Oldalak

2010-04-15

Médium

Még egy sorozatot elkezdtem nézni. A "médium"-ot, Patricia Arquette-el. Már a True Romance-ban is feltűnt, hogy milyen észvesztően bomba nő. Most újra látni, plusz tíz kilóval és plusz tíz évvel, kellemes meglepetés. Hús-vér nő benyomását kelti, olyan formákkal, amiket szeretnél megfogni, hogy érezd is, amit látsz. Szeretnéd gyömöszölni egy kicsit, abban a megnyugtató tudatban, hogy nem fog eltörni. Az arca pedig olyan kevincostneres lett. A ráncok a szeme és a szája körül, jól állnak neki. Nem akarok ilyen boros hasonlatokkal jönni, hogy a kor csak javít rajta, de érett nőként, vonzóbb lett. Fiatalabban talán csábosabb volt, de most igazán vonzó. Gy.k. a különsbség a kettő közt az, hogy az egyikkel órákat, a másikkal éveket szeretnél együtt tölteni.
Médium, látomások, megmagyarázhatatlanul megszerzett információk... A húsvét alatt tesóméknál volt az édesanyja. Beszélgetett bátyámmal, és elmesélte neki egy álmát. Apa (a férje) megjelent neki és elmondta, hogy van egy lánya. Egy olyan nőtől, akivel régen együtt dolgozott a munkahelyén. Nem tud róla senki, csak a húga, (tesóm anyjának a húga,) aki megígérte, hogy vigyáz majd rá. A hátam borsózott, ahogy mesélte. De gondolom bátyám is ledermedt, miközben hallgatta. A végén az anyukája elütötte tréfával a dolgot, de ez akkor is durva. Jó, persze nem stimmel teljesen a történet, mert nem a munkahelye, hanem a gyermekkori lakóhelye volt közös apának és anyámnak, és tesóm anyukája a húgát álmodta a fia helyett a gondoskodással megbízott személynek, de az egész akkor is megdöbbentett.
Bátyám azt mondta, hogy csak a legkivételesebb tehetségű médiumok vesznek pontos, világos és egyértelmű üzeneteket. Meg a csalók. Az ilyen üzenet nem nyelvi jellegű. Képekben, érzésekben, benyomásokban érkezik, amiket a médium agya próbál meg szavakká fogalmazni. Közvetlen kommunikáció, gyakolrlatilag gondolatok cseréje. Valakivel, akinek esetleg teljesen mások a gondolkodási sémái. Ezért lehet zavaros a vétel, habár a dolog természetéből adódóan, sosincsenek nyelvi nehézségek. De amint valaki megpróbálja más módon tovább adni, a nyelvre, a fogalmakra való pontos fordítás nehézségekbe ütközik.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Ancsa!
Nekem az a megkozelitesem a temahoz, hogy ilyen pedig nincs. Pl. tesod ezek szerint mar a tortnete elott is hitt a mediumokban. Aki valamiben hinni akar, azzal szerintem fognak tortenni dolgok. De tegyuk fel hogy nem tesod talata ki a tortenetet. Multkor irtad, hogy meglepoen magas szazalekban idegen ferfiaktol szarmazik a gyerek a csaladokban (ami legmagasabb, 30% (?) Britanniaban). Igy tesod anyja pont ilyen (nagy szazaleku) esellyel johet elo egy ilyen tortenettel ugy hogy beletrafalt az igazsagba. Vagy pl. lehet hogy apad tett ra utalasokat korabban, es o tudat alatt megertette. Vagy valami mas uton tudott rajonni, talan szinten tudat alatt, es most elojott neki almaban. Szerinted?
Tamas

AncsaT írta...

Kedves Tamás!

Nem kell elhidd, és nem kell hinned benne. Elmeséltem mi történt. Bátyám is csak ennyit tett. Nem mondta volna, ha nem így történt. Egyrészt betegesen igazat mondunk egymásnak, másrészt meg nem örül a történteknek. Apa határozott kérése volt, hogy a felesége sose tudja meg, hogy én létezem.

Olyan érdekes, hogy mindenféle bonyolult magyarázatot képes vagy kiagyalni. A "mindenható" tudatalatti, az képes lehet bármire. De az elholtak szellemei nem léteznek. Pedig a tudatalatti legalább olyan misztikus és felfoghatatlan dolog. :-)

A gondolatátvitel, a teleportáció, stb, az ugye ostobaság. De az, hogy egy elektron egyszerre két helyen legyen, az simán lehet. Ha az egyik előfordulása gerjesztett állapotba kerül, akkor a másik is. Így információt lehet "átvinni". Ez tudományos és hihető. Node, hogy valaki megérezze, ha a szeretteivel baj történik... az marhaság.

