Oldalak

2012-02-14

Szent Bálint napja

Ma van a napja, de nem tudom, mennyire fog összejönni az ünneplés. Fecó délutáni programon, Kata ment érte, még nem értek haza. Én azért készültem, főztem egy ünnepi kását. Mondjuk ez szinte teljesen olyan, mint a hétköznapi, zabpehely, búzadara, kókuszreszelék és mazsola, az alján alma és narancs darabok, a tetején baracklekvár. Az ünnepet csak az jelzi, hogy a lekvárt szív alakban kentem szét rajta. Tekintettel az anyagi helyzetünkre, nem esünk túlzásokba, pedig biztos örült volna Katám egy Karib-tengeri útnak. Mondjuk nem tudom mikor érnek haza, de talán az utazás bele se fért volna a napba. Remélem valami más program még beleszorítható lesz az esténkbe.
Bár az a helyzet, hogy tegnap előrehoztuk az ünnepet, hátha ma nem jut rá idő. Későn jönnek és még a leckét is meg kell csinálni. Viszont tegnap Kata hamarabb el tudott jönni a munkából, és volt még 20 percünk, mielőtt Fecó várható volt a suliból. Szexmaratonról hallottam már, de ha létezne ebben a műfajban a fedett pályás, rövidtávú atletizálás is, akkor tegnap olimpiai kvótát szerezhettünk volna. Kétszeri zuhanyzással együtt belefértünk a negyedórába. Zuhany előtte, hogy tiszták legyünk, villámszex, zuhany utána, hogy lemossuk az árulkodó illatokat. Kata ígérgeti, hogy egyszer stopperórát hoz az ágyba, mert izgatja a kérdés, hogy a bugyi levételétől számított 60 másodpercen belül sikerül-e orgazmushoz jutnia, juttatnia. Szerintem mindketten közelebb járhatunk a másfél perchez, és ez igazából nem lóverseny. És a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is meg kéne még győzni, hogy érdemes lenne bővíteni a sportágak számát. Mondjuk a televíziós közvetítési jogokért biztos lenne tülekedés.
Két év letöltendőt kapott Geréb Ági. Nem sok minden változott a középkor óta. A szülészorvosok most is üldözik a bábákat, mert féltik a jövedelmüket. Az Ütközőben volt egy beszélgetés, orvos, bába, meg még a négy gyerekes szerkesztő asszony is beleszólt a műsorvezető fülhallgatóján keresztül. Az orvos (pasi) elmondta, hogy már milyen nagyszerű Magyarországon, egy éve törvény van rá, hogy hogyan lehet szabályosan, törvényesen otthon szülni. Aztán a bába elmondta, hogy kell hozzá egy erre képesített szülésznő. Csak kár, hogy egy év alatt egyetlen szülésznő sem kapta meg az erre jogosító képesítést. Valami olyan orvosi végzettség, amivel valaki az újszülött kisgyereket vizsgálhatja, és állapíthat meg mindenféle dolgot. Országosan, a kórházakban sem sok ilyen van, de aki otthon akar szülni, annak jobb, ha van a kredenc fiókjában.
Elmondta a doki, hogy már a kórházak nagyon fel vannak szerelkezve, vannak bordásfalak, szülőkádak, úgy szülnek az anyukák, ahogy csak akarnak. A nők meg felhördültek élő adásban. Jogosan. Katának a szülőszobájában is volt bordásfal meg elefántnak való bazi nagy gumilabda. Úgy vajúdhatott, ahogy csak akart, legfőképp meg ahogy csak tudott, mert eltelt egy óra is, hogy a kutya nem nézett rá. De mikor elkezdődött a kitolási szakasz, akkor bizony hanyatt kellett feküdni egy szülőágyon. Ráadásul akik kicsit később érkeztek a hidegfronttal, azoknak nem jutott külön szoba, kórteremben, sőt majdnem a folyosón szültek. Nem kérdezte tőlük senki, hogy mit szeretnének. És ez Szeged, megyei jogú város, mi lehet egy kisvárosi kórházban?
A Moody's leminősítget megint. Most nem minket, de ez se jó, mert ha mások állampapírja drágul, akkor a miénk iránti kereslet csökken. Már megint a független európai hitelminősítőt emlegetik, ami nem az amerikai érdekeket szolgálná ki. Azt hiszem, erről nem beszélni kéne, hanem megcsinálni. Szó nélkül. Mert már fogalmazzák azokat az elemzéseket, amelyek azt bizonygatják, miért is nem független ez az európai szervezet.
Másutt riogatnak a történelemmel. Gazdasági válság, a globális hatalmi súlypont áthelyeződése, nyersanyaghiány, ilyenkor mindig hatalmas háborúk szoktak jönni, hogy egy új egyensúlyi állapot álljon be. Helló! Ébresztő! A harmadik világháború már jó ideje folyik. Sőt, lassan vége lesz. Csak ebben kevesebb volt a fegyveres konfliktus, bár akadt az is, sőt zajlik most is, és újabbakat készítenek elő. A harmadik világháborút elsősorban gazdasági eszközökkel vívják. Ettől az áldozatok száma semmivel nem lesz kevesebb. Még hátra van egy nagyon komoly élelmiszerkrízis, további járványok és polgárháborúk, de a végén 72 milliónál nagyságrenddel több halálos áldozat lesz.
Boldog Valentin napot!

6 megjegyzés:

Tyúk írta...

