Oldalak

2012-02-23

Csigatempó

Kicsit belassultam. Elkezdtem a szakdolgozatomhoz anyagot gyűjteni, aztán elkalandoztam a neten. Belekaptam két könyvbe is, a Dust & Decoyba meg a Tiger's Curse-be, most párhuzamosan olvasom őket. Elkezdtem rendet rakni a számítógépemen, és belefeledkeztem a régi fotókba. Az Outcasts sorozatnak nekiálltam, aztán a Life két új epizódját sikerült leszedni. Valahogy elkalandozok mostanában a kitűzött céljaimtól. Bár lehet, hogy csak a szexmentes napok miatt, a hétvégén majd kiderül, hogy az egyik probléma megoldódása magával hozza-e a másikét is. Igazából nem zavar a dolog, nincsenek sürgető határidőim, csak úgy szétfolyok. Mint a hó a háztetőn. Bár az reggelre rendesen összefagy. Napközben locspocs, reggel meg jégvirág a terasz üvegablakán.
A borderen a csigák szexuális élete is előkerült. Ami első látásra nem tűnik túl izgalmasnak. Egy csiga, mint tüzes szerető? Vicces. Pedig felettébb figyelemre méltóak ezek az állatok. Ugyanis hímnősek. Azaz nincs lánycsiga meg fiúcsiga, hanem a csigák egyszerre lányok ÉS fiúk. Rendelkeznek mindkét nemre jellemző ivarszervekkel. Viszont ha két csiga találkozik, akkor nem termékenyítik meg egymást kölcsönösen, mint ahogy azt gondolhatnánk. Az egyik határozottan női szerepet játszik, a másik férfit. Aki a fiú lesz, az megtermékenyíti a másikat, és az rak petéket, a kettejük genetikai örökségével.
Ami érdekes, hogy a csigáknak a puha kis testében van egy mésztű, amivel "ledöfik" egymást szex közben. Szerintem tutira fáj nekik. Szado-mazo hermafroditák. Egyre izgalmasabb. De igazán akkor válik érdekessé, ha megnézzük mindennek a célját. Mert igazából nem az élvezetért csinálják ezt a csigák. Küzdelem zajlik köztük, hogy melyik lesz a férfi. A szexista kis dögök pasik akarnak lenni! Amelyik az ügyesebb, erősebb, nagyobb stb., igazából nem tudom hogy döntik el, ha rajzfilmet csinálnék, akkor kő-papír-ollót játszanának benne, szóval aki győz, az termékenyíti meg a spermájával a másikat.
Ennek az lehet az értelme, hogy csigáéknál nincsen GYES, és ha szétválnak, a bíróság nem ítéli automatikusan a nősténynek a hím házát. A kettő közül bármelyik képes megtermékenyíteni a másikat, és az utódok így is, úgy is 50-50 %-ban hordozzák a génjeiket, de amelyik végül a nőstény szerepét játssza, annak a részéről nagyobb energiabefektetést igényel az utódok létrehozása. Mindkettőnek ugyanannyi utódja lesz, de a hím csak a picike spermáit passzolja át, a nősténynek kell a nagyobb petéket kitermelnie, megfelelő helyet keresnie és leraknia. Amíg ezzel van elfoglalva, a másik újabb csigákat cserkészhet be, és több utódot hozhat létre, másokkal közösen.
De az alul maradt (lányszerepre kényszerült), "erőszakkal teherbe ejtett" csiga sem teljesen hülye. Fogamzásgátlót használ! Olyan anyagot termel a teste, ami a bejutott spermiumokat elég hatékonyan megöli. Persze nem lehet 100 % hatásos, mert akkor kipusztulnának a csigák, de annyira jó, hogy időnként esélyt adjon neki egy újabb párzásra, ahol ő lehet a hím. Na, most jön a mésztüske! Azon olyan nyálka található, ami a másik csiga testébe jutva, elég jól blokkolja annak a fogamzásgátló mechanizmusát. Tehát a tüske, mint egy injekciós tű, bejuttatja a termékenységet elősegítő anyagot a másikba.
Ugye milyen varázslatos? Öldöklő küzdelem zajlik két csiga közt, hogy melyikre háruljon nagyobb teher a közös utódok létrehozásában. Összemérik erejüket, és a győztes fél a spermájával megtermékenyíti a vesztest. Ám az igyekszik elkerülni a megtermékenyülést, és spermaölőt termel. Aminek hatástalanítására a másik beinjekciózza. Le vagyok nyűgözve. Azt hiszem egyszer írni fogok valamit, amiben emberi hermafroditák igyekeznek elcsábítani egymást. Mindkettő a másikat akarja majd teherbe ejteni, és maga igyekszik majd elkerülni azt. Ez legalább olyan érdekes lesz, mint a kentaurokkal, melyeknek ember és ló ivarszervei is vannak, így négyfélék lehetnek: Nő-kanca, férfi-kanca, nő-mén, férfi-mén. (Elképzeltem egy durva házibulit, beszívott kentaurokkal, emberekkel és pónilovakkal.)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez így péntek reggelre elég kemény :)
Panka

AncsaT írta...

A mai egyenesen durva lesz. :) Ha lesz még erőm megírni este. Most megyek még tanfolyamon tanítani.

Megjegyzés küldése