Névtelen írta...

Szia Ancsa!
Igazad van abban hogy a termeszet torvenyei epp annyira nem trivialisak es amulatba ejtoek mint amit az emberi fantazia ki tud talalni. Nincs semmi ami miatt azt gondolhatnank, hogy a termeszet torvenyeire pusztan a fantazia utjan rajohetunk. Helyette fardtsagos munka utjan es sok-sok szerencsevel lehet oket felfedezni. Ez azt is jelenti, hogy rengeteg penzt kell kolteni a kutatasra, amit jol megvalogatott emberek vegeznek. A termeszet torvenyeit pedig azert akarjuk megismerni, hogy a hasznunkra fordithassuk oket. A telepatianak oriasi gyakorlati jelentosege volna az emberek kezeben. Pl. a diplomatak munkajaban attorest jelententene. Ha komolyan vennek a penzzel es dontessel rendelkezo emberek hogy a jelenseg letezik, akkor rengeteget koltenenek ra. Telepatiarol nagyon regota beszelunk, tehat elegseges ido volt ra hogy valami eredmenyt erhettunk volna el benne, tehat hogy megbizhato modon tudjuk olvasni masok gondolatat bizonyos joldefinialt helyzetekben. A diplomacia mai allasa, ahogy arrol akar a hirekbol is lehet ertesulni, egyaltalan semmilyen mertekben nem enged arra kovetkeztetni hogy hasznalnanak telepatiat. Es ha a diplomaciaban nincs, akkor sehol sincs.
De valojaban nem ennyire penge elen tancolo az erveles a telepatia es okkultizmus ellen. Rendszeres magyarazatot lehet arra is adni, hogy miert letezik okkultiuzmus, miert akarnak az emebrek beszelni ilyesmirol, es miert akarnak hallani is rola.
Derren Brown megdobbento dolgokat produkal az eloadasain, de ugyanakkor minden egyes alkalommal elmondja hogy trukkrol, felrevezetesrol, alapos kutatasrol van szo. Meg ennek ellenere is van aki szerint megis telepatikus kepessegeivel mondja meg hogy mire gondolnak az emberek. Ami nem baj, mert legalabb ok is jegyet vesznek az eloadasra...
Tamas

AncsaT írta...

Tamás!

Keringenek hírek arról, hogy igenis folytak, folynak katonai kutatások a pszichikus képességekkel kapcsolatban.
Orvosi célokra pedig azért nyomják el az alkalmazását, mert nem szükségesek hozzá költséges berendezések és drága vegyületek, valamint nincs mit szabadalmaztatni. Ergó nem lehet vele igazán nagy pénzeket keresni. Ráadásul vagy hatásos, és a gyógyult beteg nem fizet többet, vagy hatástalan, és akkor a beteg perel. Itt nincs lehetőség "tudósok" hadát előrángatni, akik könyvtárakat publikálnak a bonyolult hatásmechanizmusokról, ami alapján bíró legyen, aki dönteni tud.

A lobbi olyan erős, hogy majdnem betiltatta magyarországon az aszkorbinsav (vegytiszta C vitamin) forgalmazását. Bementem a patikába, hogy vegyek, mert ez a legolcsóbb formája, és pont ugyananyit használ. (Illetve többet, mert nincs mellette káros adalékanyag.) Azt mondták, EU-s előírás, hogy "gyógyszertári alapanyagot" nem lehet forgalmazniuk. Vegyem meg ugyanezt kapszulába töltve, vagy tablettába préselve, grammonként 10 Ft helyett 50 Ft-ért.

Tesóm földtani kutatási módszerek között tanulta a "varázsvesszős" módszert is. Egy tanára mesélte, hogy Tunéziában, víz kutatásra használtak ilyet, de nem tökéletes. Ahol a vesszős vagy pálcás ember mutatta, csak kb. az esetek 30%-ában találtak vizet, ha lefúrtak. Az elektromos, (tudományosan igazolt) módszerekkel, drága műszerekkel viszont 20%-os eredményességet értek el. A végén már ki se vitték a műszereket, csak beültették a terepjáróba az öreg tatát, aki segített nekik, és ígértek neki némi pénzt, ha sikeres lesz a fúrás. A tanár kutatócsoportja volt a legeredményesebb a környéken. Persze zsebrevágták a prémiumot, de itthon eszükben sem volt publikálni az eredményeket. :-)


Google a barátunk, nem tudom, igaz-e, de írnak róla:

Link1: "metafizikai tudáson alapuló technológiákat alkalmazó magáncégekkel, valamint az úgynevezett titkos kormánnyal, azaz a katonai és titkosszolgálati szervezeteken belül működő még titkosabb szervezetekkel"

Link2: "politikai és ipari kémkedés. Egy 2000. évi felmérésről készült jelentés szerint európai országok, valamint India, Kína, Észak Korea és az Egyesült Államok továbbra is erőteljes távérzékelési tevékenységgel támogatja politikai, katonai és ipari hírszerzését"

Névtelen írta...

Szia Ancsa!

Itt egy pelda arra hogy milyen okbol bukkanak elo szelhamosok allitva hogy valamit ok es csak ok tudnak, amire meg se probaljunk tudomanyos magyarazatot keresni, de megis szuksegunk van ra:

http://news.bbc.co.uk/1/hi/programmes/newsnight/8471187.stm

Az ilyen szelhamosok neha csak exhibicionuizmus miatt csinaljak, vagy mert urallni akarjak a 'lelkeket', de rosszabb esetben a penz miatt. Es konnyen lehet olyan komoly kovetkezmenye is a nyereszkedesnek, mint ezzel a csalo bomba detektorral, ami emberek eletebe kerul.

Mindket oldalt amit kuldtel vilagosan okkultizmussal foglalkozo szervezetek publikaltak. Ezek megbizhatatlanok. Tudomanyos erteku munkakra erdemes inkabb hivatkozni. Hogy ilyesmirol a tudosok nem publikalnak osszeeskuves miatt lenne? Az ilyen magyarazat tipikusan azt az oldalt jellemzi, amely rovidere akarja zarni a kerdeseket, ahelyett hogy venne a faradtsagot a tenyek felkutatasara.

Egy 2009-es film, The men who stare at goats, pont egy olyan katonai programrol szol amirol irsz. Persze ez egy vigjatek. Sajnos a vegere ellaposodik. De nagyjabol ennyire lehet komolyan venni a 'hireket' ilyen kutatasokrol.

Tamas

AncsaT írta...

Tamás!

A BBC riportból azt hiányoltam, hogy 10 lezárt ládába betegyenek 10 féle robbanóanyagot, és az egyik riporter a "kütyü" segítségével meghatározza, hogy melyikben melyik van. Szép, hogy egy állami hivatal nyilatkozik ezekről az eszközökről, és feltehetőleg felelősséggel mondtak általános véleményt, de ezt a konkrét eszközt konkrétan illett volna tesztelni. Működés közben.

Ha veszek egy réz elektródot, és bemutatom, sőt, bele is lógatom egy fémsókat tartalmazó oldatba, állíthatom, hogy teljes képtelenség, hogy rajta aranyat, vagy bármilyen fémet ki lehessen nyerni az oldatból. Szétvághatom, és mutathatom, hogy belül is csak szín réz. Tehát semmilyen vegyület nincs benne, amivel reakcióba léphetne az oldatban lévő fém. Persze, ha az elektródát az oldatban áramkörbe kapcsolom, akkor elektrolízis során érhetnek meglepetések, de ezért jobb inkább nem működés közben vizsgálni a vitatott eljárást.

Ha én TV-s volnék, úgy gondolnám, próbáljuk ki, és ha a dolog működik, reklámot neki, had vigyék. Ha nem működik, jöhet a fogyasztóvédelem. De próbáljuk ki magunk, ha van rá lehetőség, gondosan, a használati utasítást pontosan betartva, ne csak idézzük a "tudós" véleményt. Ugye híres akadémiai professzor mondott már olyat, hogy levegőnél nehezebb gépezet soha nem fog repülni.

A honlapokkal kapcsolatban biztos igazad van, nem vizsgáltam a hitelességüket, annyi volt a lényegük, hogy nem én találtam ki ezeket a dolgokat, hanem mások is hisznek benne. És a lényeg itt van, a fogalmazásban. Én hiszek a pszichikus képességek létezésében. Hiszek a műszerrel (még) ki nem mutathatóban. Hiszek a halál utáni létben. Bizonyítani nem tudom, mint ahogy az ellenkezőjét sem. ( Műszerrel ki nem mutatható dolog létét a műszeres vizsgálat negatív eredménye az most cáfolja, vagy megerősíti? :-) )

A lényeg a "hit". Bizonyíthatatlan dologról azt gondolni, hogy létezik, vagy hogy nem létezik, mindkettő hit kérdése. Itt nem a meggyőzésnek, hanem a toleranciának van helye. Minden hitnek, az a célja, hogy az ember jobban érezze magát tőle. Van aki attól boldogabb, hogy a halál után is van "élet". Van aki abban reménykedik, hogy nincs. Ennek semmi köze az inteligenciához, hogy kinek mennyi "esze" van. Sok híres tudós, művész, filozófus, stb. hívő. Sok pedig nem az.

Megjegyzés küldése