Nem gondolok semmit Geréb Ágnesről.
Talán azért, mert nem őróla kell bármit is gondolni, főleg mivel - ha igaz az, hogy mindenki a szándéka szerint ítéltetik meg - ő aztán tényleg nem tett semmi rosszat, csak segített.

Ha egy nő lehet elég felelős, hogy otthon a pihe-puha ágyában MEGTEREMTSEN egy életet, akkor ahhoz is joga van, hogy otthon hozza világra, bízzuk ezt az ő megítélésére.

Az egy dolog, hogy én féltem az otthon szülő nő és a gyermeke életét, de ez nem Geréb Ági ellen szól, csak féltem az életüket.

AncsaT írta...

Ami nagyon elgondolkodtatott, hogy megkérdezte a beszélgetés egyik résztvevője, hogy ki emlékszik olyan esetre, hogy egy orvos, nem feltétlen szülész-nőgyógyász, két év letöltendőt kapott volna műhibáért.
Pedig hánynak a keze közt haltak meg betegek. Mert mondjuk részegen mentek be dolgozni, mert mondjuk lusták voltak megnézni a kórlapot. Ezt persze csak én teszem hozzá, ezt nem mondták a rádióban.

Akira W. írta...

A teljesítményhez külön gratula... :) A hitelminősítők valóban gazdasági fegyvernek minősülnek, mert nagyon szép szó a független, csak sajnos itt már senki és semmi nem független és már elég régóta. Azt kellene mondani, hogy Görögország ici-pici füllentése óta megy a hisztéria, ami jogos, mert a nagyon komoly arcú kancellárokat és miniszterelnököket az orruknál fogva vezették, még szép, hogy a végén egy emberként kiáltanak fel Angeláék, hogy hát "Scheiße!!!. És aki már kicsit gyanús - közép és kelet Európában ki nem az - arra már szórják is az átkokat... kezdjük megszokni, csak néha azért elámulunk, hogy ennyire megvezethetők egész nemzetek.
Geréb ügyben pedig röhejes az ítélet, hogy úgy mondjam "kiragadták" szerencsétlent a szövegkörnyezetből. Ha megfelelőek a feltételek és az előzőleges vizsgálatok alapján egészséges mind az anya és leendő gyermeke, akkor nem hinném, hogy rosszabb statisztikai adatokkal járna az otthon szülés, mint a kórházi. Alig száz évvel ezelőtt a szegregálódott településeken szinte csak bábák vezették a szüléseket... persze jobb híján, de ha a család/szülő/anyuka ezt akarja akkor ne akarják már meggátolni benne. A kockázattal tisztában kell lenni, de ez nem kifogás.

AncsaT írta...

Nem jár gratuláció érte, a kényszer (szűkös időkeret) miatt esett így, inkább a maratont választottam volna. :)

A görögöket a kamuzás miatt utálják, ezt úgy adták elő, hogy amiért a német munkás megdolgozott, erős Eurót teremtett, azon a lusta görög melós élősködik. És ami a precíz, fegyelmezett német csőrét különösen cseszi, hogy a görög b*szik befizetni az adót, az hagyján, hogy az országának, de az EU-s közösbe is. A német szorgalom által biztosított alacsony kamaton vették fel azt a pénzt, amit elszórtak, és most a németektől várják, hogy kihúzzák őket a sz*rból.

Elmondták az adásban is, hogy ahol bábák vezetik le a szüléseket, ott igen alacsony a császármetszések száma, néhány százalék. Ahol orvosok, ott az átlag 32%, de van kórház, ahol 48%. Ennek két oka is lehet. Ők arról beszélnek, hogy az orvosok egyik felesleges beavatkozása hozza magával a másikat. Addig piszkálják, idegesítik, nyomkodják, bökdösik a kismamát, amíg a végén megzavarják a szülést, és muszáj lesz császározni. Én még ennél is durvábban fogalmaznék. Természetes szüléshez az éjszaka közepén rángatják be a dokit, a császárt kiírja délelőtt tízre, és még csak korán se kell kelnie. Hány történetet hallottam, hogy akár egy hetet is lehetett volna még várni, hogy meginduljon magától a szülés, de a doki nyaralni, síelni stb. ment volna abban az időben, és inkább előbb "kivette" a gyereket. Vajon ez a baba meg az anyuka érdeke volt? És azt is hadd említsem meg, egy császárért dupla "tarifát" szokás leperkálni a dokinak, mint a sima szülésért. Az meg sem fordul gondolom senki fejében, hogy talán ez is befolyásolja az orvost, hogy császározzon, vagy se.

Szabi írta...

Nem tudom,hogy van ez, de szerintem ehhez a anya beleegyezése is kell, hogy idő előtt császárral kivegyék belőle a gyereket. Mindezt csak azért, hogy a választott doki legyen ott, mintha egy másik nem tudná ugyanazt. Főleg, hogy a szülésnél a 95% meló a szülésznőé. Félelmetes az emberi hülyeség.

AncsaT írta...

Egyrészt a magyar egészségügy arról híres, hogy k*rvára törődik a betegjogokkal, másrészt mit válasszon szegény kismama, mikor a doki közli, hogy vagy most császárral, vagy a jövő héten ő nem lesz itt, és szülhet a két ügyeletes egyetemi hallgatónál, az egyik beceneve Kétbalkéz, a másiké meg Neájujjel.

Megjegyzés küldése