Furcsa dolgot vettünk észre a napokban. A konyhaszekrény felső fiókjának aljára, ahol az evőeszközöket tartjuk, egy darab csomagolópapírt terítünk, hogy a fiókot könnyebb legyen tisztán tartani. A papír szélét valaki kicakkozta, és a hiányzó fecniket a teaszűrőbe rakta. Fecótól kitelik némi csibészség, de ez értelmetlen dolog, ami nem rá vall. Katával tanakodtunk a fiók felett, aztán elkezdtük kihúzogatni a többit is. A legalsóban, ahol az ehető dolgokat tartjuk, felfordulást, és apró fekete micsodákat találtunk. Egérpiszok!
Ez megmagyarázta a furcsa szagot is, amit a konyhában éreztünk. Én rothadó kaviáros zoknira tippeltem, Kata penészesre fonnyadt zöldségre. De egérszag volt, amit nem tudtunk beazonosítani. Több ismerősnél is hallottam, hogy megjelentek a rágcsálók, lehet, az esőzések miatt megemelkedő víz bolygatta meg őket, vagy jó évük volt, és elszaporodtak a szokásosnál is jobban. Mondjuk a miértje nem annyira izgatott minket, mint inkább az, mit lehet tenni. Méghozzá sűrgősen, mert az, hogy fészket kezdett építeni az önjelölt lakótársunk, az nagyon nem jót jelent.
Kata valami ragacsot szerzett, amit széttépett papírdobozok darabkáira kent, a közepébe pedig szalámit pakolt. Én hagyománytisztelőbb vagyok, a szokásos rugós szerkezetet választottam. Mondjuk jól rá is vert az ujjamra, azt hittem leesik a körmöm, mikor a boltban próbálgattam, hogyan működik. Meggyőzőnek tűnt. A hagyományok szellemében csalinak is sajtot választottam. Trappistát. Kata az éhségre szavazott, és alulra, az ehető dolgok mellé tette a fogóját. Szerintem a fajfenntartás erősebb drive, és felül, az evőeszközök közt állítottam fel a csapdát. Szinte verseny lett belőle, ki fogja meg a szörnyet.
Ne találgassatok, az egér is olyan konzervatív volt, mint én. A merőkanalak mellett érte utol a végzete, ott harapott... sajtba. Délutánra már egészen merev volt. Fecó borzadva nézte, mikor kiszedtem a szerkezetből, letettem egy zacsira, kivittem a lépcsőre, és megszemléltük. Egérnek kifejezetten csinos volt, tömött szürke bundácska, hegyes orr, apró szemek, szőrtelen farkinca. Megbeszéltük, hogy jobb lett volna, ha meg lehet dumálni vele, hogy költözzön el két utcányival, de hát ez nem valószínű, hogy sikerült volna. Összepiszkolta a fiókokat, most majd fertőtlenítenünk kell mindent, meg kidobálni, amibe beleevett. És, hogy jól járt mert ha anya csapdájába ragad, akkor ott órák hosszat kínlódott volna, sok szenvedés után lelte volna halálát, a rugós guillotine meg csak pakk, észre se vette, és már vége volt. De a legjobban szerintem mi jártunk Katával, mert egy elfogott, de élő egérrel nem tudom mit csináltunk volna.
Bár ki tudja. Kedvesem hazajött, lépdelt fel a lépcsőn, aztán halálordítással a karomba vetette magát. "Jahahajj... te szemétláda, direkt tetted ide!" Direkt hát, itt nézegettük Fecóval, és tudtam, ha elásom, vagy kikukázom, előkaparta volna, hogy megnézhesse. A második mondatban már érdeklődött, hogy szerintem vemhes volt-e. Mondtam, hogy vagy nagyon jól táplálkozott a készleteinkből, és szépen kigömbölyödött a kárunkra, vagy pedig kicsinyeket várt. A harmadik mondata pedig az volt, hogy boncoljuk fel, és nézzük meg. Ugye én vagyok az érzéketlen meg minden, de nekem ez sok volt. Majdnem kidobtam a taccsot a gondolatra is. Közöltem, hogy nem tartom jó ötletnek, akármilyen fertő is lehet benne, ezért tekintsünk el a trancsírtól. Majd mielőtt meggondolhatta volna magát, duplán zacskóba csavartam a tetemet, és a kukába temettem.
Isten veled Miki, nyugodj békében! (Ez a Miki csak most jött ide a postba, tartózkodtam tőle, hogy nevet adjunk a bestiának, és ezzel "mi"-ből "ki"-vé léptessük elő. Nem tűnt jó ötletnek, hogy érzelmileg közelebb kerüljünk az ellenséghez. Láttam, Fecó így is sajnálta, és nekem is összefacsarodott a szívem. De úgy gondolom, nem akarnék tenyészetet a házban, és inkább leszek érzéketlen szadista gyilkos. De azért most kicsit szarul érzem magam, és nagyon remélem, hogy nincsenek többen.)
11 megjegyzés:
A szituációt elképzeltem itthon. Megküzdök minden állattal, főleg bogárral, amiért itthon dícsfényben fürdöm, de egérrel tuti nem. Azt hiszem a széket feltenném az asztal tetejére, felmásznék és onnan szurkolnék Kedvesnek, hogy "Hajrá!:)"
üdv, Lego
Hát, én sem pusztakezes küzdelemben ejtettem el a bestiát. :) De az egérrel is úgy vagyok, mint a diákokkal. Nekik több félnivalójuk van tőlem, mint nekem tőlük.
Ez valami tudatalatti dolog lehet, ez a rettegés. Mert mi is az egér. Egy szőrös állat, nagy farokkal. Kire is illik még ez a személyleírás? :)
És már azt is értem, miért félünk a kígyótól. Az egész állat egy hatalmas nagy farok! :)
Tyúk.
Nem értem, hogy lehet félni az egértől.
Gondolj bele, hogy a 70 éves apám olyan picsahisztit lecsap, ha egeret lát, hogy britni szpírsz nem csinálja szebben.
Az egér csak egy rágcsáló. Nálunk Gandzsa apó megfogja őket. Persze most már egyre inkább csak a reumásabb példányokat...
Én mindentől félek, aminek kettőnél több lába van. Ez egy ilyen aritmetikai fóbia :D
Én attól rettegek, mikor a mosogató alján, a lefolyóvédő szűrőben összegyűlik a trutymó. Mintha a lábszőrös borotvahabjára ráfújta volna még az arcüreggyulladásos orrváladékait is, úgy szokta nekem otthagyni. Állítólag azért, mert lassan folyik le, és nem várja ki. Én meg rettegek, hogy mikor nyúl ki egy pikkelyes csáp, és ragadja meg a karom, hogy levonszoljon a csatornarendszerbe. Brrr...
A lefolyóban maradó Izét én villával és kanállal szoktam eltávolítani. :)
Én zacsit húzok a kezemre, úgy fogom meg a szűrőt. A trutyák állagát így is tapintani, de legalább nem kenem össze magam. Nagyon hisztis vagyok? :)
Szóval eme írásod hangos olvasásra került tegnap este, mely hangos nyihározást váltott ki Kedvesemből. Jómagam pókírtó vagyok, Kedvesem meg hősies a darazskkal szemben. Előbbitől Ő retteg, utóbbira jómagam vagyok allerdzsiás :-D
Ja és még azt mondta, hogy ti pont olyan "elmebetegek" lehettek, mint mi, ha támad az ellen :-D
Örülök, hogy kellemes perceket szereztem. :) És egy kis diliért tényleg nem kell átmennünk a szomszédba. :))
A megörökölt kukát alaposan kimostam, slaggal lenyomattam, szép tiszta, és már majd két éve csak mi használjuk, de nem hajlandó megérinteni. Nekem kell minden héten kirakni, aztán meg visszahozni. A szemetet is kizárólag én dobom bele. OK, ha hozzányúltam, akkor utána első dolgom, hogy kezet mosok, és úgy megyek a fürdőig, hogy a kilincseket a könyökömmel nyomom le, :) no de, hogy meg se érintsem!
Az már triviális, ha este, lefekvés után agyoncsapok egy szúnyogot, az után is fertőtlenítenem kell a kezem, különben nem simogathatom meg. Rászoktam, hogy papírzsepivel irtom a vérszívókat, mert akkor nem kell.
nekünk van macskánk arra a célra, hogy kiirtsuk az egereket, igaz, mindig megsajnáljuk szegénykéket, úgyhogy elszedjük a cicától és kiengedjünk az utcán. ha van egy csöppnyi esze, nem jön vissza.
pár éve egyik télen egy patkány lakott a pincében, akit sehogy se tudtunk elfogni, se hagyományos, se modern csapdákkal, se méreggel. átkoztuk is eleget! de azért szenteste a mama vitt neki egy jó nagy, húsos szalonnát, elvégre mégiscsak karácsony van, nem?
egyébként nem sikerült elfogni, de tavasszal eltűnt valahová.
Én nem bánnék egy macskát, de Katám kutyás alkat, és akkor már nehogy legyen nekem cica, neki meg kutya ne. És akkor Fecót még nem említettem, hogy bolondul a dinoszauruszokért (hüllőkért).
Mondjuk ha a macska megeszi az egeret, a macskát megeszi a kutya, a kutyát megeszi a krokodil, akkor már csak valami jó receptre lenne szükségünk, hogy krokodilból mit lehet főzni, és megoldódott a probléma. :)
Megjegyzés küldése