Oldalak

2010-08-31

Partikaja

Írtam már divatról, öltözködésről, itt az ideje, hogy valami receptet is előszedjek. Gasztroblogger még úgysem voltam. Nagy dolgot ne várjatok, csak a tegnapi vendégjárás legsikeresebb fogását osztanám meg. Ami egyébként meglepetés volt. Mármint a vendégeknek az étel, nekem meg a sikere. Katám készített mindenféle salátát, művészi szendvicseket, party-kolbászkákat sütött, a mamától hozott sütiket, mi szem-szájnak ingere. Én gondoskodtam sörről, borról. És megsütöttem a sütőtököt. Mind az egy darabot, ami 10 embernek nem tűnt valami soknak. A beépített tepsin is maradt még hely, valamint volt pluszban egy rács is. Gondoltam teszek rá krumplit.
Hogy ne csak úgy hajában süssem, eljátszottam vele kicsit. Miután kefével jól lesúroltam a héját, kettévágtam mindegyik krumplit. A vágott felével felfelé raktam az alufóliára. Raktam rá hagymakarikát, arra pici darab vajat. Megszórtam sóval és őrölt fűszerekkel, (kömény, fehérbors, gyömbér, szerecsendió), csak úgy találomra, hogy ne is legyen kettő egyformán fűszerezve. Némelyikre nyomtam egy csepp mustárt és/vagy kecsapot. Aztán letakartam az egészet még egy réteg alufóliával, és be a sütőbe. Kb. 200 fokra, de nem kell hőmérőzni, ha nyolcig van számozva a tűzhely gombja, akkor mondjuk ötösre.
Jó bő két óra alatt készül el. A tököt a végén háromnegyed órát, a krumplit fél órát úgy sütöttem, hogy levettem a tetejéről a fóliát. Így még nem szárad ki, de egy kicsit keményebbre sül a teteje. Nagyon egyszerű party-kaja, az ember benyomja a sütőbe, és óránként egyszer ránéz. Szóval nem volt egy pepecselős dolog, viszont a népeknek nagyon bejött, mert ez fogyott el legelőbb. És nem azért mert kevés volt. A drága kolbász pedig megmaradt. A saláták alig fogytak. Bor is maradt, de a sörre nem panaszkodhatok, egy dobozt sikerült megmentenem, azt most iszom, írás közben. Mondtam is, hogy legközelebb tanya-bulit tartunk, krumplit, répát, tököt szolgálunk csak fel. Esetleg babot, de azt is csak a vidám hangulat kedvéért.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

és a fokhagymás tejföl is nagyon jó a tepsis krumpli mellé fogyasztva! :)
Naki

AncsaT írta...

Mi a fokhagymás-kapros tejfölbe reszelünk uborkát is. Ezt az újkori görögök "caciki" néven ismerik.

Megjegyzés küldése