Mielőtt beléphettem volna, Nicole viharzott ki az ajtón. Mondtam neki, hogy Clarával nem lesz baj, de ő csak odasziszegett, hogy hagyjam békén. Elálltam az útját, és kérdeztem, hogy mi baja van, de csak annyit mondott, hogy nagyon aljas játékot játszottam vele, és soha többé nem akar látni. Azzal faképnél hagyott. Teljesen összezavarodtam, nem értettem semmit. Visszamentem a többiekhez, de elment a kedvem a bulizástól. Töltöttem magamnak egy pohár bort, és azt kortyolgattam, mikor Janis néni lépett hozzám. Csúnyán összekaptak a lányok, mondta fejcsóválva, és hogy nem csodálkozik, látta, hogy nem igazán szívelték egymást. De legalább nem üvöltöztek egymással, csak elrohantak dúlva-fúlva. És Nicole-nak legalább volt annyi esze, és elvitte magával az ajándékait.
Tényleg, ott maradt az asztalon Clara karácsonyi mintás papírzacskója. Belelestem. Egy elemes varázspálca volt benne, színes, villogó ledekkel, meg egy nagy doboz Ferrero Collecton. Ebben a fajtában háromféle finomság van, Rocher, Garden meg a kedvencem, a Rondnoir. Kár lenne veszni hagyni gondoltam, és mondtam Janis néninek, hogy majd én elviszem Clarának, pár tömbnyire laknak csak tőlünk. Tényleg nem laktak messze, iskolás korunkban volt, hogy együtt mentünk haza. Ő szótlanul bandukolt mellettem, nekem meg be nem állt a szám. Mindenféle dolgot összehordtam, ami az eszembe jutott, de csak egyszavas válaszokat tudtam kicsalni belőle.
Mikor egyre többen kezdtek elszállingózni, én is elindultam, és Clara holmiját is magammal vittem. Arra gondoltam, ez jó ürügy lesz, hogy beállítsak hozzájuk, és leteszteljem az anyján, hogy elmondta-e neki, amit látott. A buszról egy megállóval hamarabb szálltam le, átvágtam a kis parkon, és ott álltam a házuk előtt. Megismertem a színéről, és a bejárat melletti juharfáról, bár a festés színe megfakult, a fa pedig nagyot nőtt. Beléptem a lépcsőházba, és végignéztem a postaládákat. Átfutottam a neveket, de nem találtam őket. Éppen azon kezdtem gondolkodni, hogy ha elköltöztek, akkor talán meg is tarthatnám a Ferrero finomságot, mikor mögöttem leért a lift, és kinyílt az ajtaja. Clara anyukája szállt ki belőle.
Mrs. Nowicki, szólítottam meg, mire furcsán nézett rám. Bemutatkoztam, és mondtam, hogy Clara osztálytársa voltam elemiben. Erre felderült az arca, és mondta, hogy hallotta, együtt dolgozunk. Mutattam a zacskót, hogy Clara ottfelejtette. Kicsit elkomorult az arca, azt mondta, nem tudja mi van mostanában a lányával, olyan szétszórt, most meg magára csukta az ajtót, és bőgeti a zenét. Igyekeztem nem elvigyorodni, pedig szinte hallottam, ahogy a hangos orgonamuzsika rezegteti az ablakot, mert azt kizártnak tartottam, hogy mondjuk Metallica bömböljön náluk. Mrs. Nowicki az órájára pillantott, majd karon fogott és a lift felé kormányzott. Mondta, hogy sietnie kell munkába, mert a szilveszteri ügyelet neki jutott, de még beereszt, mert hiába is csengetnék, Clara úgysem hallaná meg. Eszembe jutott, hogy egy kórházban dolgozik nővérként.
A liftben kellemetlenül megült a csend. Clara anyukája nem bírta, és beszélni kezdett. Azt mondta, nagyon meglepődött, mikor megszólítottam, mert pár éve elváltak Clara apukájával, és visszavette a lánykori nevét. Erre nem tudtam mit mondani, mire elkezdte mesélni, hogy nem értették meg egymást a férjével, de szerencsére mielőtt kifejthette volna, megálltunk. Megkért, hogy tartsam a liftet, majd előresietett és kinyitotta a folyosó végén az ajtót. Visszaszaladt és kellemes ünnepet kívánva bevágódott a liftbe. Én végigmentem a folyosón, kihallatszott a zene, nem orgona volt, hanem zongora. Kicsit tétováztam, hogy kopogjak-e a kitárt ajtón, de aztán csak beléptem. Az ajtóra pillantottam, és döbbenten megtorpantam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése