2012. december 4., kedd

Lóf...t

Már megint egy hülye sorozatot nézek. Ügyféllista (The Client List). Bombázó nőcit (Jennifer Love Hewitt) otthagyja a pöcs férje egy rakás adóssággal a házon, és lelép Mexikóba. Csóri csajszi keres valami melót, amiből a fenn tudja tartani a házat, a két gyereket meg magát. Tanult gyógymasszőr, ezért egy masszázsszalonba megy dolgozni. Igen, kitaláltátok. A vendégek 10%-a egy speciális "ügyféllistáról" való, akik a gyógymasszás mellé egy kis "extrát" is igényelnek, extra árért. Az egészet nagyon ízlésesen vitték filmre, a lányok szexik, aranyosak, a vendégek kedvesek, és törölközővel le vannak takarva, úgy fekszenek a masszázságyra, amit látunk, az csupán gyengéd masszírozás.
Amin kiakadtam, hogy a mostani epizód azzal kezdődött, hogy csaj ébren fekszik az ágyban, várja, hogy megszólaljon a vekker, és lenyomhassa. Felkel, odakészíti a gyerekeknek a ruhát, amiben majd a suliba mennek. Aztán megcsinálja nekik a tízórait, elkészíti a reggelit. Meleget. Pirítóst csinál, rántottát süt. Egy keményen dolgozó, egyedülálló anyát látunk. Aki mindent megtesz, hogy eltartsa a gyerekeit, egyedül viszi a háztartást, és közben gondoskodó, gyengéd, törődő, figyelmes anyuka. Na már most nekem az jut eszembe, hogy a világon van másik százmilliónyi anyuka, aki egyedül neveli a gyerekeit, ráadásul nem is néz ki úgy, mint egy divatmodell, sokkal kevesebb pénzért sokkal keményebben kell dolgoznia, sokkal nehezebb munkát végez, sokkal szegényesebb körülmények közt, sokkal nagyobb erőfeszítés árán próbál élhető gyerekkort biztosítani a kölykeinek.
És mindezt úgy, hogy nem veri ki egy pasinak sem pénzért a farkát. Még az én anyám is mosott meg vasalt rám, meg ennem adott, még amikor be volt piálva, akkor is megcsinálta úgy-ahogy a házimunkát. És mikor a barátnője, aki kurválkodásból egészítette ki a keresetét, hívta, hogy szálljon be az "üzletbe", akkor ő nemet mondott. (Igaz, később elég gáz pasikkal is együtt élt, de azok közül volt amelyik többe került, mint amennyi lóvét beleadott a háztartásba.) Szóval nekem ne akarjanak meghatni szegény anyukával, az akkor is csak egy tündéri lotyó, kapják be a sorozatírók. És az is kapja be, aki a "The Big C"-t írja. Milyen gáz már az, hogy a 3. epizódban, a kerti medencének ásott gödörbe a nő belevágja az utált kanapéját, és elégeti. Aztán öt epizód múlva ugyanebben a gödörben, ugyanezen a kanapén (félre)kefél egy pasival.
És most csak kisebb részt rágom magam azon, hogy a már egyszer elégetett heverőn teszi ezt, leginkább a félrekufirc zavar. És, hogy a férje többé-kevésbé megértően kezeli ezt. És, hogy a csaj úgy tesz, mintha neki ehhez joga lenne, sőt a történet úgy mutatja be a hűtlenséget, hogy azzal igazában nincs semmi baj, a fickó, akivel félrekúrt, az normális, rendes fazon, összehaverkodik a férjjel, és kellemetlenül érzi magát, hogy nem kéne mégse, mert hát ilyet ezzel a kedves emberrel, de azért aztán mégiscsak újra szarvakkal ékesíti annak a homlokát, és ez így (mármint, hogy kicsi bűntudatot azért érzett), rendben van, sőt a végén a házasságnak még jót is tesz a félrelépés. És a férj se teljesen lúzer, mert az is meghúzta a csaj régi iskolatársát. Szóval minden szép és kerek.
