Fecó büntiben

Fárasztó volt ez a hét. Konzultáltam a témavezetőmmel, van egy csomó olvasnivalóm, mielőtt egyáltalán nekiállhatok írni a dolgozatomat. Megszületett a levelezős órarendem is, minden eddiginél bénább beosztással. Megszámoltuk a krediteket, a kötelezőnél 10%-kal több lesz. Tegnap meg tegnapelőtt tanfolyami órákat tartottam. Amit nem fogok bánni, mikor kifizetik az óradíjakat, viszont mikor ott kell lenni az nem annyira jó. A hallgatóim finoman szólva nem zsenik. És lusták, mint... nincs is megfelelő hasonlatom, olyan lusták, hogy ahhoz fogható nincs a világon. Így ahelyett, hogy mindenféle okosságot tanítanék nekik, dolgoztatom őket olyan feladatokkal, amiket otthon kéne csinálniuk. Ezzel lassabban haladnak, bár legalább haladnak. Nekem meg lehetőségem van ímélezni meg fészbukolni, amíg kínlódnak. Azt mondom, úgy kell nekik, én meg kissé rossz szájízzel és háborgó lelkiismerettel órabérben szórakozom.

Hazajöttem, és megcsináltam a hamubasült fóliáskrumplit. (Krumpli, hagyma, szalonna apróra vágva, alufóliába csomagolva, behajítva a kályhába, persze csak már mikor parázs van.) Meg kell mondjam, szabad tűzön valahogy jobb az íze. A kályhában nagyobb a meleg, kicsit megégett, és a füst is töményebb lehet, mert sokkal erősebben érződött rajta. Egyre volt jó, hogy kiderüljön, katasztrófahelyzetben így is lehet ételt készíteni. Egyébként meg rutinosan feltettem egy paprikás krumplit is, így nem maradtunk éhen. Mire elkészült a kaja, hazaesett Kata meg Fecó is. Ők is rutinosak, tudják, mikor kell hazajönni.

Kata odavolt a tanfolyamán. Szidta, hogy milyen hülyeség, megint egy csomó rizsa volt, meg torzsalkodás, annyira utálja. Persze azért holnap is odamegy. Inkább nem mondok rá semmit. Fecó legalább jól érezte magát, szánkózni volt az unokatesókkal. Mondtam, nagyon helyes, ki tudja mikor fog legközelebb szánkózni, amilyen telek vannak mostanában. Lehet, erről fog majd mesélni a gyerekeinek, hogy ő 10 éves korában még látott akkora havat, amit lapáttal kellett elhányni, hogy járni lehessen az utcán. Persze a tartós mínuszokat már nem díjazom ennyire. A kályha csak úgy zabálja a fát, mégsincs szauna. Nyáron biztos visszasírom majd az ötven fokban a mínusz húszat, de most inkább a kánikulára szavaznék.

Mindjárt megnézem a Life (Életfogytig zsaru) legutóbbi epizódjait. Amíg magam vagyok, mert Fecót ideiglenesen letiltottam. Büntiben van a gyermek, mert kamuzott a leckével. Kérdeztem, hogy minden kész van-e, amire bólogatott. Direkt rákérdeztem arra is, hogy kell-e tanulni valamit, lesz-e dolgozat, vagy bármi, amire készülni kell. Nem, nincs. Kata folyton veszekszik velem, miért neki kell tanulnia Fecóval, miért nem csinálom meg vele én a leckéjét. Hát ezért. Szemrebbenés nélkül letagadja, hogy majd az anyjával csinálhassa meg, mert az lediktálja neki a megoldást, nálam meg neki kell agyalni rajta. Szóval mondtam, ha valami leckéje, tanulnivalója mégis lenne, egy hétre elfelejtheti, hogy én leszedjek neki valamit, vagy hogy velem nézzen filmet. Persze kiderült, hogy tanulni kellett volna a másnapi dolgozatra, csak "kiment a fejéből". Úgyhogy nincs mozi egy hétig, hátha belemegy a fejébe, hogy az a szabály, előbb a lecke, aztán a szórakozás.

Most berágtam, és komolyan veszem a szankciót. Legközelebb két hét lesz, aztán meg egy hónap. Játszik velünk a kölyök, és közben az sem érdekli, hogy összeveszünk miatta. Mikor mondom, hogy én rákérdezek a leckére, de nekem letagadja a gyerek, akkor jön az a rész, hogy én hazudok. Ezt követi a részemről, hogy nem, mert a gyerek hazudik, és vajon kitől örökölte. Aztán jön az anyám foglalkozása, utána meg, hogy Kata vagy kimegy magától, vagy röpül a szobámból. Mindezt a kis lusta disznó miatt. Tegnap már úgy jött, hogy kész van minden leckéje, és csinált szorgalmit is, nézhetne-e velem valami sorozatot. De megmondtam neki, ez nem olyan mint a börtön, hogy jó magaviseletért harmadolják a letöltendőt.