Oldalak

2012-02-18

Ninlil szentélye

Újabb borderlájnos feladat Folytassuk az alábbi történetet:

Valéria végre letette a bőröndjét, majd az ablakhoz lépett és kinyitotta.
– Böjti szél – gondolta.
Ebben a pillanatban egy váratlan szélroham...

(Nem, macskaalom most kivételesen nincs benne.)
Valéria végre letette a bőröndjét, majd az ablakhoz lépett és kinyitotta.
– Böjti szél – gondolta.
Ebben a pillanatban egy váratlan szélroham felkapta a szoknyáját, és a nyakáig fújta. Szembe fordult a széllel, lefogta a szövetet, leszorította a térde alá, majd hátul is lesimította, a lába köré tekerve a bő anyagot.
– Pajkos vagy ma úrnőm! – mormolta az orra alatt, majd körülnézett, ki látta.
Két kamasz állt az utca túloldalán. Várakozóan bámulták, hátha egy újabb szellő ismét fellebbenti a ruháját. Valéria ostobának tartotta őket, úgysem pillanthatják meg az alsóneműjét. Sosem vett semmit a szoknya alá. Persze, honnan is tudhatnák. Hittársai még az ő születésük előtt elhagyták ezt a várost.
Visszafordult az ablakhoz, amit újra behajtott a szélroham. Ismét kinyitotta, és bebámult a szentélybe. Elszorult a torka, látva, hogy bent vastagon áll a por. Nem csoda, ha haragszik az Úrnő.
Fogta a bőröndjét, és megkerülte az épületet. Hátul, a déli oldalon kellett keresnie a bejáratot. A templomkert elvadult, bokrok nőtték be az ösvényeket. Össze kellett fogja a szoknyáját, hogy ne akadjon bele a tüskés ágakba.
Három lépcsőfok vezetett egy fakorlátos verandára. A lakk lekopott, de ha lecsiszolja, és újra keni, ismét szép lesz. A fa egészséges, csak elhanyagolták a karbantartását. A bőröndöt a korlát mellé állította. A deszkapadlón leszakadt szélcsengő hevert. Félretette, hogy majd megjavítsa. Kitárta mindkét ajtószárnyat, a falon lévő kallantyúkkal rögzítette őket, majd belépett.
Nem is nézett körül, legelőször körbejárt, és kinyitotta az összes ablakot. Kihajtotta és kitámasztotta őket, hadd jöjjön be a fény és legfőképp a levegő. Egyetlen nyolcszögletű, nagyjából hét méter széles, nagy helyiségből állt az alsó szint. Középen nyolcszögletű, térdmagasságú kis emelvény, körülötte nyolc oszlop tartotta a mennyezetet. Ez rendben van, a szentélyt úgy építették meg, ahogy azt kell.
Az emelvényhez lépett, felemelt egy legyezőt. Szétnyitotta a fapálcákhoz erősített díszes csipkét. Egész jó állapotban volt, eltekintve a portól. Párszor meglebbentette, hogy megtisztogassa az oltárt. Megnézte a tálkákat, babot talált az egyikben, a másikban felismerhetetlenné fonnyadt zöldségeket, brokkoli vagy karfiol lehetett meg talán káposzta, esetleg kel.
Köhögésre ingerelte a szálló por, ezért az utcára néző ablakhoz ment, és kihajolva mélyeket lélegzett. Egy lány haladt el előtte, kicsit lehetett csak idősebb nála. Csodálkozva megállt, megbámulta a kitárt ablakokat. Mikor megpillantotta őt is, gyorsan hullámot rajzolt maga elé a kezével majd nagyot köpött és elsietett.
Nem érdekes. Enki tisztelői majd megszokják. A szél felkorbácsolja a vizet, de ha eláll, elnyugszanak a hullámok. Uras követői jobban ragaszkodnak az állandósághoz, nehezebben viselik a változásokat. Elmosolyodott. Vajon ha a lány Urast követné, mit csinált volna? Lekuporodik a bokrok közé? Persze azt megtehette volna így is, elvégre guggolva is szoktak áldozni a Víznek. De azt többször is lehet egy nap, míg a Föld áldozatát napjában egyszer vagy kétszer lehet csak elvégezni. Hiába innák a ricinusmag olaját, abból csak vízáldozat lenne.
Ezen vigyorgott egy kicsit. Kinevette és egyáltalán nem kedvelte Uras tisztelőit. Sótlan emberek. Semmi szín, semmi vidámság. Ráadásul a szellőztetésnek és a mosásnak is ellenségei. Egyszer járt egy urashívő otthonában. Pontosabban kétszer. Először és utoljára. Kosz volt bent és büdös meg hideg és sötét. A Tüzet sem szeretik. Nem fűtenek, nem világítanak. Ha a tél hideg, akkor egy mélyebben lévő kamrába költöznek, és áthívják a szomszédokat, hogy melegítsék egymást.
Olyan pletykákat is hallott, hogy ilyenkor téli álmot alszanak. Mások szerint meg a sötétben, a takarók alatt mezítelenül bújnak össze, és mindenki azzal üzekedik, aki a keze ügyébe kerül. Családi állapot, kor, nem, sőt még a vérrokonság sem számít ilyenkor. Persze a téli álmot inkább elhitte, mint az állatok módjára történő párzást.
Szigorú és prűd embereknek ismerte őket, akik nagyon komolyan vesznek minden isteni parancsolatot, erkölcsi szabályt és szokást. Egyetlen köztük megesett házasságtörésről hallott csak, állítólag még a dédapja idejében történt. A csalfa férjet és a hajadon lányt is elűzték. Gyalog, üres kézzel, csak a rajtuk lévő ruhájukat vihették magukkal. Többé nem említették a nevüket, mintha nem is léteztek volna soha.
Enki tisztelői sokkal lazábban viszonyultak az ilyesmihez. Ők is házasodtak, de náluk nem csak megkötni, hanem felbontani is könnyű volt a kapcsolatot. Ugyanúgy megvolt a szertartása az oldásnak is, mint a kötésnek. Pap és papnő végezte mindkettőt. Kötéskor egymást itatta a pár egy-egy korsóból, aztán vékony zsinórt tekertek köréjük. Oldáskor összekötve járultak az oltár elé, ahol a pap és a papnő elvagdalták a köteléket, majd ki-ki a saját korsójából ivott. Ha hűtlenség volt a válás oka, a megcsalt fél földhöz vágta, összetörte a kezében lévő korsót.
Ők, Ninlil népe nem csináltak ebből ilyen nagy ügyet. A férfi letette a zsákját a nő háza elé és ment a dolgára. Estére visszatért, és ha a nő bevitte a holmiját, bement, és onnantól együtt laktak. Ha egy nap arra tért haza, hogy a zsákja az ajtó előtt várja, akkor fogta, felkapta a vállára és odébb állt, keresni egy másik házat, aminek koszorú lóg az ablakán. Végső esetben alhatott a férfiházban is. Ételt meg kapott bármelyik szentélyben.
A negyedik úr, Enlil híveiről nem sokat tudtak. A Tűz népét akkor látták, ha a világban felfordulás volt. Egyesek szerint egyenesen ők okozták a bajokat, mások szerint a vész csak követte őket, amerre jártak, de azt mindenki elismerte, hogy a segítségük nélkül sokkal rosszabb lett volna. Csak azok a furcsa szokásaik! Tüzet vettek a szájukba, és füstöt leheltek, mint az ősidők sárkányai.
– No, de hagyjuk az idegen Istenek követőit és az ő furcsa szokásaikat – gondolta Valéria. Várt rá egy évek óta elhagyott szentély, hogy kitakarítsa. A felső szinten még nem is járt, pedig ott kéne kezdenie a munkát. Egyrészt, mert a por lefelé ülepszik, másrészt meg ott van a konyha. Ételt kell készítenie, hogy áldozatot tudjon bemutatni.
Reggel evett egy kis tegnapról maradt babfőzeléket, de az estig nem fog kitartani. A gondolatra valami megmoccant a gyomrában, majd a torkában, de visszanyelte. Ninlil nem az északi, hanem a déli szél úrnője. Megfeszítette, majd ellazította a hasizmait. Úgy, ez a helyes útja! Kissé megemelte a szoknyáját, és délen engedte el a szelet, zajosan, ahogy az Istennő szereti.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm, hogy olvashattam! :-) K

AncsaT írta...

Szívesen. Örülök, ha tetszett. :-)

Megjegyzés küldése