Hát szerintem meg nem az. Az is gáz, ha valaki a házastársa mellől lazán ellejt másvalakihez, de az aztán végkép, ha a házastárs ezen ilyen könnyedén túl tudja tenni magát. És itt nem is annyira a büszkeségére gondolok, hanem arra, hogy azért ez alapjaiban ingatja meg a házasságát, ha azt korábban nem deklarálták nyitottnak. Ha eddig az nekik alap norma volt, hogy mással nem, akkor most arra kéne gondoljon, hogy megrogyott az egész. És azért érzésnek se valami klassz. Nem repestem én se, mikor Kata mással bújt ágyba. Pedig nekem ott volt a tudat, hogy ennek főként az volt az oka, hogy gyereket akart, ráadásul családban maradt a dolog, és hipp-hopp sikerült is. Ha teszem azt nekem fél évig kell majd "próbálkoznom", egy számára idegen fickóval, hogy teherbe essek, abba Kata bele fog őrülni.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Ancsa! Ez nagyon nem kerek, de még nem is kocka. Sokkal inkább konkáv és rücskös meg bűzlik a mocsoktól... Az a helyzet, hogy órákig tudnám ragozni. Azt mondják manapság, a saját elvárásaidnak, lelkiismeretednek kell megfelelj. Már akinek van - s, ha igen, milyen az az 'olyanamilyen'? Miközben ott vannak a társadalmi normák, etika, erkölcs: írott vagy íratlan szabályok. "Amit Isten egybekötött..." Olyan könnyen mondunk ítéletet mások, a másik felett, miközben sunyin felmentjük saját magunk és még védőbeszéd is akad hozzá.
Évek óta dilemmám és őrlőkövem a 'Mi számít hűtlenségnek és megcsalásnak?' kérdés.
Ha valaki lefekszik mással, valakivel, aki nem az ő párja, társa, hitvese, jegyese, férje, felesége, házastársa? Csak az aktus számít? Hát, ami megelőzi? Mondjuk a titkos találkák, a kétértelmű megjegyzések vagy túlságosan is egyértelmű célozgatások, a flört, a csók, egy félszeg érintés, egy kacér pillantás -az nem? Ha a képzeletemben teszem mindezt, ha mással másról fantáziálok akár magamban akár a Páromat ölelve szenvedélyesen (mert, teszem azt, így tudok szenvedélyt színlelni vagy magamat örömhöz juttatni) - az nem? Kinél mi? Létezik e kegyes hazugság?
Nyitott kapcsolat vagy közmegegyezés? Vajon biztosan nem fáj a másiknak? Vajon egyet ért vagy csak Egyet szeret? Szemet huny vagy önmagának IS hazudik - részesévé válva a tragikomédiának? Vajon tényleg jobb neki, ha nem tud róla, hisz az úgysem fáj? Fáj e annak, aki megteszi, teheti e szeretetből-szerelemből, mert -mint mondják- annyira más a vérmérsékletük, de különben meg mennyire minden klappol és különben is össze köti őket a sok év meg a rengeteg emlék?

A Te konkrét esetedre utalva Ancsa, hiába "ott volt a tudat... az oka". - Attól még igen, bele lehet őrülni.

Agymenést kapok attól is, hogy heteroéknál mennyire belefér a hármas, pláne, ha a harmadik egy nő. Még az is belefér, ha a két csaj elcicázik egymással, de nehogy mán' rágyüjjenek, hogy a hím-tag nélkül az igazi!
Monogám típus e valóban az ember (mert a megcsalósdi ellenére állítólag azok volnánk) vagy csak önző és birtokol?

Hogy magamról is szóljak, 30 évesen a második kapcsolatomban 'őrlődöm' éppen. Fizikálisan soha, egy pillantással sem csaltam meg egyik páromat sem. Fejben viszont megtettem már mind a kettővel. Rücskös és mocskos vagyok én is. Képmutató, álszent és hazug. S még védőbeszédem sincsen.

L

Anne C Oakwood írta...

Ha megnézzük, mit mond a nagykönyv, egyszerű az ábra. Máté 5. (Hegyi beszéd):
"(27)Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. (28)Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele."

Bizonyos szempontból tök világos, nem kell házasságot törni, se cselekedettel, se gondolatban. Amiért mégsem ilyen egyszerű, hogy a biológiai programozásunk ezzel ellentétes. Írtam már a Times egy régi cikkéről. A nők a tüszőrepedés idején (a fogamzásra legvalószínűbb időpont) hormonálisan megzakkanhatnak, és saját maguk számára is érthetetlen módon lefekszenek egy tök ismeretlen, de vonzó (előnyös génekkel rendelkező) pasival. Aztán persze gyorsan kijózanodnak, és visszahúznak a párjukhoz, akivel közös életet, közös utódnevelést terveznek. A pasiknál meg van az "új tehén" elmélet. Az új nő, akit még biztosan nem volt alkalmuk megtermékenyíteni, az mindig érdekesebb lesz, mint a régi, aki már lehet, hogy terhes tőlük.

Egy hasonlat szerint az ember kettős lény. Egy állat testébe zárt angyal. Az állati részünk követné az ösztöneit, az angyali meg az erkölcsileg helyes utat járná. Ha a kettő nagyon eltér, nem jön össze a kompromisszum, és akkor csalódottak leszünk, vagy ezért, vagy azért. Szerencsés, az, aki tudatosan képes választani, és választása mellett minden körülmények közt kitartani. Vagy szent lesz, vagy cinikus gazember, de elégedett lesz az életével. Ha ingadozik a kettő közt, akkor gyötrődni fog, a vágyai, a kötelezettségei, a bűntudata, a boldogtalansága miatt.

És nagyon egyszerű azt mondani, hogy "ne törj házasságot". De mi van akkor, ha valaki már megtette? Ott egy kapcsolat, a bizalom megingott, az egész romokban. Olyankor mit érdemes tenni? Buldózerrel eltakarítani a romhalmazt, vagy megpróbálni romjaiból újjáépíteni?

Nem állítom, hogy tudom a választ a kérdésekre, és én sem vagyok szent, gondolatban én is voltam már más nőkkel, és még biztosan leszek is. De szeretem a párom, és ki akarok tartani mellette. Ez, ha mentségül nem is szolgál, de azért valamit mégiscsak ér.

Névtelen írta...

"A hűtlenség a génjeinkben van?" - A Vitáztam c. bejegyzésedből idéztem. Az erkölcs meg a tudatunkban... Tényleg szerencsés az, aki hideg fejjel választani vagyis elválasztani és kitartani képes. Lehet, magamból indulok ki, amikor azt gondolom, sem a szent sem a gazember nem lesz elégedett az életével, ha őszintén magába néz. Az ingadozással szemben az egyensúlyt vagy legalábbis az arra való törekvést tudom elképzelni. Ahogyan írtad, a kettősségünk miatt. Azt hiszem, jó magam 'ingázó' volnék. A harmóniára pedig csak ácsingózom. Nem tudom, mi nyugtatna meg jobban: ha kiderülne, a legtöbben hozzám hasonszőrűek vagy, ha az orrom alá dörgölnék levedlett bundájuk szőrcsomóit, mondván - Ennyi az egész!
Persze, továbbra is fennáll a harmadik lehetőség, miszerint a nagy átlag magasról tesz az egész lelkiismereti dilemmára, sőt, fel sem merül bennük.

Mi van akkor, ha valaki már megtette? Azt nem tudom én sem. Azt tudom, hogy romboltam már le (lég)várakat az őszinteségemmel és a kétkedésemmel. Nem lehet buldózerrel eltakarítani a romokat, mert annyira tömérdek.
Lehet belőlük újra építkezni, de az már sohasem lesz ugyanaz. Az alap pillérek meggyengültek és remegnek, s a bástyák meginognak, ha a legapróbb rezdülésed és lélegzetvételed is nem a felhőtlen boldogságot, elégedettséget és odaadást sugallja.
Teheted még azt is, hogy kimászol a romok alól, sebeket szerezve és sebekkel borítva otthagyod a másikat magad mögött. Mert hiába próbálsz te segíteni, másképpen de megmaradni, mindig csak fájdalmat okozol, miközben neked is fáj. Csak bízni tudsz, hogy mihamarabb talpra áll, ő is kiverekedi magát a romjaitok peremére vagy messze azoktól és ott majd új várat kezd el építeni. Ahogy az övébe, úgy a tiédbe is befalazódik néhány csonka vagy épen megőrzött tömb a régi közös életetekből és óhatatlanul része lesz az újnak.
És van olyan, hogy nem a része, sokkal inkább a gyenge pontja...

L

Megjegyzés küldése