűtőbe. Kata hazajött és szemlézett. Naná, hogy nem azt vettünk, amit gondolt. Például felírta, hogy hozzunk kolbászt. Hát, én azt néztem, hogy mennyi az ára, ne legyen se túl drága, mert nem adok érte annyit, se túl olcsó, mert akkor szemét van benne, meg megtapogattam. Ami túl kemény, azt nehéz vágni, ami túl puha, az meg vacak. Na, ez épp jó volt, ráadásul a csomagolása is tetszett. Ki a fene nézte, hogy az van ráírva: "Lókolbász".

Állítólag magyar ember nem eszi meg a lovát. Mondjuk mondtam, hogy ez nem a mi lovunkból van, de Katám úgy nézett rám, mintha a családját daráltam volna be tölteléknek. Közölte, hogy ezt nekem kell megennem. Én ugyan inkább a vega kajára szavazok, ha lehet választani, csak a családi beilleszkedés miatt eszem meg azt, ami valamikor futott, repült, kapirgált, röfögött, stb., de most a csakazértis esete állt elő. Ma kérem egy egész fél szál lókolbászt elfogyasztottam. A drágám csak forgatta a szemeit, vártam, hogy kidobja a taccsot, vagy valami. Fecó viszont kíváncsi lett. Kata minden morgása ellenére megkóstolt egy katonát, aztán a másik fél szálnak a felét megette. Most vagy ilyen nyitott és autonóm személyiség, hogy saját maga alkot ítéletet, vagy pedig az evés tekintetében én vagyok számára a mérvadó minta, nem az anyja.