Ma emléknap van. Kétszer is. Egyszer Holokauszt emléknap. 2000 óta, parlamenti döntés alapján, április 16-a a holokauszt emléknapja. A parlamentet tiszteletben tartva, én is emlékezem az áldozatokra. A második világháború alatt, a náci Németország kirekesztő politikája következtében elhunyt polgári személyekre. Függetlenül a származásuktól, vallásuktól, a "bűnüktől", hogy táboron belül vagy kívül haltak meg, függetlenül, a számuktól, hogy egynél kevesebb vagy hatnál több millióan voltak. A holokauszt számomra nem egyenlő a zsidó holokauszttal. Nem felejtem el, hogy létezett roma holokauszt, meleg holokauszt, stb.
Sőt, az emlékezést kiterjesztem a Szovjetunió áldozataira is. Köztük a Katinyban megölt lengyel hadifoglyokra. Ezzel egyébként el is érkeztünk a második emléknaphoz. A magyar kormány, az 1940-ben legyilkolt, közel 22 000 katonatiszt és civil halálára emlékezni kívánó, Katinyba utazó lengyel államfőt és kíséretét ért repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak tiszteletére nemzeti gyásznapot rendelt el. A gyásznap igazából holnap, szombaton esedékes, de ennek kapcsán az iskolákban ma emlékeztünk meg a sok évszázados lengyel-magyar barátságról. "Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát."
Valóban, nincs még egy nemzet Európában, mellyel ilyen jó kapcsolatunk lenne. Komoly összetűzésünk nem volt a lengyelekkel. Mátyás halála után János Albert királyi herceg igényt tartott a trónra, és sereggel jött az országba, de ő sem a magyarok, hanem bátyja, a cseh király ellen vonult. Ám Kinizsi Pál és Báthory István erdélyi vajda csapatai kiűzték az országból. Így II. Ulászló a cseh mellé a magyar trónt is megszerezte. János Albert, I. János néven "csak" lengyel király lett. Persze, ki tudja nem jobban jártunk-e volna vele, mint a később gyengének bizonyuló "Dobzse" Lászlóval, akinek a fia II. Lajos sem volt nagyobb uralkodó. A nevéhez fűződő leghíresebb tett a mohácsi csata elvesztése. Persze, ha a dolgok mögé nézünk, akkor az uralkodók helyett az árnyékhatalom, a Fuggerek (egy bankárdinasztia) keze nyomát láthatjuk az ország szétzilált állapotában. Erről sem árt megemlékezni, és akkor talán majd jobban fogjuk érteni a jelen kor eseményeit is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése