Oldalak

2010-04-12

Bye Stella

Tegnap, szavazás után ellátogattunk Kata szüleihez. Kis süteményezés, és sörözés a papával. Be volt hűtve a Stella, kifejezetten az én kedvemért. De vagy a gusztusom változott meg erőteljesen, vagy a Stella Artois minősége. Rettenetes, de nem ízlett. Azért nem volt egy lóhúgy, de az íze nem az volt, amit megszoktam és (el)vártam tőle. És sajnos ez nem először fordult elő. Úgyhogy inkább én is Heineken-t kértem. Papa szó nélkül kivitte a poharam a konyhába, kilöttyintette a mosogatóba, még ki is öblítette. Töltött az üvegéből, majd a maradékkal odaállította a poharam mellé. Ő elmarta a Stellát, töltött, összeszorította a szemét és kortyolt. Vigyorgott, majd azt mondta, nem is olyan katasztrofális.
Irodalmi próbálkozásom tervezése során tesóm megemlítette, hogy szerinte az agyi berendezkedésem inkább férfias, mint nőies. Ezen, hogy erre rácáfoljak, rögtön fel is húztam az orrom. Egyébként, a karakterek gondolkodásmódjáról volt szó, ami önmagában is érdekes, egy későbbi postban, lehet, visszatérek rá. A lényeg, hogy a sör kapcsán elgondolkodtam a saját agymenetemről. A reklámtudomány (van egyáltalán ilyen?) szerint, a férfiakra sokkal nagyobb mértékben jellemző a márkahűség. A nők inkább hajlamosak kipróbálni eddig ismeretlen termékeket. A fogkrémem, a fogkefém, a szappanom, a farmerom és a söröm fajtájához évek óta ragaszkodom. Hm... ezen el kell gondolkodjak.
Azt hiszem, szakítok Stellával. És promiszkuis kapcsolatokba fogok bonyolódni mindenféle szőke, barna, sőt vörös (ír) sörökkel. A profilom első mondatát, "Kedvenc söröm a Stella Artois." szintén javítani fogom. A végére pedig ideteszek egy aranyos sörös reklámot.

A lelőhely, további vicces, sörös dolgokkal.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mar miota en is ezt mondom neked! :)

AncsaT írta...

Hát, így névtelenül nem tudom ki vagy, mit mondasz és mióta, de a többiben igazad lehet. :-)

Megjegyzés küldése