Egyszer, már nem emlékszem mikor és hogyan, sikerült feliratkoznom a Brooks Kiadó hírleveleire. Azóta értesítést kapok arról is, ha Duncan Shelley köhintett egyet. (Hogy mást ne mondjak.) A levelekben nincs közvetlen link a leiratkozáshoz, ahogy az illenék, a honlapon kéne jelszóemlékeztetőt kérnem, meg belépnem és leiratkoznom, de az már annyira macerás, hogy inkább törölgetem a leveleket. Néha meg is nézem, miről van szó. Mert Duncan érdekes figura. Csak kicsit ambivalens vagyok vele kapcsolatban. Meg az írásaival.
A történetei jól ki vannak találva, rendesen felépítve, nincsenek logikátlan marhaságok, minden a helyén. A karakterek ki vannak dolgozva, kellően motiváltak, tudjuk a céljaikat, hogyan reagálnak, gondolkodnak. Csak nekem kicsit gépiesek. Bedobom az érmét, megnyomom a gombot, ez fog történni. Nem éreztem még meglepetést. És az érzelmek. A karaktereknek van ilyen érzelemféléje, de a szerző mintha híján lenne neki. Nagyon tárgyilagos az én ízlésemnek.
És azok a technikai részletek! Valószínűleg már csukott szemmel is képes lennék szétszedni és összerakni egy Heckler & Koch gépkarabélyt, annyi aprólékos leírást kényszerültem elolvasni, és ez engem egy határon túl irritál. A szinte kéjelgően részletes műszaki adatok, melyek szerintem 100%-ig pontosak, mutatják a szerző tájékozottságát, csak mindez ki a fenét érdekel. Ha egy krimiben a detektív egy bokorból lesi a gyanúsítottat, a bokor levélzetének leírása, különös tekintettel a levél nedveiben található alkaloidokra, csak akkor helyénvaló, ha az áldozatot méreggel tették el láb alól. Különben öncélú lesz a dolog. Ez annyira elvette tőle a kedvem, hogy az "Amer" történeteit már el sem olvastam.
Na de nem is Duncanről akartam írni. A legutóbbi hírlevélben ajánlott bejegyzésben szó van Björk egyik koncertjéről. Érdekes mennyire másképp érzékelünk, mennyire szubjektíven. De az vitán felül áll, hogy Björk eszméletlen. Kislányos a megjelenése, a hangja, az alakja (én bukom az ilyenre nagyon, nőm egy 10-essel idősebb nálam, mégis néha pedofilnak érzem magam mellette, de elkalandoztam), mégis vérprofi az előadása. Duncannek köszönet Björkért. Nem igen ismertem, ő írt egy regényében róla, olyan elismerő szavakkal, hogy kíváncsi lettem.
Björk csúcs. Mint a sztárok (sőt az emberek) többségének, neki is lehetnek zűrök a magánéletében. A filmje, a "Táncos a sötétben", csodás, bár rettentően nyomasztó, a zenéinek egy része kifejezetten nem tetszik, viszont néhány dolga... Elképesztő. És itt nem (csak) a bugyibaolvasztó vonzásáról van szó. Aki ismeri, az tudja miről beszélek, aki meg nem, kiteszek hármat, amit hirtelen megtaláltam a jutyúbon. Ha rákattantok, keressetek még, van pár.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése