2012. február 19., vasárnap

A japánok mások

Japán napokat tartottam. Nem, semmi szusi, csak filmek. Előbb a Bura bura ban ban (aka Brass Band), aztán a Gantz meg a folytatása. Az első nagyon aranyos volt. Gimis diákok nem akarják, hogy megszűnjön az iskolai fúvószenekar, ezért tagokat toboroznak. A karmesterük egy kürtös lány lesz, aki kissé problémás. Ha szép zenét hall, akkor teljesen elszáll, mintha valamit szívott volna. Ilyenkor hol leteper egy srácot, hol meg ledobálja a ruháit. A többi csaj kifejezetten utálja, de irtó keményen gyakorolnak, hogy jól szóljon a zenekar. Ahogy az egyik biztatja a többit, "gyerünk, ennél jobban kell szóljon, és akkor vetkőzni fog a ribanc!". A Gantz meg  nagyon érdekes sci-fi. Balesetben meghalt emberek feltámadnak egy szobában, ahol egy bazi nagy fekete gömb van. A gömb azt mondja nekik, hogy most már ő rendelkezik az életükkel, kapnak egy spéci védőruhát és fegyvereket, meg küldetéseket. Menjenek, és öljenek meg mindenféle földönkívülieket. Nem mesélem el a történetet, mert nem arról akarok írni.
Hanem a japánokról. Hogy szerintem tökre másképp gondolkodhatnak mint mi. Először is a félelmeik. Úgy tűnik, hogy a halál nincs az élen, és a fájdalom meg a nélkülözés, a szegénység és mindenféle veszteségek nem annyira borzalmasak a számukra. Viszont az, hogy kínos helyzetbe keveredhetnek, hogy valami illetlen vagy megvetendő dolgon érik őket, az a rémálmuk. Ugyanakkor van egy kettősség is bennük, valahogy vonzódnak az extrém dolgok iránt. Láttam egy mangát, valami Halál-vágy volt a címe, amiben a szereplők úgy akartak élvezni, hogy szex közben megölik, főbe lövik, kibelezik, lenyakazzák őket. Nem tudom, másutt mennyire van divatja az ilyesminek, de a japán kultúrába úgy tűnik simán belefér.
Mintha szerintük nem lenne semmi probléma az ilyen beteg dolgokkal, amíg azok megmaradnak az ember fejében. Vagy ha diszkréten intézi a dolgait. Elképesztően perverzek tudnak lenni. Állítólag némely iskolás lányok szép jövedelemre tesznek szert abból, hogy a suliból hazafelé menet leveszik a bugyijukat és beadják egy boltba, ahová hamarosan betér egy pasi, hogy még friss melegen átvegye. Diszkrét csomagolásban hazaviszi, szagolgatja, és nem is akarok belegondolni, hogy még mit művelhet vele. Tornaóra után, ha jól beleizzadt a csaj, gondolom extra felárat is kap a bugyijáért.
Namármost, ez nekik teljesen normális dolog. A bugyifétissel nincs probléma, egész addig, amíg mondjuk az embert meg nem látogatja a főnöke, és véletlenül ki nem borul a lába elé a beépített szekrényből ezer használt női alsónemű. Pedofília? Ha valaki gyerektestű, prepubertás lánykának álcázott, de 18 feletti prostikhoz jár, és diszkréten intézi, nem gond. Ha a prostik még nem érték el a nagykorúságot, de diszkréten intézik a dolgot, akkor sincsen baj. A probléma ott kezdődik, ha mindez napvilágra kerül, és botrány keveredik belőle. Na most, ez ugye Európában is valahogy így van, de mégis látok egy különbséget. Ha ez nálunk csak sejthető valakiről, akkor máris elítéljük. Japánban meg csak megrántják a vállukat. Ugyan, hát kinek nincs valami bogara.
Aztán a szamurájmentalitás. Egy zenekarvezető a próba kezdete után kilép a folyosóra, hogy miféle zaj van kint. Ott talál egy idegen zenekart, és három lányt az ő csapatából, akik elkéstek. Rájuk förmed, hogy mit keresnek még itt, az egyik elkezd valamit válaszolni, mire kap egy rohadt nagy pofont. Ez ugye nálunk elképesztő, hogy egy 40 éves férfi pofon üt egy 17 éves lányt, mert késik a próbáról. Nekik meg természetes. A lány szégyent hozott idegenek előtt a zenekarra, a tanárára és saját magára. Elkésett, megzavarta a próbát és nem mutatott kellő tiszteletet, megbánást. Talán harakirit nem kell elkövetnie, de az a minimum, hogy kidobják a zenekarból. Viszont így kapott egy pofont, és ezzel el van sikálva a dolog. Még hálás is lehet.
És ezzel le van zárva a dolog. Nem megy haza feldúltan a diák, és nem dühöng a szüleinek. Apuka, anyuka nem rohannak be az iskolába, hogy a tanár vérét követeljék. A gyerek otthon el fogja titkolni a dolgot, és reméli, nem derül ki soha. A szülők, ha megtudják, elbeszélgetnek a gyerekükkel, hogy mennyire fontos megadni az idősebbeknek, a rangban felettünk állóknak a tiszteletet. Talán még a pofonnak a párját is megkapja.
Mert ez is furcsa nekünk. A japánok által megadott tisztelet. Fel se nagyon fogjuk, mert a nyelvet nem értjük, és a feliratban nem jön át, mennyi nyelvi formát használnak a tisztelet kifejezésére. Csak azt látjuk, hogy milyen mélyre hajolnak. Lesütik a szemüket, fel sem emelik a fejüket. Elhallgatnak, megvárják, hogy a másik szólaljon meg, nem vágnak a szavába. Lehet, hogy közben magukban elmondják a másikat mindenféle baromnak, arról fantáziálnak, hogy hasba szúrják, lecsapják a fejét, de akkor is tiszteletet mutatnak.

8 megjegyzés:

Proliblues írta...

Kitty lányom imádja őket. Hosszú évek óta nagyon nagy rajongója a japán kultúrának, mentalitásnak. (a perverz dolgokat tegyük félre, a lány 17 éves) :)
Doramákat fordít angolból magyarra, ez a hobbyja. A kedvenc zenekara a The Gazette, oltári jó japán banda. A bassgitáros Kitty példaképe.
Meg kell hogy mondjam, hogy egyébként bátrak. Mert amennyire gyöpösnek tűnnek, annyira merészek különcnek lenni, feltűnőek, a végletekig.
Más világ, az biztos.

Egy kis zene, nekem ez az egyik nagy kedvencem. Ha nem viszolyogsz a nyelvtől, a zenét élvezni fogod, mert maximalisták mind egy szálig.
És ez érződik mindazon, ami kikerül a kezük közül, legyen az zene, vagy bármi más. Talán ezt megtanulta a lányom tőlük...csinálni kell. Maximálisan.

http://www.youtube.com/watch?v=ScHjYSCQvpM

Anne Caroline Oakwood írta...

Bírom a japán dolgokat, semmi bajom a nyelvvel. Fordítottam én is, Zoku Zatoichi Monogatari című filmhez feliratot, fekete-fehér, klasszikus. Mondjuk angolból, nem japánból, csak néhol változtattam a szövegen, ahol az angol nem adta vissza jól az eredeti tónust, udvariasságot, alá-fölé rendeltséget. Később meg a hindi filmekre kattantam rá, az is egy érdekes világ. :)

Jó a zene, tetszik. Engem az szokott zavarni, hogy aki kicsit is sztár, az megpróbál feltűnőbb lenni, mint Lady Gaga. De ez csak nekem túlzás, ott simán belefér. :)

Proliblues írta...

Ha tartasz hindi napot, mesélj majd róla. :)

Anne Caroline Oakwood írta...

A hindi kultúráról vagy a bollywoodi filmekről? :)

Proliblues írta...

Is. Mindenből egy kicsit, ahogy szoktál. :)
A múltkor láttam valamelyik csatornán, hogy forgatják a bollywoodi filmeket. És milyen komolyan veszik!

Anne Caroline Oakwood írta...

Lehet, lesz belőle egy bejegyzés. Még rágódom rajta. :)

Akira írta...

Egyetértés nagyon! Személy szerint japán fanatikus vagyok - bár az utóbbi időben eléggé felhígult a lehetőségek száma amikor is hódolhatok szenvedélyemnek: anime és filmnézés, olvasgatás. Amit viszont nyugodt szível tudok ajánlani az a Kokuhaku, igazi japán társadalomkritika briliáns thriller felütéssel: http://akirablog.org/impresszio/film-impresszio/filmajanlo-kokuhaku-%E5%91%8A%E7%99%BD-confessions-vallomasok-2010.html
Nekem ez nagyon ütött, bár ami a japán filmművészetet illeti mindig lesznek fenntartásaim, mint a Battleship Yamato esetében is, aminek nagy része nyugati klisékre épül, a látványvilágot pedig egyértelműen a Battlestar Galacticából nyúlták, ami a harcjeleneteket és a kamerakezelést illeti.
Kultúra ügyileg meg igazad van, mert tényleg külön bolygó. Régi tradíciók és hipertechnika mégis jól megférnek egymás mellett... Tisztelni való az biztos.

Anne Caroline Oakwood írta...

Leszedem, meg fogom nézni. Jónak tűnik.

Most két név jut hirtelen eszembe, Takeshi Kitano meg Takashi Miike. Jó kis filmeket láttam tőlük. Hol egy brutális figurában, mondjuk egy bérgyilkosban mutatják meg a hétköznapi embert, akinek egyszerű örömei, vágyai vannak, mint bárki másnak, hol egy hétköznapi emberben, mutatják meg a kegyetlenséget, brutalitást. Ichi meg Zatoichi, és a nagy kedvenc, a Battle Royale.

Bizonyos dolgokat hihetetlenül túl tudnak bonyolítani, másokat meg irigylésre méltóan leegyszerűsítenek. Nagyon modernnek tűnnek, és európai módra öltönyt viselnek, de sokszor az az érzésem, hogy ez csak valamiféle máz, a felszín alatt a XVI. sz.-i feudális viszonyokból elég sok minden túlélt. De elvarázsol, amit sejtek.

Megjegyzés küldése