Hulla hó

Tegnap, ahogy jöttem hazafelé, esett a hó, vártam a buszra a megállóban, fáztam és toporogtam, Micimackó jutott az eszembe. Meg egy regényalak. Valami elborult műszaki zseni, egy szórakozott kocka, amint kabát és sapka nélkül sétál a hóesésben, és közben dudorászik: "Hull a hó és hózik, Micimackónak diszkomfort érzetet okoz az alacsony külső hőmérséklet... vagy valami ilyesmi. Zik-zik. A szuper szinkron mikro ciklofazotron kapcsolási rajzát könnyebb megjegyezni." Aztán zombikon gondolkodtam. Hogy a hideget vajon mennyire bírják. Fázni biztos nem fáznak, csak a hidegben tudnak-e vajon mozogni. Meg mi lesz a fagyott zombival? Tavasszal kiolvad és megy tovább vérengzeni? Éjszaka meg álmomban robot voltam. Ez arról jut eszembe, hogy a zombik viselkedése eléggé robotszerű. Fut rajtuk egy zabálóprogram, és ennyi az összes szoftver. A hardver viszont erősen hibatűrő. Ha több mint a felét kiiktatjuk, leválasztjuk a rendszerről, akkor is működőképes marad.

Ennyit a hullákról, a hóról akartam inkább. Kata bepánikolt, hogy talán itt van az évszázad hóesése, és mi lesz, ha a boltokba nem tudják eljuttatni az árut, és két hétig nem lehet bevásárolni, és akkor majd éhen halunk. Ezért kirángatott a gép elől, hogy azonnal induljunk, töltsük fel az élelmiszerkészleteinket. Persze előbb lapátoljam el a havat, mert nem lehet kijutni az utcára. Mondjuk ez erős túlzás volt, de fogtam a lapátot és ösvényt vágtam az ajtótól a kapuig. Aztán megtisztítottam a járdát is a ház előtt. Meg a szomszéd néni előtt is. Nem akarom megsaccolni a korát, de nem tegnap ment nyugdíjba. Gondolom, nem szívesen jönne ki a hidegbe, ezért inkább el szoktam hányni előle is a havat. Eddig még nem szolt érte, hogy ne csináljam.

Aztán elmentünk a boltba. Zöldségeshez, meg az ábécébe. Mondjuk ide ez utóbbiba már nem mentem be velük, elindultam hazafelé. Egyik kezemben kiskosárka, benne káposzta, cékla, hagyma, uborka és sütőtök, másik oldalt meg a vállamon egy zsák krumpli. Gondolkodtam, milyen mesealaknak nézek ki. Jobbról Piroska, útban a nagyihoz, balról meg a vadász a hófehérkéből, fél vaddisznóval a vállán. De a hóesésben valószínűleg inkább a jetire hasonlítottam. Mire hazaértem, a hó ismét jól belepte a járdát. Azért látszott, hogy el volt lapátolva, és gondoltam, hogy elég a látszat is. Meg úgy döntöttem, naponta kétszer elég ellapátolnom a havat, és a másodikhoz még korán van dél előtt. Valahogy úgy, mint a viszkivel szokták mondani az amerikai kultúrnépek.

Aztán késő délután izmoztam még egy kicsit a hóval. Kata is kijött hozzám, megkérdezte, lapátoljon-e ő is. Mondtam, hogy én szívesen megcsinálom egyedül, de ha ragaszkodik a hóhányáshoz, nem fogom neki megtiltani, csak én abbahagyom, mert veszekedés lesz belőle, hogy ki merre tolja a havat, meg miért pont ott, mikor az a másiknak a sávjába esik. Mondta, hogy akkor csak beszélgessünk. Aztán nézte, ahogy dolgozom. Majdnem megszólalt, de mondtam neki, hogy ha a hó lapátolásával akárcsak a legtávolabbi összefüggésben is lévő megjegyzést akarna tenni, neadjisten ezzel kapcsolatos tanáccsal, javaslattal élne, akkor inkább ne tegye, mert előfordulhat, hogy hozzávágom a lapátot és itt hagyom. Ezek után békésen elmesélte a híreket, a várható időjárást, a Malév meg Csurka István halálát.

Tegnap találkoztam tesómmal. Sétáltunk. A hóesésben. Gyönyörű a szakálla, valahol Kossuth Lajos és Demis Roussos közt félúton. Beszéd közben, mint egy sárkány, gőzpárát fújt. A szakállát belepte a hó, a bajuszáról meg apró jégcsapok lógtak. Igazi télapó volt. Ajándékot is kaptam tőle. Czakó Gábor egyik könyvét: Angyalok. Czakót szeretem, biztos jó lesz a könyv is, de azt hiszem, ez egy célzás. Hogy haladnom kéne az azonos című írásommal. Már 12 oldalnál tartok, szerintem olyan 2-3 hiányozhat még, de kicsit aránytalan. Azt érzem, hogy regény akarna lenni, mert sorra kerülnek elő olyan részletek, melyekről terjedelmi okokból nem kéne írjak, mégis nagyon foglalkoztatnak. Talán gyorsan le kéne zárnom, lekerekíteni, aztán jöhetnek a részletek, ha összeáll belőle valami bővebb nem baj, ha meg nem, az se.