2012. december 11., kedd

Santa (4. rész)

Testével a falnak szorított és megmarkolta a mellem. Apró kis sikkantást hallattam, nem annyira ijedtemben, mint inkább a meglepetéstől. Váratlanul heves és erőszakos volt a mozdulata. De nem okozott fájdalmat, és rögtön észbe is kapott, elvette a kezét. Jó fejjel magasabb volt nálam, kissé ellépett tőlem, hogy rá tudjon hajolni a számra. Ajkával végigsimított az arcomon, várt egy pillanatot majd puhán megcsókolt. Elengedte a falnak szorított csuklóm, a két kezem ernyedten lehullt. Picit elhúzta a fejét, és rám nézett. A sötétben csak a szeme csillogását láttam. Várt egy kicsit, aztán mikor nem szóltam, nem is mozdultam, visszahajolt a számra, én pedig lehunytam a szemem. Lassan, gyengéden csókolt, csak miután finoman az alsó ajkába haraptam, dugta óvatosan a nyelve hegyét a számba.
Megsimogatta az arcom, majd kezét a tarkómra csúsztatta, ujjaival a hajamba túrt. Megrándultam az érintésétől, mintha áramütés ért volna. A kezeim önállósították magukat, és megkeresték a derekát. A széles bőröv és az ormótlan, vastag posztónadrág alatt karcsú testet tapintottam. Felizzott bennem a vágy. A rejtélyes ismeretlen is egyre hevesebben csókolt, a számban szétáradt a kókusz íze. Kezemet a fenekére csúsztattam és magamhoz húztam. Egyre hevesebben vert a szívem, szédültem, alig kaptam levegőt. A fejemben pedig egyre csak motoszkált a kérdés: vajon kivel is csókolózom.
Elengedte a tarkóm, végigsimított a nyakamon és a mellemen. Levegő után kaptam. Kibontotta a sálam és a nyakamba csókolt. Hangyák sprinteltek lefelé a hátamon, egészen a lábam ujjáig. A keze becsúszott közénk, kigombolta a nadrágom, és lerántotta a cipzárját. Összerándultam a fémesen zizzenő hangra. Kezével a pulóver és a hosszú ujjú póló alá túrt. Tenyerével végigsimított az oldalamon, felnyúlt egészen a két lapockám közé, majd egyetlen ujját végighúzta a gerincemen. A testem ívbe feszült, a testének szorítottam a testem. Most először hallottam a hangját, halkan felnyögött.
Előre húzta a kezét, kezébe vette a melleim, majd az ujjait lefelé fordítva végigsimított a hasamon, és benyúlt a bugyimba, egész mélyen, le a combjaim közé, tenyerét rászorította a szeméremdombomra. Finoman megharapta a fülem, majd megéreztem a nyelvét a nyakamon. Kinyílt a szemem, bámultam a havas rakodóudvart, a rozsdásodó konténert, és egy méterre magam előtt a gomolygó párát, ahol a leheletem a lámpafénybe ért. A lábam remegni kezdett. Ha nem a falnak támaszkodunk, biztos eldőltem volna, mikor lassan, óvatosan mozgatni kezdte a kezét.

7 megjegyzés:

szabi írta...

Ez nem ér! Mikor tudjuk már meg, hogy ki az?

Anne C Oakwood írta...

Hát naná, hogy majd csak a legvégén. Mi lenne más a feszültség, ami az érdeklődést ébren tartja. :)

Névtelen írta...

Kicsit elvonta a figyelmemet a munkámtól :) hatásos!
Lego

szabi írta...

Vicces - letudnak pár orgazmust, mire megtudja kivel is van?

Anne C Oakwood írta...

Lego: Köszönöm. Ha eltereli, leköti a figyelmet, akkor olyan nagyon vacak nem lehet. :)

Szabi: Ez egy történet, egy mese, nem életrajz. Ha akarod metafora. Eltorzít a világ, egy fiatal lánytól azt várják, olyan legyen, úgy viselkedjen, mint egy öreg férfi. Egyszer csak szembetalálkozik saját magával, ami katartikus élmény, de nem ismeri fel (a másikban) önmagát. Keresi a titkos (saját belső) énjét. De az milyen? Vajon a sötét(bőrű Nicole - Nikolausz = a nép győzelme, a demokrácia, a spirituális irányítás bukása, szellemi sötétség)? Vagy a világos (Clara - Claire = világos, tiszta, fényes)? Vajon mi lesz a sorsa? Egyesül-e a tudatos és a tudattalan énje? És persze az milyen is?

szabi írta...

Ez mind benne van? Nekem ezek nélkül is tetszik. Nem kritika volt, amit írtam, tényleg vicces.

Anne C Oakwood írta...

Ha akarod, akkor benne van. Csak hogy kicsit spirituális is legyen. Aki csak valami erotikusat akar, az is megkapja, aki meg valami misztikusat, annak is jut valami. :)

Megjegyzés küldése